Az Ige testté lett…
„És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” János evangéliuma 1,14.
Még lelkészi szolgálatom elején történt, amikor az új helyemen kezdtem ismerkedni a testvérekkel. Meglátogattam minden egyes tagot, hogy beszélgessünk megtérési élményeikről, tapasztalataikról. Elmentem egy idős, egyedülálló testvérnőhöz is, aki nagyon egyszerű életmódot élt, de ami nagyon szomorú volt számomra, hogy igénytelen is volt. Jómagam is egyszerű szülők gyermeke vagyok, de azért szeretem a tisztaságot, a rendet körülöttem. Szegény nénike, valószínűleg magányos életmódja miatt, nem nagyon ügyelt a környezete tisztaságára, mégis a legnagyobb szeretettel volt irántam és kínálgatott mindenféle földi jóval. Amikor megláttam, hogy honnan veszi elő a poharat és a süteményes tányért, azután láttam a higiénia állapotokat, nem igazán volt étvágyam bármit is fogyasztani. Mégis megtettem! Abban a pillanatban, amikor jöttek a negatív érzések lelkembe, eszembe jutott az Úr Jézus földre jövetele! Vajon mit érezhetett Jézus, amikor ott kellett hagyni a mennyei trónt, a ragyogást, a dicsőséget és minden jót?! Milyen érzés lehetett neki, amikor tehetetlen csecsemőként, kiszolgáltatott helyzetbe került, kitéve emberek rosszindulatának, támadásainak?! Szinte hihetetlen, hogy vállalta ezt a küldetést, hogy emberré legyen, és belépjen a Föld nevű bolygó poros, piszkos légkörébe, azonosulva velünk, emberekkel!
Vajon miért tette ezt? Mi volt az, ami erre indította? Nem lehet más, csak a szeretet!
Miután az ember elveszítette örök életét, és Sátán rabszolgájává lett, csak egyetlen jó megoldás maradt az emberiség megmentésére. Ott hagyni a tisztaságot, a mennyei ragyogást, emberré lenni, ezzel sorsközösséget vállalni velünk, hogy áldozata által visszaváltson bennünket az ellenségtől, hogy újra a mennyei család részesei lehessünk.
Ha valaki ilyen nagy dolgot megtesz értünk, akkor annak nagyon kell szeretni bennünket, nem? Igen! Jézus nagyon szeret mindannyinkat! Ez indította Őt erre az áldozatra!
Ezek után biztosak lehetünk abban, hogy mindenki örömmel fogadta Őt, ugye? Az Ige úgy számol be róla, hogy „Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt” Jn.1,11. Nem volt valami lelkes fogadtatása, annak ellenére, hogy mekkora áldozatot hozott a bukott emberiségért. A következő vers mégis személy szerint szólít meg bennünket: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek” Jn.1,12.
Nem számít, hogy hányan értékelik Jézus áldozatát! Ne számít, hogy hányan követik Őt! Csak egy számít: befogadod-e Jézust a szívedbe ma!?
Ezen a reggelen köszönd meg neki azt az áldozatot, amit érted tett!
Kormos Tivadar
„És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” János evangéliuma 1,14.
Még lelkészi szolgálatom elején történt, amikor az új helyemen kezdtem ismerkedni a testvérekkel. Meglátogattam minden egyes tagot, hogy beszélgessünk megtérési élményeikről, tapasztalataikról. Elmentem egy idős, egyedülálló testvérnőhöz is, aki nagyon egyszerű életmódot élt, de ami nagyon szomorú volt számomra, hogy igénytelen is volt. Jómagam is egyszerű szülők gyermeke vagyok, de azért szeretem a tisztaságot, a rendet körülöttem. Szegény nénike, valószínűleg magányos életmódja miatt, nem nagyon ügyelt a környezete tisztaságára, mégis a legnagyobb szeretettel volt irántam és kínálgatott mindenféle földi jóval. Amikor megláttam, hogy honnan veszi elő a poharat és a süteményes tányért, azután láttam a higiénia állapotokat, nem igazán volt étvágyam bármit is fogyasztani. Mégis megtettem! Abban a pillanatban, amikor jöttek a negatív érzések lelkembe, eszembe jutott az Úr Jézus földre jövetele! Vajon mit érezhetett Jézus, amikor ott kellett hagyni a mennyei trónt, a ragyogást, a dicsőséget és minden jót?! Milyen érzés lehetett neki, amikor tehetetlen csecsemőként, kiszolgáltatott helyzetbe került, kitéve emberek rosszindulatának, támadásainak?! Szinte hihetetlen, hogy vállalta ezt a küldetést, hogy emberré legyen, és belépjen a Föld nevű bolygó poros, piszkos légkörébe, azonosulva velünk, emberekkel!
Vajon miért tette ezt? Mi volt az, ami erre indította? Nem lehet más, csak a szeretet!
Miután az ember elveszítette örök életét, és Sátán rabszolgájává lett, csak egyetlen jó megoldás maradt az emberiség megmentésére. Ott hagyni a tisztaságot, a mennyei ragyogást, emberré lenni, ezzel sorsközösséget vállalni velünk, hogy áldozata által visszaváltson bennünket az ellenségtől, hogy újra a mennyei család részesei lehessünk.
Ha valaki ilyen nagy dolgot megtesz értünk, akkor annak nagyon kell szeretni bennünket, nem? Igen! Jézus nagyon szeret mindannyinkat! Ez indította Őt erre az áldozatra!
Ezek után biztosak lehetünk abban, hogy mindenki örömmel fogadta Őt, ugye? Az Ige úgy számol be róla, hogy „Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt” Jn.1,11. Nem volt valami lelkes fogadtatása, annak ellenére, hogy mekkora áldozatot hozott a bukott emberiségért. A következő vers mégis személy szerint szólít meg bennünket: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek” Jn.1,12.
Nem számít, hogy hányan értékelik Jézus áldozatát! Ne számít, hogy hányan követik Őt! Csak egy számít: befogadod-e Jézust a szívedbe ma!?
Ezen a reggelen köszönd meg neki azt az áldozatot, amit érted tett!
Kormos Tivadar
