Az Ige tanítása

"Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták."
Máté 7:12

Szinte látom, ahogy most azon gondolkodsz, hogy „Jó tett helyébe jót ne várj!” Hányszor tettél már jót, és rosszat kaptál cserébe! Pont attól, akitől nem vártad! Pont olyankor, amikor épp neked kellett volna a segítség! Talán a legjobb barátod hagyott cserben. Te azt tetted, amit majd kapni szerettél volna… nem adtad ki titkát, segítettél rajta, talán még pénzt is adtál kölcsön – arra gondolva, hogy amikor neked lesz rá szükséged, biztosan majd ő is melléd áll, segíteni fog – aztán egyáltalán nem így történt.
Csakhogy az én Bibliámban nincs ’csakhogy’ és nincs ’de’! Ahogy szeretnéd, hogy tegyenek veled, te is úgy tégy. Még akkor is, ha ők nem ezt teszik, mert ez a Biblia szelleme, tanítása. Erről szól Isten szeretete. Akkor is ad, ha nem érdemled meg. Akkor is szeret, ha abszolút nem vagy szeretetre méltó. Akkor is megbocsát, ha már százszor elkövetted és újra megbántad. Ő nem fárad bele, hogy szeressen. Te se fáradj bele a jó cselekedetekbe! Ne bánkódj azon, hogy nem azt kapod, amire vársz, amire számítasz, hanem örülj annak, hogy Isten akkor is szeret, amikor nem számítasz rá. És ezt add tovább! Tedd továbbra is azt, amit Te szeretnél kapni az emberektől – akkor is, ha nem kapod vissza. Ne aggódj! Isten annyira szeret téged, hogy egyszülött fiát adta érted – mit meg ne tenne azért, hogy boldog légy! „A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?”

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet