szombat, szeptember 12, 2009

Az igazak és a gonoszok sorsa

„Megtartja az ÚR mindazokat, akik őt szeretik, de a bűnösöket mind elpusztítja. Az ÚR dicséretét hirdeti ajkam, áldja mindenki az ő szent nevét mindörökké!”
145. Zsoltár 20.-21. verse

„Nem a szolgálatban eltöltött idő, hanem a szolgálatkészség és megbízhatóság teszi munkánkat kedvessé Isten előtt. Minden szolgálatunk énünk teljes átadását igényli. A legapróbb feladat, ha őszinte szívvel és önzetlenül végezzük, kedvesebb Isten előtt, mint a legnagyobb munka, amit megront a haszonlesés. Isten azt nézi, hogy mennyi van bennünk Krisztus lelkületéből, és mennyi cselekedeteinkben a krisztusi vonás. Isten többre értékeli a szeretetet és hűséget, amellyel munkánkat végezzük, mint a teljesítmény nagyságát.
Bűneink csak Jézus érdemei által bocsáthatók meg. Akik nem érzik, hogy szükségük van Krisztus vérére, akik úgy érzik, hogy Isteni kegyelme nélkül, saját cselekedeteik által elnyerhetik Isten jóváhagyását - ugyanazt a hibát követik el, mint Kain. Akik nem fogadják el a megtisztító vért, azok kárhozatra vannak ítélve. Semmi más úton-módon nem lehet a bűn rabságából kiszabadulni!
Minden indulat, indíték és elképzelés harcban állt a tisztaság, béke és szeretet mennyei alapelvével. Ez azt a rettenetes romlottságot példázta, amely Sátán politikájából következett - hogy Isten teremtményeit meg kell szabadítani szent törvényének korlátaitól.
A nagy küzdelem folyamán kibontakozó tények által Isten bemutatja kormányzatának elveit és szabályait, amelyeket Sátán és az általa becsapottak meghazudtoltak. Végül az egész világ el fogja ismerni Isten igazságosságát, bár ez az elismerés túl késűn lesz ahhoz, hogy megmentse a lázadókat. Az egész világegyetem egyetértéssel és helyesléssel kíséri Istent, amint csodálatos terve lépésről lépésre halad a teljes megvalósulás felé. Egyetért vele a lázadás végső megsemmisítésében is. Látható lesz, hogy mindazok, akik elfordultak a mennyei elvektől, Sátán oldalára álltak a Krisztus elleni harcban. Amikor Isten megítéli e világ fejedelmét, mindazok, akik hozzá csatlakoztak, osztoznak sorsában, és az egész világegyetem, mint az ítélet tanúja, ezt hirdeti: "Igazságosak és igazak a te útaid, ó! szentek Királya!" (Jel 15:3). (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták)

péntek, szeptember 11, 2009

Jézus helyet készít, majd visszatér

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben,
és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek.
Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.”

János 14:1-3

Ez az ige Jézus egyik legfontosabb kijelentése. Az Ő visszajövetelének ígéretét tartalmazza, ami minden korban a keresztény ember legnagyobb reménysége volt. Az Újszövetség minden huszonötödik verse Jézus Krisztus második eljövetelére vonatkozik. Ebből is látszik, milyen fontos volt ez az ígéret a korabeli keresztények számára.

Ma sincs ez másként. Kereszténységünket ezen a világon kell megélnünk, mégis a nehéz órákban Jézus visszajövetelének határozott ígérete ad erőt. Egy olyan világ ígérete ez, amely mindenben sokszorosan felülmúlja azt, amiben most élünk. Pál apostol ezekkel a szavakkal fejezte ki Isten eljövendő országának csodálatosságát: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Korinthus 2:9) Ez az ország Jézus Krisztus második eljövetelével veszi kezdetét.

Kérdezhetnénk, miért nem valósult meg eddig ez az ígéret. Jézus ajkairól majdnem kétezer évvel ezelőtt hangoztak el ezek a szavak, s az ígéret még nem teljesedett. Mi garantálja, hogy ezek után megvalósul? Jézus türelemre szólít bennünket, ezt mondja: „ne nyugtalankodjék a ti szívetek…” e helyett inkább higgyünk Istenben. Majd arról biztosít bennünket, hogy az Atya házában sok lakóhely van, tehát nem kell attól félnünk, hogy helyszűke miatt maradunk ki onnan. Hogy még nem jött vissza, annak csupán egy oka van: „a hely még nem készült el”.

Lakóhely ugyan van, Jézus mégis azért ment el, hogy helyet készítsen nekünk. Sőt az ő visszajövetelét akkorra ígéri, amikor már a hely elkészült számunkra a mennyben. Nem különös, hogy Jézusnak helyet kell készítenie, holott Isten házában már akkor sok lakóhely volt? Milyen helykészítésről beszél Jézus? Nem a fizikai hely előkészítéséről van itt szó, hanem sokkal inkább lelki helykészítésről.

Jézus biztosít bennünket arról, hogy Isten országában (házában) van elégséges hely ahhoz, hogy akár az egész emberiség elférjen. Ha valaki mégsem jutna be, akkor annak nem a fizikai helyszűke lesz az oka. Isten országába ugyanis nem lehet akárhogy, akármilyen jellemtulajdonságokkal bejutni. A Jelenések könyvében így olvasunk erről: „És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé.” (Jelenések 21:27). Életünknek, jellemünknek át kell formálódnia Krisztus képmására ahhoz, hogy Jézus magával vihessen bennünket visszajövetelekor Isten országába.

A helykészítés tehát nem más, mint Jézus értünk végzett közbenjárói szolgálata, életünk, jellemünk csiszolása, alakítása. Ha engedelmeskedünk akaratának, s hagyjuk, hogy formáljon bennünket, akkor alkalmassá tesz bennünket Isten országára (Filippi 1:6).

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy Jézus formálhasson bennünket az Ő akarata szerint, hogy már itt kiábrázolódjék bennünk Mesterünk képmása. Ő hamar visszajön! Felkészültünk az Ő fogadására? Ma még nem késtünk le semmiről, de nincs vesztegetni való időnk! Kérjük az Urat, hogy a mennyben számunkra fenntartott helyre készítsen fel bennünket.

csütörtök, szeptember 10, 2009

Istentől jövő kegyelem

„Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.”
Pál első levele a korinthusiaknak 1:3

Két dolog nélkül nem lehet élni itt ezen a Földön a bűn bejövetele után. Az egyik a kegyelem, a másik pedig a békesség.

Kegyelem nélkül halálra vagyunk ítélve mindannyian. Ha Isten nem lenne kegyelmes, akkor Ádám és Éva bűnös állapotban már nem láthatták volna meg a naplementét sem, mert az engedetlenségükért cserébe igazságos örökhalál-büntetést kaptak volna. Mi, emberek olyan sokszor vallatjuk Istent és taszítjuk Őt a vádlottak padjára azzal a kérdéssel, hogy ha van Isten, akkor miért van ez a sok gonoszság a Földön. Az pedig csak a sorok közül olvasható, hogy ha Isten nem lenne a majdnem végtelen kegyelem Istene, akkor már fel sem tehetnénk ezt a kérdést, mert Ádám és Éva a bűneset napján meghaltak volna, így mi meg sem születtünk volna.

Isten majdnem végtelen kegyelmű Úr, és a kegyelem majdnem-végtelensége is a kegyelem része. Isten kegyelme végtelen – egy olyan dimenzióban, amit a számoló-méricskélő ember nehezen fog fel, mert megfoghatatlan, csak lelki módon érthető. Istennek végtelen a kegyelme mélységben, azaz ember nem tud olyan hatalmas bűnt elkövetni, amit Isten ne lenne hajlandó megbocsátani. De Isten időben nem végtelen kegyelmű, mert egy egész örökkévalóságon át nem tűrheti el a gonoszság terjedését, ezért lesz egy nap (valójában egy hatezer éve bűntörténet folyamata ehhez a ponthoz vezet), amikor egy vizsgára hívja az emberiséget, és az isteni hívásra adott emberi válaszok alapján ítéli meg az emberiség minden tagját.

Ha Istentől kérhetünk kegyelmet, márpedig igen, mert Ő előbb volt kegyelmes, mint ahogy azt mi kérhettük volna, akkor nekünk folyamatosan szükségünk van a békességre is, nehogy az ellenség elhitesse velünk, hogy az, aki kegyelmes volt, csak azért teszi, hogy kiszolgáltatottak legyünk neki. A kegyelem az alapja az egész életünknek, a létünknek, a békesség pedig a továbbfolytatáshoz szükséges erőt adja meg. A kegyelem segít az elindulásban, a békesség a folyamatos továbbhaladásban. A békesség által gondoskodik Isten arról, hogy Istent olyan barátnak tartsuk, akire folyamatosan rá akarjuk bízni az életünket, mert tudjuk, hogy Ő az egyetlen, akinek a kezében kegyelem van. Ez az, ami a békességet eredményezi.

szerda, szeptember 09, 2009

A két parancsolat

„Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
(Máté evangéliuma 22. fejezet 37-39. vers)

Ha elolvassuk a ma idézett néhány vers előzményét, arról olvasunk, hogy Jézus eme válaszát egy törvénytudóhoz címezte. Nem a tömeghez, nem a tizenkettőhöz, hanem egy, hangsúlyozom törvényTUDÓhoz, aki nemcsak azt ismerte, hogy mi, és hol van megírva, hanem a betűk Tóratekercsen belüli elhelyezkedését is.

Felteheted a kérdést: Miért baj, ha valaki ilyen alaposan ismeri Isten törvényét? Miért gond, ha valaki megtanulta, vagy megtanulja, mit mond az Örökkévaló?

Ma mikor ideültem a gép elé elképzeltem, hogy ma én vagyok az írástudó, aki ma odahajol Jézushoz, és no nem úgy hangosan, de szeretném, ha ez a híres Názáreti Tanító kicsit elismerné az energiámat, amit az Isten megismerésére fordítok:

- Uram! Olyan jó, hogy megismerhettelek. Tudom, hogy Te vagy az egyedüli Úr (2Móz.20:2; Ézs.45:5), az én személyes Megváltóm, aki megszabadít a haláltól. (Ján.3:16; Jób.19:25).

- Tudom, hogy ismersz és, hogy sokat tudsz, de én ma többet szeretnék.

- Uram! Többet? De hát én annyira igyekszem mindent úgy tenni, ahogy Te mondtad, megtartom a szombatot, mert tudom és hiszem ez az engedelmesség és a maradék ismertető jele (2Móz.20:8-11), és ezért nem eszek semmi olyat, amit megtiltottál (3Móz.11).

- Tudom, hogy ismered a parancsolatokat és hiszed, hogy ezek fontosak számomra, de én többet szeretnék.

- Uram! Ennél többet??? Ja igen, már tudom mire gondolsz. Emlékszem, azt mondtad (Máté 28:19-20), ne csak magamnak tanuljak, hanem adjam tovább másoknak is. Uram, ha ez a több én ezt teszem; nem bántok senkit, nem köpöm le az ellenségeimet, nem rúgok bele senkibe (2Móz.20:13-18) és nem ütök vissza (Máté 5:44; Róm.12:17-19), sőt a leghitetlenebb embereknek is istentiszteletet, bibliaórát tartok, evangélizálok, cikkeket és blogot írok, hogy ők is megtérjenek.

- Nagyon jól ismerem életed minden pillanatát, és hogy mennyire igyekszel, de én többet szeretnék.

- Uram! Tudom, hogy Te mindent tudsz rólam és hiszem ma megtanítasz arra, hogy mi az a több, amit szeretnél.

- Tudom, hogy szívesen tanulsz tőlem, de én nem akarlak ma tanítani, mert én nem azt szeretném, hogy többet tudj rólam, és csupán hidd, hogy nálam van az igazság, én ma ennél többet szeretnék.

- Uram! Mondd azt a többet és megteszem.

