szombat, október 10, 2009

Isten teremtése

Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?
Zsolt. 8.4-5

Ég, hold, csillagok. Régóta barátaink, régóta kísérnek minket utunkon. Látták, mikor születtünk, hogyan éltünk. Néma tanúi napjainknak, óráinknak. Ismerték elődeinket, ük-, déd-és nagyapáinkat, nagyanyáinkat. Sőt, eleink ismerték azok járását, mert mióta ember az ember, a csodálatos égitestek olyan pontosan követik menetrendjüket, hogy hozzájuk igazítjuk mi is időszámításunkat. Meghatározói jeles napoknak, ünnepeknek, mert hozzájuk nézve határozunk meg minden napot, hónapot és esztendőt. Alapjai az egyik legnagyobb úrnak fölöttünk, az időnek.

Oly régóta hűséges társai az emberiségnek, hogy szinte minden kultúrában meg is személyesítettük őket. Neveket adtunk nekik, jellemmel ruháztuk fel őket, hogy ne legyünk egyedül, hogy tudjuk, van tovább, az emberi léptéken túl is.

Csak kevesen vannak, akik mögéjük látnak, akik túllátnak az ég minden rétegén, a csillagok csodálatos, századmásodperc-pontos táncán. Túl a hold - saját szemünkkel - földről nem látható oldalán is. Még a tejút galaxisait is túlhaladó világokon át látnak, és felfedezik a rend mögött az Egyetlent. Az Egyetlent, a Kigondolót, az Alkotót. „Te vetettél hajdan alapot a földnek, az ég a te kezed alkotása.” (Zsoltárok 102.26)

Miért csak kevesen? Mert olyan kevés időnk van. Mikor nézünk fel rájuk? Mikor tesszük ezt sietség nélkül, elgondolkodón? Tegyük most, mert szombat van, az Egyetlen, a Kigondoló, az Alkotó tettének, a teremtésnek az emlékünnepe…

Restás László

péntek, október 09, 2009

Személyes döntés

"Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?"
Róma 6:16.

Amikor gyerekek voltunk, több olyan játékot is játszottunk, amiben választani kellett. Választani kellett a „Körben áll egy kislányka”, a „hegyek völgyek között zakatol a vonat”, később a biciklizés vagy a foci között. Ez mindig izgalommal járt, mert jó választást akartunk csinálni.
Később megismertem, hogy folyton válaszút előtt állunk, és választani, dönteni kell.
A mai ige is arról szól, hogy a Te döntésed, hogy kit választasz.
Már korán reggel, szinte még kómában döntened kell, hogy kit szolgálsz. A bűnt? Akkor a vége halál lesz!
Ha Istennek engedelmeskedsz, az eredménye: örök élet.
Nem elég az, ha csupán reflexszerűen azt mondod, hogy az Urat választod. Választásodnak tükröződnie kell abban, ahogy a napod végetér. Több elágazáshoz, döntési helyzetbe fogsz jutni. Ezeknek a döntéseknek úgy kell megszületniük, hogy a Biblia szemüvegén, szemléletén keresztül nézed a dolgokat, s ezek alapján döntesz helyesen.
Jézus beszélt azokról, akik azt mondják: „Uram! Uram!...” de nem cselekszik Isten akaratát. Ne ezt az utat járd!
Nem gondolnám, hogy bármelyikünk elég bölcsességgel és erős akarattal rendelkezne, hogy mindig helyes döntéseket hozzon. Ezért szükségünk van, hogy imában forduljunk Jézushoz, hogy adjon helyes látást, és elég erőt a jó döntésekhez.
Az Ő válasza már kész! „Minden, amit nékem ad az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” János 6:37.

csütörtök, október 08, 2009

A jelekből olvasva

"Vajon nem ti magatok mondjátok-e, hogy még négy hónap, és jön az aratás?Íme,mondom nektek: emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra."
János evangéliuma 4:35 Új prot.ford.

