szerda, szeptember 08, 2010

Az alázatos ember útja

„Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat.”
(25. Zsoltár 9. vers)
Egyszer egy művészt felkértek arra, hogy Jézus alázatosságát kihangsúlyozva készítsen el egy méretarányos, egészalakos szobrot, olyat, aminek nincs párja sehol a világon.

A megrendelők gondolkodtak, milyen is lesz majd az elkészült alkotás. Talán valamelyik gyógyítást fogja ábrázolni a szobrász, netán a keresztje alatt roskadó, vagy a kereszten függő Urat?

Ám mikor eljött az elkészült mű leleplezésének ideje, nagyon meglepődtek. Ugyanis a Jézust ábrázoló szobor bár szépen kidolgozott volt, de a magassága nem volt több egy méternél, és a tekintete is lefelé nézett.

Az átadásra összegyűlt emberek csak körbe-körbe járkáltak, nézegetve, majd csalódottan léptek hátrébb. Végül a művész kislánya szaladt oda és azt mondta; - Ha szeretnék látni az arcát, le kell térdelniük.

Bizony néha mi is így vagyunk. Szeretnénk különleges kapcsolatba kerülni az Istennel. Szeretnénk olyan csodákat átélni, amilyet senki nem élt át, szeretnénk, ha szívünket különleges érzések töltenék el… de nem történik velünk semmi különös.

Miért? Mert nem bár tudjuk, hogy kéne, mégsem borulunk elégszer Megváltónk lábaihoz.

Így, ha szeretnéd Jézus arcát látni, térdelj le most és kérd, hogy úgy tudj élni minden percben, mintha mindig előtte térdelnél.