De a Mester nem szól semmit, csak szorosan magához szorít, és azt súgja fülembe:

- Szeress!

kedd, szeptember 08, 2009

Az alázatos bölcsessége

"Kevélység jő: gyalázat jő; az alázatosoknál pedig bölcsesség van."
Példabeszédek könyve 11. fejezet 2. verse


A játszótéren játszanak a gyerekek. Az egyik gyerek a homokvárakat szándékosan összetapossa, a gyerekek biciklijét szó nélkül elveszi és kiveszi kezükből a játékokat. Egyre több a síró gyermek a játszótéren. Az egyik nagymama odafordulva a rosszalkodó kisfiú anyukájához a következőt kérdezi tőle.:
- Mi lesz így ebből a gyerekből?
- Manager mondja az anyuka büszkén.

Ma egyre természetesebb, hogy az emberek úgy gondolkodnak, hogy annak van jövője, aki élelmes, aki a másik ember fölé tud nőni, aki eltapossa az ellenségét. Sok szülő eleve ilyennek neveli a gyermekét. Ezt tartják sokan értéknek.

A ma reggeli igénk éppen az ellenkezőjére tanít bennünket. Azt mondja, hogy egy ember igazi értéke az alázatosság.

Mit jelent alázatosnak lenni?
Egy bibliai személy életén keresztül próbáljuk ezt megérteni.

Pál apostol életét jól ismerjük. Régi életében Saulként üldözte a keresztényeket, de Jézus szólt hozzá és ő meghallotta ezt a hangot, és krisztuskövetővé vált. Ezek után ugyanolyan erővel, ahogyan üldözte a keresztényeket, most Jézus örömhírét hirdette. Hatalmas munkát végzett Krisztusért, de nem azt mondja: ugyan, ugyan, említésre sem méltó, amit én csináltam.
Hogyne lenne említésre méltó? Gyülekezetek sora jött létre az ő alázatos szolgálata nyomán. Sőt, lemeri írni ezt: többet munkálkodtam, mint az apostolok együttvéve, noha én vagyok a legkisebb, és nem is érdemlem meg, hogy apostolnak nevezzenek, mert közülük egyik sem üldözte a Krisztus tanítványait, én meg ezt a szörnyűséget is elkövettem. De Isten nekem ezt megbocsátotta, újat kezdett velem. Kihívott engem ebből a vakságból, megajándékozott sok jóval, és én most minden képességemet, erőmet, időmet annak a szolgálatába állítottam, aki engem elhívott, és semmi más feladatot nem látok magam előtt, minthogy mutassam másoknak a hozzá vezető utat. És így többeket vezettem eddig Krisztushoz, mint az apostolok együttvéve, de nem én, hanem az Istennek bennem való kegyelme.
Ez az alázat.
Ha azt mondja: semmi, szóra sem érdemes, ez hazugság lenne. Nagyon is szóra érdemes, és dicsőíteni kell azt a Krisztust, aki Saulból Pált tud formálni, és sokféle betegséggel, fizikai gyöngeséggel megverve is hatalmas dolgokra használja. Ő tudatában van annak, hogy kivé formálta őt Krisztus, és amit ő cselekedett, annak a végső alanya maga az élő Krisztus.

Hatalmas ez a Krisztus! Pál csak eszköz a kezében, de ennek a nagy Krisztusnak a kezében eszköz. Így tud beszélni az eredményekről, amik véletlenül sem az ő munkájának a gyümölcsei, hanem Krisztus munkájának az eredményei. Nem én, hanem az Istennek bennem való kegyelme.
Ő tudja, kicsoda Isten, kicsoda ő, mi a feladata, s hogy ki cselekszik itt, amikor emberek hívővé lesznek.

Alázatosnak lenni, nem „meghunyászkodást” jelent, nem „bocsánat, hogy élek” életet kell élnem, hanem Krisztus kegyelmét elfogadva, bízva az ő segítségében kell végezni azt a feladatot amit tőle kaptam.

hétfő, szeptember 07, 2009

Nem lesz elhagyatott

„Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.”

Zsoltárok könyve 37:25

Gyermek voltam, még nem nagyon öregedtem meg, de én sem láttam, hogy elhagyottá, vagy koldussá lett volna az igaz ember. De mi is ez? Ígéret, törvényszerűség, megfigyelés…? Járjuk körbe a kérdést.

