szombat, február 06, 2010

Teljes bizalommal

Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Zsoltár 23,1-3
Dávid vagyok, Isai fia. Egy pásztor, aki apám nyáját legeltetem, mert én vagyok a legkisebb fiú. Ez az én feladatom. Lehet, alantasnak látod, te nem tennéd, de én boldog vagyok. Másnak rabság a kötelesség, engem szabbaddá tesz a végtelen pusztaság, az erdő, a mező, és ilyenkor kitörő örömmel énekelek az Úrnak. Őt dicsérem, mert Ő a barátom, mert olyan, mint én: pásztor. Jól tudom, mit jelent pásztornak lenni: gondoskodni kell a nyájról. Zöld fű, édes víz, a mindennapi rutin biztonsága. Ezt adom a nyájamnak, tudom, hova vezessem őket, hogy mindezt hol találják. Lehet, hogy viccesnek tűnik, de úgy próbálom mindezt megadni nekik, mint ahogy Isten gondoskodik rólam. Tőle veszem a mintát. Az Úr az én pásztorom...
RL

péntek, február 05, 2010

A legkisebb jótett

„És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”
Máté 25:40.

Az egyik reklám azt mondja, hogy csak az első számít, a többi nem.
Ez azt az alapvető emberi vágyat tükrözi, hogy valami nagyot tegyünk. Ezt az önzés kelti bennünk. Mi-mindent megtesznek az emberek – néha életüket, egészségüket kockáztatva – hogy az újság címoldalára, vagy a TV híradó képkockáira kerüljenek. Ezt nem a jó Isten, hanem Ellensége ébreszti bennük. Jézus arról beszélt, hogy kis emberek – kis dolgokat téve – készüljünk Jézus második eljövetelére.
Adj egy vajas kenyeret a hajléktalannak, egy pulóvert annak, aki fázik, egy pohár meleg teát annak, akit átjárt a hideg. Látogasd meg a nagymamát a kórházban vagy az öregek otthonában. Tarts egy bibliaórát a börtönben levőknek vagy írj nekik egy levelet. Ez bizony nem lesz a Blikk címoldalán. A kereskedelmi televíziók sem fognak versenyezni, hogy eladd nekik ezeket a storykat.
VALAKI pedig beírja a naplójába: Ma meglátogatott engem…
Szeretnél Jézus naplójába kerülni? Akkor készíts egy kis leltárt:
- Mióta érzed, hogy meg kellene látogatnod a bácsikádat?
- Hányszor éreztél már indíttatást, hogy megszólítsd azt a szerény öltözetű nénit – hogy megkérdezd, miben segíthetnél.
- Miért halogatod, hogy megírj egy levelet, amiben bátorító Igéket is küldesz?
A mai nap bizonyára zsúfolt és rohanós lesz, mint a többi. De gondold csak meg: Ugye nem akarod, hogy szó nélkül elrohanj Jézus mellett?
Figyelj, mert ma rád vár!

csütörtök, február 04, 2010

Elfelejtett hála

" Nagyok az Úrnak cselekedetei;kívánatosak mindazoknak, akik gyönyörködnek azokban.Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig. Emlékezetet szerzett az ő csodálatos dolgainak;kegyelmes és irgalmas az Úr." Zsolt 111:2-4

Ott ült magába roskadva a padon. Üveges szemei a messzi távolba meredtek, mintha a jelen nem létezne, csak a múlt. Már régóta nem tette össze a két kezét, hogy hálát adjon bármiért is, csak teltek, múltak az évek, egyetem, munkahely, család, aztán nyugdíjas lett. De az évek alatt sosem tette be a lábát egy templomba, mert úgy hitte Isten halott, nem létezik. És így 80 akárhány évesen úgy érezte mintha évszázadokat élt volna hiába az Isten nélkül...a szeretet nélkül, a jóság és hála nélkül. Minden egyéb történés most összemosódott, csak magát látta, ahogy az Istent háta mögött hagyta, mert egyszer nem teljesítette,amit kért...

Most úgy érezte hibázott. Úgy érezte mindent elrontott, úgy érezte egész életében hiányzott neki az Isten. Aztán lassan tisztulni kezdett a láthatár. Valahol szíve mélyén tudta, hogy még mindig van alkalma, talán ma utoljára, hogy kezeit imára kulcsolja és életében először hálát adjon mindenért. A mindennapiért, a családért, a szerelemért,a fákért, gyümölcsökért, és apró állatokért. Hangtalanul mozgott a szája miközben imádkozott ahhoz az ismeretlen Istenhez, akinek létezésében csak most kezdett hinni először.Fáradt, kiszáradt szeméből egyszer csak potyogni kezdtek a nagy könnyek és végigfutottak elnyűtt köntösén. Lelkében ott lüktetett az elfelejtett isteni szeretet, amit csak gyerekkora lázas álmaimban vélt valóságnak,de most megint valami csoda folytán hinni kezdett benne.