Egy olyan társadalomban élünk,ahol jelek vesznek körül, azaz jelekből sok mindent kiolvasunk, értelmezzük őket és jobb esetben engedelmeskedünk nekik. Vannak barátaim akik úgy rendezik az életüket, hogy állandóan jeleket kérnek Istentől, igéket, és minden történést jelként fognak fel. Vannak emberek, akik a horoszkóp jelzései szerint lépnek ki a házukból, és így fogadnak a lottón, vagy ilyen módon keresnek maguknak társat. Csupa jelek és jelzések között élve a keresztény ember elgondolkodik.

Jézus olyan jelekre irányítja a figyelmünket ebben az igeszakaszban, amelyek félreértelmezhetetlenül arra utalnak,hogy a környezetünk megérett a róla szóló üzenetre. Vagyis megvan a nyitottság az Isten dolgai iránt, hiszen egy "globális falu" keretei között élünk, ahol internet, telefon köt össze minket. Nyitottság van olyan szempontból, hogy szívesen hallgatnak megtérési történeteket, mert egy hiteles változást látnak benne. Kíváncsiak arra, hogy mitől más a te életed, és miért azt eszed amit, miért pihensz szombaton stb. Az életmódunk mindig kérdésekre ad alkalmat és ez jó is.

Azonban van egy másik helyzet, ami miatt inkább elfordulnak tőlünk az emberek. Amikor ülünk az épületeinkben és csak elvagyunk magunknak. Amikor bennfentesek közössége leszünk. Amikor csak névlegesek kereszténynek vagyunk, akkor langymeleg állapotunkban nem vesszük észre a fehérre érett mezőket.

A mező- a te környezeted ma.Látni fogod-e a nyitott embereket? Észreveszed-e a jeleket? És elmondod-e mitől más a te életed? Igaz, neked is nehéz. Te is beteg vagy, és neked is van anyagi gondod? De tudod-e azt is, hogy van egy feladatod? Meglátni a Isten kezének jelét a saját életedben, és másokkal is megkedveltetni ezt az életmódot. Legyen a mai napod és különleges nap.Egy érett mezős nap.

szerda, október 07, 2009

Az ellenséggel szemben
„Ha éhezik, a ki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet.”
(Példabeszédek könyve 25. fejezet 21. vers)
A mai világban sok rosszakaratú emberrel találkozhatunk, és részükről legkülönbözőbb módon érhet bennünket akarva-akaratlan sérelem és bántás. De ez mégsem egyenlő azzal a gyűlölettel, melyről itt Salamon beszél.

Salamon, Salamon. De tegyük csak fel a kérdést: ki volt Salamon ellensége? Mert arról tudunk, hogy Dávidot, édesapját halálra kereste Saul, ám Salamon a legnagyobb békességben uralkodott.

Nem volt földi hatalom, aki szembeszállt volna vele, sőt azt olvassuk más népek vezetőit is lenyűgözte az a bölcsesség, mellyel rendelkezett és szebbnél szebb ajándékokat hozták neki. „Amikor ő látta mindezt, tudniillik Salamon bölcsességét,… az álmélkodástól még a lélegzete is elállt. (2Krón.9:3)

De ha az egész életét nézzük, azt látjuk ő is elesett, ő is vesztett csatát. Az a földöntúli erő teperte a földre, aki mindannyiunk igazi ellensége. Pál apostol így beszél róla:

„nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.” (Ef.6:12)

Fontos, hogy meglássuk és megértsük, hogy Sátán a leggyengébb pontunkat keresi, hogy elbuktasson.

Az egyetlen mód, ahogy ellenállhatunk neki, az Jézus módszere:

Amikor elfogják, igaztalanul megvádolják, leköpdösik, megverik, majd mintegy bűnözőt kivégzik és mit válaszolt minderre: imádkozott kivégzőiért (Luk.23:34).

