hétfő, augusztus 23, 2010


A hívő ember vágyakozása

“Isten után szomjazik lelkem, az élő Isten után: Mikor mehetek el, hogy megjelenjek Isten előtt? Könnyem lett a kenyerem éjjel és nappal, mert egész nap ezt mondogatják nekem: Hol van a te Istened?”
Zsoltárok könyve 42:2-3

A vágyakozás hatalmas erő. Képessé tesz bennünket a lehetetlenre. Legyen az tárgy vagy élő, amire vágyunk: a vágy hajt bennünket, hogy küzdjünk érte. Minden vágy között pedig a legszebb a szerelem. Vágy. Csak a közelében lehetnék! Csak megfoghatnám a kezét és máris olyan boldog lennék! Csak megölelhetném és olyan béke lenne a szívemben! Csak megcsókolhatnám és máris a mennyekben érezném magam!

“Isten a szeretet!” - mondja János apostol. Igazából “Isten a szerelem!” A legszebb és legnemesebb vágyakozás. A mindent felvállaló, a mindent bevállaló: csak hogy ott lehessünk mellette, és megfogjuk egymás kezét, mint tette Énókkal (“Énók az Istennel járt”): hogy örök életet adhasson. Csak hogy újra átölelhessen, mint tette a gyermekekkel “Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket”): hogy békét és boldogságot adjon a szívbe. Csak hogy újra megcsókoljon, mint ahogy Júdás csókját is viszonozta (“Barátom, csókkal árulod el az Embernek Fiát?”): hogy még egyszer megpróbáljon visszatartani a bűntől.

Aki csak egyszer is randevúzott Vele, az mindig vágyakozik a jelenlétére!

A jó hír: bárhol is légy ma, Ő kész veled lenni! “Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR; imádságot életem Istenéhez.” (8.vers)