Isten értékesnek tart

"Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok."
Máté evangéliuma 10:31

"A verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva" (Máté 10:29-30) - ezek Jézus szavai, és Ő tudta mit beszél.

Ő kezdettől fogva nemcsak hallott azokról a könyvekről, amelyekben ezeket az információkat tárolják a mennyben, hanem Maga látta őket, belenézhetett, sőt lehet, hogy Ő Maga vezette ezeket.

Én szeretnék belenézni ilyen feljegyzésekbe, például megtudnám belőle, hány hajszálam is van tulajdonképpen és mikor hullt ki nagy része. Természetesen az ember tulajdonságai közül a hajszálak mennyisége a lényegtelen kategóriába tartozik - ha nincs valakinek, úgyis rögtön látszik, ha meg van, nem fontos hány darab van belőle. Jézus az akkori ember számára a legkisebb, de még szabad szemmel látható testrészt választotta példának arra, hogy érzékeltesse, hogy Isten gondoskodó és nagyon fontos Neki, hogy mi történik velünk.

Ugyanígy a legkisebb és legjelentéktelenebb madár halála sem történhet úgy, hogy Isten ne tudna róla. Ha viszont erről is tud Isten, hogyne tudna azokról, akik sok verébnél Isten szemében értékesebbek.

Mi történik, ha Isten csak annyit tud rólam, mint egy verébről? Én még a házunk előtt elrepülő verebeket sem ismerem, nemhogy a világ összesét és akkor még a struccokról, pingvinekről, sasokról, papagájokról nem is beszéltünk, arról meg végképp nem, hogy vannak emlősállatok, meg hüllők is a világon.

Ha egyetlen verébnek sem eshet úgy baja, hogy Isten ne tudna róla, és Jézus külön megemlíti, hogy mi, emberek, akikért Jézus az életét adta, értékesebbek vagyunk, mint a verebek, akkor miért is félünk?

Ha nem is minden úgy alakul az életben, ahogy szeretnénk - és valljuk be, hogy főleg nem úgy alakul -, legyen elég nekünk, hogy értékesek vagyunk Isten szemében. Nem azért, mert bármit tettünk volna, hanem azért, mert Ő mindent megtett, hogy értékünk Isten Fiának értékével legyen egyenlő.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet