kedd, szeptember 21, 2010

Isten kreativitása

„Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén.” Lukács 15,10

A fenti címmel olvastam egy írást Németi Évától. Ezt szeretném a ma reggeli ige mellé „felszolgálni”.

„2009 augusztusában görögországi nyaralásra indultunk egy baráti társasággal, négy személyautóval és egy motorral. Jött velünk egy háromtagú család, akiket még eddig soha nem láttunk. A férj - Szaki - külön motorral jött, „vadmotoros" kinézettel: kopaszra borotvált fej, motoros kendő, fülében ezüstkarika és a karjain jókora tetoválás. Első ránézésre amolyan igazi keményfiú.

Gondoltuk, lesz majd két hetünk, hogy megismerkedjünk egymással. 22 óra utazás után megérkeztünk Sarti mellé, a Narancspartra, ahol lesátoroztunk. Eredeti tervünk az volt, hogy napi közös áhítatot tartunk, de kicsit elbizonytalanított az idegen család jelenléte. Végül mégis erőt vettünk magunkon, és a második naptól minden reggeli után körbe ültünk a fák alatt, és el kezdtünk beszélgetni magunkról, arról, hogy mit jelent nekünk a Biblia, imádkoztunk együtt, és sokat énekeltünk. Szakinak ez volt az első pozitív benyomása rólunk. Nagyon megfogta őt az ének, főleg a többszólamúság.

Egy hét elteltével Szaki már kapott egy kis képet Arról a Valakiről, Akinek létezésére eddigi élete során nem is gondolt. Egy délelőtti áhítat alkalmával feltette élete legjobb kérdését: „Mondjátok már el nekem, hogy ti hogyan tértetek meg? Miért döntöttétek el, hogy hívők lesztek?"
Ez volt a legjobb kérdés, amit feltehetett. Miért is? Mit is jelent nekem Ő? Hogyan lett a barátom? Szép sorjában mindegyikünk elmesélte a megtérése történetét, ki hosszabban, ki rövidebben. Olyan volt ez a kérdés, mintha tükröt tartottak volna elénk, mondván: „Jó rendben, eddig hallottam a bibliátokról, és arról az Istenről, Akit ti imádtok, de hogyan is működik ez a gyakorlatban... nálatok?"

Végül megkérdeztük Szakit: Szeretnél te is esélyt adni Istennek arra, hogy megtaláljon téged? Erre habozás nélküli „igen" volt a válasz! A beszélgetést vezető így folytatta: „Van egy barátom, akivel együtt voltam katona. Az ő tanácsát ajánlom neked is. Ha szeretnéd, hogy Isten téged is megkeressen, kérd Őt imában kitartóan egy egész hónapon keresztül, naponta. De figyelj, és ne lepődj meg, amikor jelentkezik! Én is imádkozni fogok érted."
A következő nap ellátogattunk egy gyönyörű, homokos tengerparti részre, ahol remekül lehetett baseball labdázni. Kb. kétórás játék után Szaki megrökönyödve vette észre, hogy egy jókora kereszt jelent meg a bal felkarján. A labda varrása ütötte a nyomot, és nagy véraláfutást hagyott maga után. Leült és lesápadva mondta: „Ez jel, ezt Jézustól kaptam, igen, Ő válaszolt!".

Ettől a pillanattól kezdve felgyorsult az idő. A reggeli elmélkedés ideje volt a nap fénypontja, főleg azok az imák, melyeket egymás kezét megfogva emeltünk Istenhez.
Hamar elteltek az utolsó napok, és eljött a hazautazás napja. Olyan volt ez a hét, mintha a mennyben jártunk volna. Tanúja lehettünk egy ember Istennel való találkozásának. Mégis egy kis aggódás motoszkált bennünk. Mi lesz, ha hazaérünk? Hogyan tovább? Szaki másnap visszamegy kamionozni, és két hónapig haza sem tud jönni. Mi lesz a maggal, ami a szívébe került?

Miután hazaérkeztünk, és kipihentük az út fáradalmait, Szaki kijött hozzánk, az otthonunkba elköszönni, mielőtt elindulna az európai körútjára. A férjem pedig elkészítette az összes itthon található evangelizációs hanganyagot. Kicsit izgult, mert a sorozatnak voltak olyan részei, melyek inkább egy haldokló gyülekezeteknek szóltak, és mondta neki, hogy ezt és ezt hagyja ki, azt meg hallgassa. Szaki meg csak nézett, és azt gondolta: hát ez meg mit akar? Azért nem eszik ilyen forrón a kását.
Utólag megtudtuk, hogy non-stop mindent meghallgatott, válogatás nélkül. Kb. két hét múlva, amikor felhívott, jelezte, hogy már alig van hallgatnivaló, és ha hazajön, meg akar keresztelkedni, és otthagyja a munkahelyét, mert itt nem tudja a szombatnapot megünnepelni. Örömünk határtalan volt, és nem győztünk hálát adni Istennek azért a csodáért, amit tett. A hitért, ami megszületett Szakiban.
2010. augusztus 21-én volt a keresztsége, és tapasztalatait azóta is bátran hirdeti; ismét lett munkahelye, ahol szabad szombatot kapott. Minden telefonbeszélgetésnél így búcsúzik mindenkitől: „Az én Istenem áldjon meg téged!".

Szaki, alias Szatmári János ma már a Gyulai Adventista Gyülekezet tagja, akit Isten a maga kreatív módján szólított meg. Megtérése előtt számára fontos volt a testre tetovált motívum. Ennek nagy jelentőséget tulajdonított, így Isten rajzolt neki egy keresztet a karjára, még ha ez akkor nekünk is furcsának tűnt. Isten számára nincs akadály, nincs korlát. Az Ő gondolatai nem a mieink, mégis ismeri személyre szabottan a mi gondolkozásmódunkat, a mi utainkat.
A legnagyobb öröm, ami ezen a földön érhet, ha eszközök lehetünk Isten kezében megkeresni az elveszetteket. Legyen ezért hála, dicsőség és hódolat egyedül Őneki!

Kívánom, hogy egyre több ilyen tapasztalatban legyen része mindannyiónknak!”