Nem sok ereje volt már de az utolsó szavakat alig észrevehetően motyogta és az Ámen már csak nyögve jött ki a torkán. Aztán megpihent, örökre maga mögött hagyva a csúnya és fáradt világot...egy utolsó megkésett hálaadás, aztán vége mindennek.

Voltál már úgy, hogy nem vettél észre csodákat éveken keresztül? Voltál már úgy, hogy csak folyton zúgolódtál, mert ez nincs, az nincs, mert a másiknak, és a harmadiknak...? Hogy neked mért nem adta meg Isten azt és akkor amikor kérted és miért
kellett éveket várnod rá? Pedig nagyok az Isten tettei,emlékezetes dolgokat szerzett és mégis? Azt mondod Istennek: ha csak azt az egyet nem adod meg, amire azt hiszem szükségem van, akkor nem hiszek Benned és hagyj békén!És évek telnek el tudatos és őszinte hálaadás nélkül...

Ma reggel ne indulj útnak úgy, hogy nem adtál hálát azért, amid éppen van. Ma ne indulj el gyönyörködés nélkül...Gondolj az Istenre! Gyönyörű az Isten!
Emlékezetessé tesz minden napot. Mindennap felkölt téged azzal a kijelentéssel, hogy SZERETLEK! A napba írja fel, a csillagokba írja fel, hogy szeret, szeret és szeret. Sose tesz neked rosszat, és mindig figyelmeztet az útkereszteződésekben. Isten létezik. Valóságos! Mindegy, hogy mit mondanak róla a kételkedők, az Isten az, akinek mondja magát. Fedezd ma fel ezt a gyönyörűséges Istent!Ne várj mire 80 akárhány leszel, h elfelejtett hálád életed utolsó perceiben suttogd el...




szerda, február 03, 2010

Az Úrnak tett fogadalom

„Mikor Istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. A mit fogadsz, megteljesítsd!”
(Prédikátor könyve 5. fejezet 4. könyve)

Mindannyian jól ismerjük a közmondást: ’Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.’ De bizony sokszor magunk is a felelőtlen ígérgetés bűnébe. Megfogadunk dolgokat, s mire belátjuk, hogy túlvállaltuk magunkat, már oda a szavahihetőségünk.

Na igen, de az Isten az más, a Neki tett fogadalom az már komoly dolog. Jobban figyelünk rá és igyekszünk teljesíteni, akár mások kárán is.

A kérdés, hogy az Istennek tett fogadalom fontosabb az embereknek tett ígéretnél? Ha mondjuk, megígérem egy ismerősömnek, hogy holnap este nyolcra átmegyek hozzá, de közben imaórát hirdetnek a gyülekezetben, akkor az Istennek év elején tett fogadalmam alapján - miszerint idén minden istentiszteleten részt fogok venni - nyugodt lelkiismerettel kések egy fél órát, hiszen az Istennek adott szó mégiscsak fennköltebb?

A Szentírás világosan beszél arról, hogy Isten minden szót számon kér, mely elhagyja szánkat. És csupán a rosszra irányuló ígéretet írhatja felül egy másik ígéret.

Jézus keresztáldozata bizonyítja, hogy Isten számára minden egyes ember felfoghatatlan értékkel bír és milyen mértékkel azonosítja magát teremtményeivel.

Az apostolok cselekedeteinek 5. fejezete egy klasszikus példát említ, egy házaspárról, aki nem Istennek, hanem a közösségnek ígérték oda földjüknek árát. De közben meggondolták magukat és csak egy részt adtak át az apostoloknak.

Nem számoltak azzal, hogy Isten felfedi hamisságukat a gyülekezet előtt. És amit Péter mond nekik, komoly intelem minden ígéret és fogadalom tekintetében.

Bár embereknek tett ígéretet szegtek meg, de az Ige így ír:
„miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket?” (Apcsel.5:3)

Emlékezz! Tettél-e bármi fogadalmat bárkinek is?
Ha igen, ne késlekedj! Teljesítsd!

kedd, február 02, 2010

Ennyire egyszerű

„Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.”
Pál Apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 8,28


Isten megnehezítette az elkárhozás útját. Nem úgy, hogy eleve elhatározta, hogy üdvözülni fogok, hanem mellettem van segít a mindennapokban. Jó érezni a jelenlétét. Ma reggel is így ébredtem fel.

