Nem azért...
Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.
János evangéliuma 3,17
Nem, nem, nem és nem! Ezt nem teheted! Azt meg nem szabad. Vigyázz, az ördögi, rossz, tartózkodj tőle! A Bibliában meg van írva, hogy azt nem így kell. Nem mindegy ám, mert ha megteszed, rossz útra térsz. Mintha az Isten Igéje egy kódex lenne a jóról és a rosszról. Egy örökérvényű szabálygyűjtemény, amely mindig megmondja nekünk mit, mikor, miért tegyünk, vagy ne tegyünk. Pedig olyan megnyugvás lenne... Előre látva kategórizálni, besorolni, határok közé szorítani. Mindent a szent egyszerűség hatna át, nem kellene annyit fáradozni, gondolkodni. Mindenről tudnánk mindent előre. A jó öreg előítéleteinket – melyet Istenünk védelmünkre adott – kibővíthetnénk, sőt megsokszorozhatnánk, hogy semmi ne érjen váratlanul, hogy ne kelljen újra csalódni, átélni a kudarcot másokkal, magunkkal. Legalább nem kellene felvállalnunk a szabadság terhét, a tévedés jogát, példaadó tetteinkért a felelősségvállalást. Mindig csak tehetnénk a jót gépiesen, mint a robot, aki soha sem tesz semmit anélkül, hogy megkérdezné, és soha nem tesz többet annál, mire kapott parancsa feljogosítja. Lehetnénk „szabályoskodó” keresztények, „soha fel nem nőtt” istenfiak, akiknek mindenről azonnali, határozott és – talán – előre megtanult véleménye van.
Amikor Jézus a földön járt, a farizeusok rendjéhez tartozók közül sokan újabb és újabb, sokszor extrém példákkal bombázták, próbálták ítélethozatalra kényszeríteni. De Ő ilyenkor sosem válaszolt. Csak írt a porba, visszakérdezett, hallgatott. Hogy miért tette? Talán mert tudta: ítélni könnyű, de ha meg akarsz tartani valakit, ahhoz egy életen át munkálkodó szeretet példája kell.
Restás László
