Jobb az Úrban bízni ....
„A ki bízik magában, bolond az; a ki pedig jár bölcsen, megszabadul.” Példabeszédek könyve 28,26.
Azt hiszem, mindannyinkkal előfordul már az, hogy túlzottan bíztunk magunkban. Általában az ember akkor szokott segítséget kérni, amikor bajban van! Így vagyunk ezzel a dologgal Istennel kapcsolatban is. Amikor kék az ég, süt a nap, úgy tűnik, hogy minden rendben van életünkben, akkor úgy érezzük, magunk is elboldogulhatunk. Csak később jövünk rá, hogy milyen balgák vagyunk!
Ha el akarunk valamit intézni, számba vesszük kapcsolatainkat. Ha vannak ismerőseid megfelelő helyen, bármit elérhetsz – gondolod! Azután megpróbálod felkutatni őket és talán sikerül is segítséget kapni addig, amíg ismerősödnek érdekei úgy kívánják, hogy segítsen. Ha nem, akkor vége minden reményeidnek.
Miért nem megyünk egyből az Istenhez? Talán úgy érezzük, hogy nem foglalkozik velünk? Vagy ilyen apró dolgokkal nem akarjuk terhelni Őt?
Ha így gondoljuk, mindenképpen tévedünk! Ellen White a következőt írja:
„Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?!
Akárhonnan is nézzük a kérdést, jobban járunk, ha Istenben bízunk és elé hozzuk kívánságainkat! „Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” Zsolt. 118,8.
Miért jobb inkább az Úrhoz jönnünk, mint emberekben bizakodnunk?
Életem során már többször elkövettem azt a hibát, hogy túlzott mértékben számítottam emberek segítségére. Általában ezek a reményeim ködbe tűntek, keserves csalódássá váltak. Sokan kihasználtak már és jöttek hozzám, amíg úgy érezték, hogy abban a pozícióban vagyok, hogy tudok segíteni. Amikor viszont változott a helyzet és nekem lett volna szükségem egy kis bátorításra, elfordultak tőlem ezek az emberek. Azt hiszem, nem egyedi tapasztalatom ez…
Ha keserű is a pirula, de meg kellett tanulnom ahhoz mennünk, akiben sohasem csalódom! Jézus még soha nem csapott be, és ha meg is engedett negatívnak látszó dolgokat életemben, azt is javamra fordította.
Ezért tanuljuk meg, se magunkban, se a másik embertársunkban ne bízzunk felettébb
„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!” Jer. 17,5.
Ez persze nem azt jelenti, hogy „mindenki gyanús”, hanem fel kell állítanunk a megfelelő sorrendet. Isten legyen az első életemben, és ha még akadnak jó szándékú emberek, akikre még számíthatunk, azt csak köszönjük meg Istennek…
Kormos Tivadar
Azt hiszem, mindannyinkkal előfordul már az, hogy túlzottan bíztunk magunkban. Általában az ember akkor szokott segítséget kérni, amikor bajban van! Így vagyunk ezzel a dologgal Istennel kapcsolatban is. Amikor kék az ég, süt a nap, úgy tűnik, hogy minden rendben van életünkben, akkor úgy érezzük, magunk is elboldogulhatunk. Csak később jövünk rá, hogy milyen balgák vagyunk!
Ha el akarunk valamit intézni, számba vesszük kapcsolatainkat. Ha vannak ismerőseid megfelelő helyen, bármit elérhetsz – gondolod! Azután megpróbálod felkutatni őket és talán sikerül is segítséget kapni addig, amíg ismerősödnek érdekei úgy kívánják, hogy segítsen. Ha nem, akkor vége minden reményeidnek.
Miért nem megyünk egyből az Istenhez? Talán úgy érezzük, hogy nem foglalkozik velünk? Vagy ilyen apró dolgokkal nem akarjuk terhelni Őt?
Ha így gondoljuk, mindenképpen tévedünk! Ellen White a következőt írja:
„Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?!
Akárhonnan is nézzük a kérdést, jobban járunk, ha Istenben bízunk és elé hozzuk kívánságainkat! „Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” Zsolt. 118,8.
Miért jobb inkább az Úrhoz jönnünk, mint emberekben bizakodnunk?
Életem során már többször elkövettem azt a hibát, hogy túlzott mértékben számítottam emberek segítségére. Általában ezek a reményeim ködbe tűntek, keserves csalódássá váltak. Sokan kihasználtak már és jöttek hozzám, amíg úgy érezték, hogy abban a pozícióban vagyok, hogy tudok segíteni. Amikor viszont változott a helyzet és nekem lett volna szükségem egy kis bátorításra, elfordultak tőlem ezek az emberek. Azt hiszem, nem egyedi tapasztalatom ez…
Ha keserű is a pirula, de meg kellett tanulnom ahhoz mennünk, akiben sohasem csalódom! Jézus még soha nem csapott be, és ha meg is engedett negatívnak látszó dolgokat életemben, azt is javamra fordította.
Ezért tanuljuk meg, se magunkban, se a másik embertársunkban ne bízzunk felettébb
„Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!” Jer. 17,5.
Ez persze nem azt jelenti, hogy „mindenki gyanús”, hanem fel kell állítanunk a megfelelő sorrendet. Isten legyen az első életemben, és ha még akadnak jó szándékú emberek, akikre még számíthatunk, azt csak köszönjük meg Istennek…
Kormos Tivadar
