kedd, április 13, 2010

Jézus követése – önmegtagadás

„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.„

(Máté evangéliuma 16,24)

Az imént néztem meg az alábbi oldalon http://www.adventista.hu/nicelife/galeria/film/sarah.php a Sarah választása című filmet, s ahogy a holnap reggeli igét olvasgatom, a gondolataim folyton vissza-vissza térnek a film egyik fontos mondanivalójához, az önmegtagadáshoz.
Miről is szól a film? Egy gyermekkorában keresztény nevelést kapott fiatal hölgy éli az amerikai álom adta mindennapokat. Jó állás, karrier, gazdagság, felelősség nélküli párkapcsolat. Úgy tűnik, maradéktalanul betölti igényeit, ami körülötte van, azonban egyszer csak váratlanul teherbe esik. És akkor elkezdődik az elkeseredett küzdelem önmagában és önmagával. Megtartsa a gyermekét, vállalva ezzel, hogy derékba törik a szépen megtervezett élete, vagy vállalja azt a kis kellemetlenséget, amit a klinikákon már rutinszerűen végeznek, s zavartalanul élheti tovább mindennapjait. Kap ilyen és olyan tanácsokat, még maga Isten is megnyilvánul álom formájában, segítve őt a döntésben. Hogy végül elveteti-e a kicsinyét, vagy sem, azt nem szeretném elmondani, leírni. Nézzék, nézzétek meg a filmet.

Ami bennem megmaradt. Milyen önző is az ember? Zsigerből készek vagyunk átgázolni mások érdekein, csak azért, hogy a magunké ne szenvedjen csorbát. Úgy tűnik, hogy kizárólagos értékké kezd válni az önérdek. De mi lesz így a családunkkal, a gyermekeinkkel, házastársunkkal? Vajon ki állíthatja meg ezt a sátáni folyamatot.

Annyira hálás vagyok ezért az igéért. Sokat prédikáltam már róla, de ma este egészen más színben tűnik fel.
Uram, arra vágyom, hogy urald egész bűnös lényemet. Adj erőt, hogy minden pillanatban meg tudjam hozni a döntést erőszakos és önző énem felett, ami Téged enged győzedelmeskedni. Túl drága árat fizettél azért, hogy minden maradjon a régiben. Utánad akarok menni, és fel akarom venni a keresztemet!

Ámen