szombat, április 09, 2011

Óriásokkal küzdve

„Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!”

Zsoltárok 18,2-3

Dávid az után is, hogy legyőzte Góliátot, majd Saul után király lett Izráelben, sokat harcolt az óriások maradékával (2Sám 21,15-22). Az ellenséges filiszteus csapatok újból és újból a hajdani Góliát rokonai segítségét kérték, hogy megrendítsék a fiatal király amúgy sem elég szilárd hatalmát.

Maga, Jisbi Bénób, aki az egyik leghatalmasabb volt közöttük, elhatározta, hogy megöli Dávidot. Sikerült volna is a terve, ha nem lett volna Abisai, Séruja fia, aki megelőzve a halálos csapást, átütötte fegyverével.

Gób városánál egy másik királyi vitéz a félelmetes Sáfot győzte le nemes harcban. Ugyanitt győzte le Góliát név- és vérrokonát, a gitteusi Góliátot Elkhanán, Dávid földije.

Gáth városánál egy újabb órias-szörnyet, akinek hat-hat ujja volt kezén-lábán, győzött le a király unokaöccse, Jonathán.

Mivel minden harcban győzelmet aratott és így uralma is megszilárdult, Dávid ekkor írta és énekelte a 18. zsoltár gyönyörű sorait. Hálát adott Istennek oltalmáért, segítségéért.

Amikor még az első lépéseinket tesszük meg az Isten útján, Sátán nem örül annak, hogy véget ért felettünk hatalma. Régi bűneink emlékezete, régi vágyaink óriási, ellenállhatatlan hatalommal törnek ránk parancsára, hogy eltiporják, megsemmisítsék új életünket Krisztusban.

De nem kell félnünk, Megváltónk elküldi felmentő seregét! Ahogy Dávidnak, úgy nekünk is vannak jól felfegyverzett vitézeink, akik nálunknál is jobban forgatják az Ige kardját, használják a hit pajzsát.

Hitben tapasztalt, próbákban edzett testvéreink, barátaink Istennek engedve a segítségünkre sietnek. Ne akarjunk egyedül megküzdeni az ellenséggel! Merjünk mindenkor segítséget kérni, mert megkapjuk! Így válik Dávid zsoltára a mi hálaadó énekünkké is.