szombat, június 05, 2010

Közöttünk...

„Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az ÚR, a nagy és félelmetes Isten!”
5Móz 7,21

Mi van közöttünk, emberek között? Reményeim szerint van valamilyen kapcsolat. Jó vagy rossz, tartós vagy rövid életű, mély vagy felszínes, baráti vagy barátságtalan, netalán ellenséges. A legrosszabb, ha nincs semmi, ha csak közömbösek vagyunk egymás iránt. Mert az érzelmek hullámzóak és sokszor a rosszból is lehet jó, csak a semmilyenből nem lesz semmi. Vagyis lesz; üresség, közömbösség és magány. Isten teremtett bennünket úgy, hogy érző lények lettünk, és az érzéseknek domináns szerepük van a kapcsolatainkban. Mégis baj, ha meghatározó erejűvé válnak, ha azok irányítanak bennünket ahelyett, hogy mi irányítanánk. Túl sokszor reagálunk rosszul, érzéseinkre hagyatkozva. A félelem természetes érzés, része az életünknek. Jó, hogy félünk az ismeretlentől, mert óvatossá tesz bennünket. Jó, hogyha félünk valaminek, vagy valakinek az elvesztésétől, mert megmutatja nekünk az értékeinket és megismerjük saját fontossági sorrendünket. A félelmeinket is meg kell tanulnunk kezelni, ennek sem szabad uralnia bennünket. Még akkor is igaz ez, ha esélytelen küzdelemre indulunk, mint itt, a bibliaszövegben, Isten népe. Csak az az ember képes uralkodni érzései felett, aki alárendeli magát Istennek, Annak, Aki adta az érzéseinket. Tudom, hogy vannak, akik ezzel nem értenek egyet. Azt mondják: „Nekem sikerült Isten nélkül is.” De mi volt az ára? Mi maradt, amikor már elérted a célt? Amikor elszállt a dicsfény és/vagy az öröm, amikor véget ért a várva várt pillanat? Üresség, depresszió, kiégés? Az önuralom, ha nincs Istentől meghatározott értelme, valójában céltalan. Istennel járni azt jelenti, hogy bármi is történjen velünk, bármilyen úton kelljen is járnunk, nem kell félnünk, mert már megnyertük a csatát, elértük a kitűzött célt, Isten már nekünk adta a jutalmat, és végül Ő rendez el mindent. És ami a legfontosabb, addig is hűséggel velünk tart! Gyere te is!
Restás László