Később István, az első vértanú is ugyanígy tett (Apcsel.7:60). Bebizonyítva, hogy az ellenséget semmi más nem győzheti le, csupán az isteni szeretet.

Így, ha ma megpróbál az ellenség felhasználva a körülményeket, vagy környezetedet, mielőtt bármit tennél, vagy mondanál gondolj Jézus példájára és imádkozz:

„Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek”

kedd, október 06, 2009

Engedelmesség és szeretet

” Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat."

(Jn 14:21)

Vajon szeretet-e az, amikor az anyuka, apuka az üzlet előtt hisztiző két-három éves gyerekének megvesz valamit, amiről tudja, hogy kicsinyének allergiás tüneteket fog okozni? Vagy igazi szeretetről beszélünk-e akkor, amikor a szülők megvásárolják a legcsodásabb audiovizuális technológiát gyerekük szobájába, azért, hogy „lefoglalja magát valamivel a gyerek”?

Az igazi szeretet, amit Krisztus megélt bolygónkon, egészen más alapokon nyugszik. Jézus szerint szeretet az, amikor egy személyt a maga komplexitásában nézve szemlélünk, s megvizsgáljuk, mi szolgálhatná üdvösségét.

Világunk éppen az ellenkezőjére épül, s valljuk be, mit sem érdekli az a fajta örök élet, amit Jézus kínál. „Akkor szereted magadat, és másokat amennyiben a pillanatnyi vágyakat, igényeket azonnal kielégíted” - halljuk. Ezért van annyi konfliktus keresztény és ne keresztény között. Ezért van az, hogy amikor azt mondod „szeretet”, az evangéliummal közösséget nem vállaló ember egészen mást ért rajta, mint te.

Amikor valaki, aki megértette, mit tett érte Jézus, és ki szeretné fejezni szeretetét iránta, mit gondolsz, mit kellene tennie? Sokan mondják, hogy elegendő, ha mély szeretetét kifejezi az istentiszteleti éneklésben, amelynek végén, ha lehet sírja is el magát. Vagy mások azt tanácsolják, a jó keresztény olvasson naponta 20 oldalt a Bibliából, esetleg imádkozzon fél órát térden, vagy menjen a főtérre és szólítson le minden arra járót Bibliával a kezében?
Nem rossz, ha ezt tesszük. Csak sajnos helyes indíték nélkül inkább hasonlítunk Tartuffe-höz a kisstílű, hatásvadász ficsúrhoz, mint Jézushoz, aki belehal az irántunk érzett szeretetbe.

Ma és holnap is, és minden nap álljunk oda Jézus elé. Mondjuk el, ki is Ő nekünk. Énekeljünk, akár sírva is, olvassuk a Szentírást, ha egy oldalt, akkor annyit, imádkozzunk, amennyit csak tudunk, s osszuk meg Őt másokkal, de mindezt tegyük azzal a belső meggyőződéssel, hogy nem tudunk egy pillanatig sem Jézus nélkül élni. Szükségünk van tanácsaira, „parancsaira”.

Amikor ez megvalósul, kitárul egy új világ. A menny világa, s Jézus kijelenti magát nekünk.

Ámen

hétfő, október 05, 2009

Jézus példája

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.

Zsidókhoz írt levél 12:1-2

Hadd tegyem hozzá a 3. verset: ”Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” Az előző fejezet után –amely felsorol egy tucatnyi „neves” hívő embert – most itt áll néhány tanács és egy példa: nézzünk Jézusra és kövessük példáját.

Miben ad példát számunkra Jézus? Több jó válasz is lehetséges. Példát adott abban, hogy hogyan lehet emberként, mint Isten képmásaként élni. Bemutatta, hogy lehet győzni a kísértések és a bűn felett. Hite, hűsége és engedelmessége szintén példaértékű.

