hétfő, január 31, 2011

Védelem az oroszlánok között

„Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem, és téged sem bántottalak meg, ó király, semmivel.”
Dániel könyve 6:23

Dániel történetét már gyermekkorom óta van szerencsém ismerni. A képes Bibliák színes rajzai is szemem előtt vannak, melyeken Dániel térdre hullva imádkozik a gödör alján békés cicaként üldögélő oroszlánok társaságában.

Hasonló helyzetben – éhes oroszlánok társaságában – nyilván is komoly fohászt küldtünk volna Istenhez.  Dániel viszont nem itt tanult meg imádkozni. A történet szerint épp azért került ide, mert nem hagyott fel az Istenhez való könyörgéssel semmilyen emberi rendelet ellenére.

Dániel igen magas rangú állami tisztviselő volt ebben az időben. Két másik társával együtt csak a királynak tartoztak elszámolással. Amikor a király őt akarta országa élére állítani, ellenfelei fogást próbáltak találni rajta, de semmi kivetnivalót nem találtak életében, csak a hitét. Dániel istenfélő, imádkozó ember volt, itt támadták a cselszövők. (Nem folytatom a történetet, olvassuk el a 6. fejezetet.)
Döntenie kellett: imádja Istent meggyőződése szerint, vagy pedig enged az emberi parancsnak a békesség kedvéért. Dániel a békességet választotta. Azt a békességet, amit csak Isten adhat – amit semmilyen körülmény meg nem változtat. Isten erősebb az ellenségnél, a királynál, az oroszlánnál is. Sőt még azoknál az erőknél is, amelyek bennünket akarnak eltéríteni a helyes útról.
Mit választunk? Isten békességét, vagy azt, hogy békén hagyjanak?

„Dániel szabadulásának történetéből megtanulhatjuk, hogy Isten gyermekeinek a próbában és a fájdalomban pontosan úgy kell viselkedniük, mint amikor a jövő ragyogó kilátásokkal kecsegteti őket, és környezetük a lehető legkívánatosabb. Dániel az oroszlánok vermében ugyanaz volt, mint aki első miniszterként és a magasságos Isten prófétájaként állt a király előtt. Az az ember, akinek szíve Istenre támaszkodik, ugyanolyan a legsúlyosabb próbában is, mint a jó sorsban, amikor Istentől fény, az emberektől pedig jóakarat sugárzik reá. A hit felfogja a láthatatlant, és megragadja az örök valóságokat.” (Ellen G. White: Próféták és királyok 338.o.)