szombat, szeptember 25, 2010


Elődeink hite

Elődeink. Diadalmas Mózes, Nílus vizét vérré változtató, félelmet, istenfélelmet hozó kiválasztott. Birkózó Jákób, aki Istennel küzdve győztes Izráellé vált. Dávid, ki parittyájával oroszlánokat futamított, hogy bárányait megvédje. Illés, kinek szavára megállt, majd eleredt az eső. Elizeus, holtában is halottat feltámasztó. Fájdalommal kiáltó Jeremiás, ki aggódva hordta szívén népe sorsát. Keresztelő János, az útkészítő és szívek nyíltak meg Krisztus előtt. Vízen járó, hitvalló Péter, pünkösd hőse. Pál a világ misszionáriusa, János a szeretett, ki mindenkit szeret, és sorolhatnánk a névtelen elődeink alázatát, hitét. Mivégre, és hogyan születhetett ennyi hős, ilyen nagy tettekre? Az első kérdésre egyszerű a válasz: érettünk, hogy legyenek tanulság és példa az úton. A „hogyan” sem túl nehéz, csak figyelni kell az igéket a zsoltár szövegében:

„Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg.” (Zsoltár 22,5-6)

Bíztak, bíztak, kiáltottak, megmenekültek. Bíztak, nem szégyenültek meg. Hősök voltak, a hitnek hősei. A hitéi, amit drága Jézusunk adott mindannyiunknak, és ad ma is azoknak, akik kérik.

Restás László