Amit én mégis kiemelnék innen és a 11. fejezetből, az a „pálya-futás”. A hit embereinek és Jézusnak az élete azt mutatja, hogy van értelme ennek a futásnak. A sok lemondás és szenvedés után Isten országa vár ránk. Volt értelme Jézus szenvedésének és halálának, mert Isten trónjának a jobbjára ült.

Mondhatjuk, hogy mi nem a jutalomért futunk. Nem az arany utcák és a gyöngykapuk, vagy a korona miatt vagyunk keresztények. Természetesen nem érdekből követjük az Urat (remélem), de ott fenyeget bennünket is a veszély: elfáradunk. Vagy ahogyan az Ige mondja: „lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek”.

Jézus majdnem belefáradt a küzdelembe. Még ő is vért izzadva küzdött. Majdnem feladta. Hogy mi adott neki mégis erőt? Egyrészt az erőt ő is felülről kérte és kapta. Ezt megtehetjük mi is. Másodszor letette minden terhét az Atya lábához. Hátizsákkal nem lehet könnyen futni. Mi mégis sokszor ezt tesszük és hamar elfáradunk. Harmadszor, Jézus nem engedett a bűn csábításának, ami be akarta hálózni, hanem állhatatos maradt mindvégig. Látta a célt, látta az értelmét áldozatának.

Mi sokszor azért fáradunk el, mert letérünk a pályánkról. Megállunk, mert valami eltereli figyelmünket. Teszünk egy-két kitérőt, vagy netán visszafelé indulunk el. Lehet, hogy túlzottan a „sporttársakra” figyelünk, vagy a „közönségre”. A végén már azt sem értjük, mit keresünk a pályán.

Szomorú, de mindez megtörténhet. Ezért mondja a Szentírás: nézzünk Jézusra! Ő a példa és a cél is egyben. Ha őt követjük, lesz erőnk, lesz motivációnk, és ha elcsüggednénk, megfáradnánk, erőt ad a következő lépésekhez.

vasárnap, október 04, 2009

Ellenségek között

„Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim!”
Zsoltárok könyve 25:2


A zsoltárt olvasva az az érzés támad az emberben, hogy az író tényleg szorult helyzetben lehet. Mintha a szorongás húzódna meg minden sor mögött, egy sarokba szorított személy kétségbeesése. Valaki, akinek nincsen hová mennie, ezért belekapaszkodik Istenbe: mert helyzetéből csak felfelé vezethet szabadulás. Mondatai összekuszálódnak, majdnem, hogy logikátlanul követik egymást. Rendkívül érzelemdús, szinte érezni a szív dobbanásait és a halánték lüktetését könyörgésében. Egyszer szorosabban, másszor ernyedtebben kapaszkodik – de egyben biztos: ha Istent eleresztené, akkor vége lenne.


Nekünk vannak ellenségeink? A zsoltárosnak voltak. Olyan személyek, akik nemcsak megnehezítették az életét, hanem ki is nevették, ha elesett. Azonban el kell ismernünk, hogy nem ők azok mégsem, akikkel legjobban meggyűlik a bajunk. „Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” (Efézus 6:12)


Ellenségeink fejedelme Sátán, aki nevet rajtunk minden bukáskor. Ő az, aki helyzetbe hozza a bűnt, és ha elbukunk, vádol majd kajánul nevet. Feladatot ad, amelyet nem lehet teljesíteni. Megpróbál rávenni, hogy saját erőnkre hagyatkozva szálljunk szembe jellemhibáinkkal, és emelkedjünk felül önmagunkon. És ellenségünk nevet...


A szégyent nem lehet hátrahagyni csak azáltal, ha elismerjük. Elismerjük, hogy ott állunk Isten előtt, és szükségünk van kegyelmére, szeretetére és erejére. Ez az a pillanat, amikor az ellenség arcára fagy a mosoly. Ez a pillanat a győzelmünk kapuja.


Mit kérsz ma Istentől esengve?