hétfő, március 15, 2010

Csodákra váró emberek

„Amikor Jeruzsálemben volt a húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben.”

János evangéliuma 2:23-25

Mi kell ahhoz, hogy valaki higgyen Jézusban? Mi kell neked, hogy bízzál benne, hogy elfogadd, mint Megváltódat? Azt a személyt, aki téged, mint bűnnel terhelt embert megváltson a jogos haláltól.

Talán lépjünk egy kissé vissza és kérdezzük meg magunktól: mit várunk mi Jézustól? Tőle várjuk-e életünk kihívásainak megoldását, vagy máshol keresgélünk? Kritikusan, közönyösen vagy bizakodva, alázattal, imádattal fordulunk hozzá?

Hogy mennyire fontos a hozzáállásunk tisztázása azt Jézus és Heródes találkozásából világosan láthatjuk. Így ír erről Lukács 23:8 verse:
„ Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára.”

„Szenzáció!” Ezt látta a „hívő” tömeg és erre számított Heródes. A szenzáció elmaradt, és csoda sem történt. Jézus nem kért az ilyen népszerűségből. Jobban ismerte az emberi szívet, minthogy erre építse országát.

A jelekre egyrészt azért volt szükség, hogy az ószövetségi próféciák beteljesedését látva higgyenek benne, másrészt a jelek és csodák előremutattak Isten országának természetére, valóságára.

Isten országának lényege nem a csoda és a szenzáció. Amire Jézus építeni tud, egyedül az a csoda, ami a szívünkben megy végbe, mikor teljesen elfogadjuk, befogadjuk őt.
Az ilyen csodára ma is sokan kíváncsiak lennének!