Személyes boldogságom
„Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.”
Lukács 1:45
Isten gyermekeit mindig az különbözteti meg másoktól, hogy engednek Isten akaratának, még ha nehéz körülmények várnak is rájuk. Ugyanakkor a próbák ellenére sem bánják meg döntésüket, mert Uruk követése mindig boldogságot hoz nekik. Hadd osszam meg most itt saját történetemet.
1990-ben a keresztségem után, az egyik szombaton, Pintér Vencel prédikációját hallgattam a gyülekezetben. Arról beszélt, hogy Istennek szüksége van ránk, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon minél több ember megismerhesse a Szentírás tanításait. Könyvevangélista munkára toborzott. Éreztem, hogy általa Isten szólít engem is erre a feladatra. A döntésem azonnali volt, az istentisztelet után megkerestem őt, és jelentkeztem; a neheze csak azután jött. Egy korábbi ígéretem az induló családi vállalkozáshoz kötött engem. A szüleim egy cukrászdát szerettek volna nyitni a szülőfalumban, ahol én lettem volna a kiszállító-beszerző, mivel csak nekem volt még akkor jogosítványom. Őrlődtem az elhívás és az ígéret között. Mit tegyek, hisz sem a családomat, sem Istent nem akarom visszautasítani. Feleségemmel ikreket vártunk, a vállalkozás biztos alapnak tűnt a könyvevangélisták nehéz kenyerével szemben a jövőre nézve. Édesapám még aktív vezetőként dolgozott akkor a kereskedelemben és megvoltak a kapcsolatai. A könyvmunka nem jelentett biztos jövedelmet, mert minden az eladott mennyiségtől függött. Még ma is emlékszem az imákra, a feleségemmel folytatott komoly beszélgetésekre. Végül úgy döntöttünk, hogy Isten szolgálatát választom, és oda állok a család elé. Éreztem Isten határozott hívását. A beszélgetés nem volt könnyű, de mégis megerősített döntésemben. A család, pár nappal korábban, úgy döntött, hogy nem cukrászdát akar nyitni, hanem italboltot. „A szeszben mindig biztos pénz van!” – mondták. Boldog voltam, mert láttam, hogy az Úr előttem járt és készítette az utam. Segített elkerülni egy biztos csapdát, ami rossz irányba terelte volna az életünket. Másfél, két évig voltam könyvevangélista, sok-sok tapasztalat után a Tiszavidéki Egyházterület elhívott a lelkészi szolgálatra.
Restás László
1990-ben a keresztségem után, az egyik szombaton, Pintér Vencel prédikációját hallgattam a gyülekezetben. Arról beszélt, hogy Istennek szüksége van ránk, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon minél több ember megismerhesse a Szentírás tanításait. Könyvevangélista munkára toborzott. Éreztem, hogy általa Isten szólít engem is erre a feladatra. A döntésem azonnali volt, az istentisztelet után megkerestem őt, és jelentkeztem; a neheze csak azután jött. Egy korábbi ígéretem az induló családi vállalkozáshoz kötött engem. A szüleim egy cukrászdát szerettek volna nyitni a szülőfalumban, ahol én lettem volna a kiszállító-beszerző, mivel csak nekem volt még akkor jogosítványom. Őrlődtem az elhívás és az ígéret között. Mit tegyek, hisz sem a családomat, sem Istent nem akarom visszautasítani. Feleségemmel ikreket vártunk, a vállalkozás biztos alapnak tűnt a könyvevangélisták nehéz kenyerével szemben a jövőre nézve. Édesapám még aktív vezetőként dolgozott akkor a kereskedelemben és megvoltak a kapcsolatai. A könyvmunka nem jelentett biztos jövedelmet, mert minden az eladott mennyiségtől függött. Még ma is emlékszem az imákra, a feleségemmel folytatott komoly beszélgetésekre. Végül úgy döntöttünk, hogy Isten szolgálatát választom, és oda állok a család elé. Éreztem Isten határozott hívását. A beszélgetés nem volt könnyű, de mégis megerősített döntésemben. A család, pár nappal korábban, úgy döntött, hogy nem cukrászdát akar nyitni, hanem italboltot. „A szeszben mindig biztos pénz van!” – mondták. Boldog voltam, mert láttam, hogy az Úr előttem járt és készítette az utam. Segített elkerülni egy biztos csapdát, ami rossz irányba terelte volna az életünket. Másfél, két évig voltam könyvevangélista, sok-sok tapasztalat után a Tiszavidéki Egyházterület elhívott a lelkészi szolgálatra.
Restás László
