hétfő, január 11, 2010

Istentisztelet a gyakorlatban

„Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól”

Jakab levele 1:27

Jakab kellően gyakorlati módon fogalmaz ahhoz, hogy ne lehessen félreérteni üzenetét. Nem az a vallásos ember, aki annak mondja, vagy gondolja magát, hanem, akinek tetteit átjárja az Isten- és emberszeretet.

Meg kell jegyeznem, hogy a levél címzettjei, a „szórványban élő tizenkét törzs”, vagyis olyan zsidókból lett keresztények, akik szétszórtan éltek a görög-római világban.

Kettős hátrányuk volt. Egyrészt a zsidók vallásosságát átjárta a hagyományok tömege és azok előtérbe helyezése mély lelki, Igei alapok helyett. Másrészt a világ, amelyben éltek, rendkívül rossz hatással volt rájuk.

Mindkét dolog ma is megkísért bennünket. Külső szemlélőként a hitgyakorlatnak vannak látható, elemei, amit leginkább istentiszteleteken, vallásos programokon lehet megfigyelni. Ilyen értelemben sokan „szuper-szenteknek” tűnnek. De ahogyan beszélünk, ahogyan a nem látványos dolgokhoz viszonyulunk, egészen más embert mutathat. Valóban két, nagyon kényes területről van szó, és - őszintén szólva – itt bukunk el legtöbbször, a beszéd és a mindennapi jó-cselekedetek, az egyszerű emberek őszinte szolgálata, szeretete terén.

A bennünket körülvevő világ hatása ma sem segít sem az említett két dolog helyes gyakorlásában, sem az őszinte istenfélelemben. Tisztán tartani magunkat a világ gonosz befolyásától csak úgy lehet, ha a látszat dolgok helyett Istenre és belső tisztaságunkra ügyelünk. Hányszor mentegetjük magunkat, hogy „mindenki ezt csinálja”, „más sem különb”, „legalább nem vagyok képmutató”…

Isten országába nem lehet pályázat útján bejutni úgy, hogy megvannak a formai követelmények és így miden rendben van. Isten nem csak a forma alapján ítél bennünket, hanem belenéz a szívünkbe, meglátja tetteink mozgatórugóit, megméri hitünket és majd ő eldönti, hogy szerinte vagyunk kegyesek, vagy „szerintünk”.
Milyen jó lenne, ha Isten mondaná rólunk, hogy igen, ő egy „istenfélő”, kegyes ember.