Vajon mit hoz a mai nap? Kikkel találkozom, mi fog velem történni, ha bezárom magam mögött a lakásom ajtaját? Nem tudom, nem is szeretném tudni a jövőt. Isten tudja és ez elég nekem. Ő a Szentlelke által felkészít mindenre. Ő tudja mire van szükségem. Ha arra, hogy rálépjenek a lábamra a villamoson, akkor azt fogom kapni, ha egy kedves szóra, akkor meg fogom hallani. Ennyire egyszerű az egész.

Hogy mit fogok adni? Mosolyogni és mindenkihez akivel találkozom, akivel beszélgetek, ahhoz lesz egy kedves szavam. Ha így indulok neki a napnak rossz dolog már nem történhet velem. Isten kezében az életem.

Nekem ezt mondta a mai Ige, és Neked Testvérem?

hétfő, február 01, 2010

Isten teremtett

"Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében"

Zsoltárok könyve 139:13


Istenem!

Taníts engem szavaidra!
Ültesd szívembe a hálát,
virágozzon ajkamon a köszönöm

Éghetek, de köszönöm, hogy van minek égnie. Bánthatnak, de köszönöm, hogy fájhat, s doboghat a szívem. Nem látok mindent tisztán, de köszönöm, hogy van szemem. Nem ugrok át minden akadályt, de köszönöm, hogy mozognak lábaim. Nem ízlik minden, de köszönöm, hogy mindig gondoskodsz. Köszönöm, hogy nem vagyok tökéletes, de működöm. Köszönöm csodád, hogy élek, s így minden kudarc, s hiányosság szöge eltompul. Köszönöm kegyelmed, hogy még állhatok, s másnak rövidebb, fájóbb élet lett sorsa. Én köszönöm e perc érdemtelen ajándékát. Mennyire méltatlan vagyok, s tudatlan, hisz minden pillanatban kezed tart a veszély örvénye felett s viharok szélén fürdök sugaraidban. Magamtól semmi, általad a világmindenség megismételhetetlen csodája vagyok.

Bocsáss meg kérlek, ha reklamáltam. Mindent köszönök. Mindenben, mindenkor, hálával.

(Tornay András írása)

vasárnap, január 31, 2010

A remény hal meg utoljára

„Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.”
Péter első levele 3:15

Egy csütörtöki napon elindult utoljára sétálni. Soha többé nem tért vissza, és te csak tétlenül nézted az eseményeket, mert nem tehettél mást. Ott volt már hónapok óta a levegőben a távozás, de mégis, amikor megcsörrent a telefon, akkor érezted, hogy egy csapásra mindennek vége. Minden fekete lett körülötted, és te csak kábán álltál az események forgatagában, próbáltad visszaidézni a szép emlékeket, csökönyösen szorongattad az álmaidat, és nem akartad elfogadni a valóságot. Próbáltál dobozba zárni mindent, hogyha majd nyugodtabb idők jönnek, akkor majd lerendezd magadban a dolgokat.

És ismét megcsörrent a telefon egy addig gondok nélküli, önfeledt, boldog estén. Hidegzuhanyként ért a hír a forró nyárban. Valaki ismét távozott. És csak zokogtál, és dühös voltál mindenre és mindenkire, mert nem ezt akartad, mert erre senki nem számított, mert olyan kegyetlen és igazságtalan volt az egész. Értetlenül álltál a történésekkel szemben, a tekinteted kővé meredt, és nem tudtad, mi a nagyobb benned, a harag vagy a fájdalom. Egy újabb űr maradt csak a szívedben, amit igazán senki nem tölthet be, és egy újabb sír a temetőben.

Tudom, hogy nagyon nem könnyű. Nincsen varázspálcám, amivel a fájó űrt újra betölthetném a szívedben. Nem tudom meg nem történtté tenni a múltat. Csak egyet tudok: számot adni Neked a reménységről, ami bennem él, és ami benned is élhet. Számot adni arról, hogy nincs vége a történetnek azzal, hogy rögök kopognak a koporsó fedelén. Számot adni neked ma arról, hogy igenis van feltámadás!

Isten ma reményt akar adni Neked. Azt akarja, hogy ma másképp nézd a múltat, és az előtted álló ismeretlent. Ő ismeri minden fájdalmadat, tudja, hol vannak betöltetlen helyek a szívedben, tudja, mire vágysz a legjobban. A temetők kapuján lévő felirat nemcsak egy ábránd, egy illúzió, hogy könnyebb szívvel hajthasd álomra a fejed. Hidd el, valóban feltámadunk, Ő támaszt fel minket. És feltámadnak mindazok, akik nélkül ma kevesebbnek érzed magad, akiknek már csak az emlékét őrzöd. Találkozni fogsz újra velük, mert nem akárki függött a kereszten, halt meg, és támadt fel harmadnap. Az Úr, a Krisztus, a Szent.