szombat, május 29, 2010

Együttérzés
"Mert hogyan tudnám nézni azt a nyomorúságot, mely érné az én nemzetségemet, és hogyan tudnám nézni az én atyámfiainak veszedelmét?"
Eszter 8,6
Amikor vasárnap, a budapesti tisztviselő értekezlet után, Diósgyőrbe siettem a soron következő, élő rádióadásra, megdöbbentő kép fogadott. Miskolc városában mindenfelé szirénázó rendőr- és tűzoltó autók siettek a dolgukra. Az Ady Művelődési Ház utáni villamosvégállomásnál az úttesten levő csatornafedlapok lyukain félméter magasságban spriccelt ki a víz. A stúdióban azzal fogadtak, hogy a polgármesterünk kihirdette a vészhelyzetet. A Szinva patak elöntötte a Kilián lakótelepet, egy fenti szakasza mellett a sáros hegyoldal megcsúszott és maga alá temetett egy édesapát két gyerekkel. A tűzoltók a gyerekeket mentették elsőként. Ők túlélték, de az apán már nem lehetett segíteni. Kommunikáció a házasságban. Ez volt az aznapi témánk, de én magam is alig tudtam figyelni. A beszélgetés szüneteiben az internetet bámultuk, meg a helyi tévét. Baj van egész Borsodban. Árad a Bódva, a Szinva, a Sajó, a Hernád... Szinte minden. Mi lesz velünk? A belvárosi kamerák mutatták, hogy a Szinva-terasz, a fiatalok közkedvelt randi helye, szinte már teljesen víz alatt van. Csak egy kicsi kell még és a patak elhagyva medrét, elönti a sétálóutcát; olyan lesz, mint ’74-ben. A színház épületén máig van egy jel, hogy akkor meddig ért a víz. „Rosszabb, mint a tűz” – jegyzi meg valaki. „Azt legalább meg lehet állítani, de ez minden kis repedésen utat tör magának.” Izgatottan vártuk a hétórai sajtótájékoztatót. Kint még mindig szakadt az eső, mi az egyik munkatárs által készített felvételeket néztük a számítógépen Alsó- és Felsőhámorról, meg a Majálisparkról. Nem patakot láttunk, dühöngő folyamot, ami elvisz mindent, ami az útjába kerül. „Azon gondolkodnak, hogy átrobbantják a Hámori tó gátját.” –érkezett vissza Balázs a hírekkel. „Így próbálják megakadályozni, hogy ne legyen akkora a baj, mintha magától törne át.” Csak hallgattam. Több, mint ezer ember lakik a víz útjában arra. Mi lesz velük? Bernadett, a műsorvezető, mosolyogva folytatja a beszélgetést velem, de a szemei könnyesen csillognak. Nemrég égett le a szülei háza, a garázsban az új autóval. Mindenüket elvesztették – a biztosító meg avultat -, szinte egy egész élet munkája lett oda. Ő tudja, mit jelent most ez az ottaniaknak. Gondalataimban állandóan imádkozom. Nincs pár napja, hogy egy testvér házát már elöntötte a hegyoldalt lezúduló víz. Ő most még nagyobb bajban lehet. Ekkor még nem tudtam, hogy Sátoraljaújhelyen kedves barátainkat, testvéreinket is ki fogják telepíteni az éjjel. Az emelt alapzatú, újépítésű házukban is fél méterre, sőt még a fölé emelkedik majd a vízszint. Amikor hazaértem, láttam, hogy a földes pincénkben már sár van. Csak átázott, mi megúsztuk. A baj nem nézett senkit. A víz utat tört mindenhová. Hívő és hitetlen egyaránt kárt szenvedett, de egyaránt küzdött és segített másokon. Az ADRA önkéntesei és a gyülekezeti segítők egész héten együtt dolgoztak a többi kivezényelt, vagy önkéntes segítővel az átszakadt gátak mentén. Mi még most is a károkat mérjük fel Miskolcon, Boldván, Kazincbarcikán. Hála Istennek, még sok a segíteni kész, együttérző ember.
Restás László