szombat, március 12, 2011

Mindennapi füstölgés...





„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.”
1Kor 6:12

Arra ébredt, hogy köhög kegyetlenül. Valahol mélyen, belül fuldoklott, alig kapott levegőt, de tudta – vagy legalábbis remélte-, hogy pár perc és elmúlik. Az újabb rohamok rázták a testét és úgy érezte, fáj a tüdeje. „Képtelenség”- gondolta. Majd előkereste a cigarettásdobozt. Minden mozdulata kész rituálé volt, amit évtizedek óta mindig ugyanúgy végzett el. Megnyomkodta a dobozt, megütögette a tetejét, míg a felszakított oldalon meg nem jelent a filter. Kivette a szálat, egy darabig csak morzsolgatta a kezében. Ez a mozdulat volt a legmegnyugtatóbb dolog, amit mostanában tett minden reggel. A konyhába már parázsló cigarettával ment, füstbe burkolódzva, hogy feltegye a kávét. Mélyen leszívta a következő slukkot, mintha friss levegőhöz jutna a szabadban. „Már megint rágyújtottál!” – korholta a felesége. „Minden tiszta bűz lesz itt az átkozott cigarettától! Mikor szoksz már le végre?” „Akkor szokom le róla, amikor akarok!” – válaszolta dühösen, de közben ezt gondolta: „Nélküle élni sem tudnék.”

„Kétoldali tüdőgyulladás” – mondta az orvos komoran. – „Azonnal be kell feküdnie.” A röntgent, mivel foltot találtak a mellkasfelvételen, tüdőtükrözés, majd biopszia követte. Amikor a műtétre várt, csak egy gondolat járt a fejében: „Bárcsak megtettem volna, bárcsak leszoktam volna, amíg még nem volt késő…”

Sokan járnak, jártak ebben a cipőben. „Nekem kell, szükségem van rá” – mondják maguknak, és nem veszik észre, hogy szenvedélyük rabszolgáivá váltak. Valamikor, a kezdet kezdetén büszkén gyűrték le az elsőt, könnyező szemmel, mert szabad volt. Mert a felnőtté válást jelentette. Nem gondolták, hogy súlyos rabigába hajtják a fejüket, ami többszörösen behajtja rajtuk a vámot. A pénztárcájuk, önmaguk és családjuk egészsége bánja majd. Igaz, hogy amikor felnőtt lesz az ember, már azt csinál, amit akar. Csak nem biztos, hogy megéri…

Restás László