Kezdjük a végén, a megfigyelésnél. A fejezet arra inti olvasóit, hogy ne irigyelje a bűnösök „szerencsés”, jól menő életét, mert „többet ér a kevés az igaznak, mint a gazdagság a sok bűnösnek” (37:16). Ugyanakkor azt is megfigyelte Dávid, hogy „kölcsönt kér a bűnös, és nem adja vissza, de az igaz könyörületes és adakozó” (37:21). Végszóként pedig azt tanácsolja, hogy „feddhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! (37:37). Illetve: „az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején.

Hol volt még abban az időben fogyasztói társadalom, áruhitel, vagy globális pénzügyi válság? Ha ezekről nem is hallottak, de felelőtlen, hitelből élő, mértéktelen emberekkel biztosan mindenki találkozott. A meggondolatlan költekezés és életszervezés, ugyanúgy nyomorúságot szült, mint a becstelenül szerzett vagyon.

Törvényszerűségek pedig vannak az életben. Lehetnek egyénileg eltérő tapasztaltok, de végső soron az Úr megtartja, megmenti övéit. Ez a legtöbb esetben igaz már itt a földön is, de az Ő országában minden esetben így lesz. Sok szerény otthonban jártam már, sőt igazán szegényeket is láttam, de a légkör, ami betölti egészen más egy istenfélő ember esetében. Békesség, elégedettség, tisztaság van. Több olyan idős, özvegy hittestvért is ismerek, akiknél Isten gondviselése nélkül matematikai képtelenség lenne abból a néhány forintból megélni. De az igazak segítséget kapnak és erőt az Úrtól.

Vehetjük-e ígéretnek azt, hogy Isten gondoskodik az igazakról? A mannától kedve, az Illést tápláló hollókon át, a tanítványok szakadozó hálójáig azt látjuk, hogy Isten tud gondoskodni övéiről. Hiszem és tapasztaltam, hogy ha először Isten országát keressük, a többi megadatik nekünk. Ha az ő útján járok, ha felelősen sáfárkodok, ha a mennyei kincseket keresem, nincs ok az aggodalomra. Sőt, az Ige szerint „az igaz, könyörületes és adakozó” (37:21); és „mindenkor könyörül, és kölcsönad, gyermeke áldott lesz” (37:26).

vasárnap, szeptember 06, 2009

Biztonságban tűzben, vízben

„De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket.”
Ézsaiás könyve 43:1-4

Még a lélegzetünk is elállt, amint Budapest egyik poros utcáján sétálgatva megpillantottunk egy Aston Martin DB8-at. Gyönyörű, metál színben pompázott, belül bőr kárpit, és habár nem nem járt benne a motor, hallani véltük a 12 henger gyönyörű muzsikáját! „Mit nem adnék érte!” - kiáltott fel a feleségem. És igaza volt! Egy csomó dolgot tudna felsorolni, amit nem adna érte, mivel nincs is neki. Olyan ez, mint a piacon a kofa, aki felméri a kuncsaft vásárlóerejét: a nénikének 300 forintot mond, a jól öltözött úriembernek pedig 500-at. Úgyis kifizeti, ha kell neki...

Nos, Isten is felsóhajtott, hogy „Mit nem adnák érte!” Mármint mi mindent adna, hogyha a bűnbe süllyedt ember újból vele együtt lehetne az Éden kertjében. Mai igénk is ennek a vágyakozásnak egy darabja. Isten hajlandó országokat és népeket adni azokért, akik ott akarnak lenni vele, azaz „Jákóbért és Izráelért”. Isten hatalmas és Isten bármit adhat, nem csoda, hogyha ilyen nagy árat emleget. Semmi sem drága neki, ha arról van szó, akit szeret!

Valóban, Istennek semmi sem drága. Mivel Ő a leghatalmasabb és mivel nem adhat értékesebbet, önmagát adta! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogyha valak hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) A tétet nem lehet tovább emelni. Isten nem adhat többet!

És te? Te mit adnál érte, hogy Istennel lehess egy örök léten át!?