hétfő, december 06, 2010

Ments meg, Uram!

„Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem?  Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként? Meddig kerekedhetik fölém ellenségem? Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom! Ne mondhassa ellenségem: Végeztem vele! Ne ujjonghassanak ellenfeleim, hogy ingadozom! Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.
Zsoltárok könyve 13:1-6

Érezted már úgy, hogy „most végem van”? Érezted már azt, hogy egyedül vagy, hogy még talán Isten is elhagyott? Vagy talán voltál már olyan helyzetben, mikor úgy gondoltad mindenki ellened fordult?... Nem vagy egyedül!

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a mi bajunk, a mi fájdalmunk, a mi nehézségeink a legnagyobbak, és senki sem ért meg bennünket. A látásunk egyre jobban beszűkül, végül csak mi vagyunk és a testi-lelki kínjaink.
Pedig van ott más is, vannak ott mások is. Csak kicsit ki kellene lépni abból a körből, amibe magunkat zártuk be.

Az Ellenség körülvesz, szinte fojtogat, de soha nem szabad azt gondolnunk, hogy egyedül maradtunk. Ahogy zsoltár szavai mondják: „én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem.”

Isten hűsége olyan segítség, ami soha nem marad el tőlünk. Amikor ezt már néhányszor megtapasztaltuk, úgy vagyunk vele, hogy már szinte várjuk, mit tesz értünk legközelebb az Úr.

Kíváncsi vagy Isten szabadítására? Kezdheted gyakorolni a dicsőítő éneket…!