Isten a szeretet

„És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.”
(János első levele 4. fejezet 16. vers)
A filozófusok és teológusok sokszor nyakatekert, bonyolult definícióval próbálják meghatározni az Istent, az Örökkévalót. Pedig a Szentírás a legegyszerűbb módón úgy mondja: Az Isten az igazi, önzetlen szeretet, mely nem csak Őt magát, de követőit is kell, hogy jellemezze. S hogyan látszik meg a mindennapokban ez a szeretet?

Egy alkalommal egy tudományos felmérés részeként kutatók, megkérdeztek néhány 4 és 8 év közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok mélysége és komolysága sok esetben a kérdezőket is meglepte:

“Amikor nagyinak begyulladtak az ízületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet.” Rebeka – 8 éves

“A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát, aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást.” Karesz – 5 éves

“A szeretet az, amikor két ember állandóan csókolózik. Amikor pedig már belefáradtak a csókolózásba, még akkor is együtt akartnak maradni és beszélgetnek. Apa és anya ilyenek.” Emília – 8 éves

“Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz.” Nikolett – 6 éves

“A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak, hogy tetszik neked az inge, erre ő ezután minden nap csak azt hordja majd.” Nóri – 7 éves

“A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást.” Tomi – 6 éves

“A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem.” Csilla – 8 éves

“A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit mielőtt elalszom.” Klári – 6 éves

“A szeretet az, amikor apa izzadt és büdös, de anya akkor is azt mondja neki, hogy sokkal helyesebb, mint Robert Redford.” Krisztián – 7 éves

“Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik.” Júlia – 8 éves

Imádkozz azért, hogy, amikor ma téged látnak ezek a gyermekek, rólad is elmondhassák; Az Istenben maradtál és Ő is benned.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet