szerda, június 16, 2010

Az eltévelyedettek reménysége

„Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.”
(Ézsaiás könyve 53. fejezet 6. vers)
Sokunk számára ismerős az a festmény Jézusról, mely, mint pásztort ábrázolja, aki lehajol az eltévedt, szakadékba esett bárányért. De vajon hogyan is veszhet el, hogyan tévedhet el egy bárány? Nem figyel a pásztor, nem figyel a béres, vagy a juhászkutyák?

Nászutunk folyamán, Görögországban szemtanúi voltunk, amint estefelé a falu melletti tengerparti fövényen megjelent egy pásztor majd mögötte a nyáj. A pásztor ment elől, mögötte a kos, nyakában a kolomppal, majd vagy legalább száz birka, akiket csaholó kutyák próbáltak sorba terelni.

Néhány bárány el-elhagyta a nyájat, belenyaltak a tengerbe, vagy megálltak, míg nem jöttek a kutyák. Így néztük végig egy görög birkanyáj elvonulását.

A nyáj elment, ám egy bárány kissé lemaradva komótosan kullogott a többiek után. Ekkor szemből jött egy platós kisteherautó, megállt, kipattant belőle a sofőr, megfogta a birkát, feldobta a platóra, és ahogy jött, elviharzott.

Bizony, a mi életünk is hasonló módon zajlik. Mikor elmaradva a nyájtól, elkezdjük saját utunkat járni, jön az ellenség, aki elcsábít, hogy elpusztítson.

De a kis görög báránnyal ellentétben, nekünk olyan Pásztorunk van, aki életét adta azért, hogy visszatalálhassunk a Nyájhoz.

Én ma azért adok hálát, hogy Jézus megtalált és megőriz az ellenség pusztításától, ahogy ígérte:

„Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” (Ján.10:27-28)