szombat, május 01, 2010

Életadó

„Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái.”
Hóseás 14,5

Nem hosszú eső, mely lassan szétáztatja, mállasztja a földet. Befolyva repedéseit lassan megteli és sártengerré változtat mindent, miben elrothadnak az új vetés gyökerei.

Nem futó zápor, mely hol van, hol nincs. Mi akkor jön, mikor nem várod, aztán bőrig áztat és elillan, mintha ott sem lett volna. A port elveri, de mélyre nem hatol.

Nem vihar és nem orkán, mely szél testvérét segítségül híva fákat csavar, patakokat medréből kizavar. Mi ha bőgve szól, hangja semmi másnak nem lehet, mert mindent túllicitál.

Harmat, csak áldást hozó, csendes harmat életünkben az Isten. Reggel jön, minden reggelen, és mint egykoron, manna-kenyerével édesíti a napot. Száraz szívünknek annyi enyhet ad, mi arra épp elég, hogy este békével pihenyj.

Ha élünk megújító, éltető szavával jellemünk mások javára annyi virágot terem, mit liliomszárnyi éveink alig hordozhatnak el. Aztán Benne meggyökerezve kitéphetetlenül állunk minden vihar között, mint Libánon cédrusai.
Restás László