szombat, május 23, 2009

Főpapunk szüntelen imádsága

„Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.”
Pál apostol Zsidókhoz írt levél 7. fejezet 25. verse
A fenti igében azt olvassuk, hogy Jézus Krisztus üdvözíteni tudja és akarja azokat, akik általa járulnak Istenhez. Mégpedig azért, mert Jézus mindenkor esedezik/közbenjár az emberért. Erre a közbenjárásra különösen szükségünk van, mivel Isten ellensége, a Sátán, minden Krisztus követőt megpróbál, hogy tényleg mindenben követi-e a Mesterét. Ezek a próbák pedig sokszor az emberi tűrőképesség határait súrolják. Reményünk sem lehetne a megállásra, ha csak azáltal nem, hogy Jézus imádkozik értünk. Ezt tette Péterrel is, amikor elfogatása előtt figyelmeztette arra, hogy a kakas szaváig háromszor megtagadja, mindazonáltal Ő imádkozik érte, hogy el ne fogyatkozzon a hite. Péternek az esemény után eszébe sem juthatott, hogy saját egykori magabiztosságával járuljon Isten elé, hanem egyedül Jézus által, az Ő szavaiba kapaszkodva remélhette az üdvösséget.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán az imádságra, mármint saját imáinkra az Istennek, ha maga Krisztus szüntelen imádkozik értünk. Ugyan mit tudhatnánk még hozzátenni az Ő esedezéséhez? Emberi szó vajon kiegészítheti-e Isten fiának főpapi imáját? A fenti ige szerint, igenis szükség van a mi imánkra is. Krisztus szüntelen esedezése és könyörgése csak azoknak szerez üdvöt, „akik általa járulnak Istenhez”, mert Ők elfogadták Krisztus közbenjáró szolgálatát, hálásan elfogadták Krisztusban Isten kimondhatatlan ajándékát – ezt fejezi ki imájuk. Nem Istennek van rá szüksége, hanem nekünk, hogy mintegy hangot adjunk hálánknak, viszont szeretetünknek, bizony, még kéréseinkben is. Mert az ima nem elsősorban kérés, hanem hálaadás. Ezt tanuljuk a zsoltárokat olvasva és erre int Pál is, a Thesszalonikaiaknak írott levelének 5,17.-18. versében: „… szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”

péntek, május 22, 2009

A kísértésben kitartók öröme

„Boldog ember az, aki a kísértésben kitart;
mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját,
amit az Úr ígért az őt szeretőknek.”

Jakab 1:12

A sötétség erői veszik körül az embert, hogy eltakarják szeme elől Jézust. Olykor nem tehetünk mást, mint bánattal és megdöbbenéssel telten várjuk, míg a felhő elvonul. Ezek az időszakok néha borzalmasak. Reményünk meghiúsul, és kétségbeesés kerít hatalmába minket. Ezekben a rettenetes órákban meg kell tanulnunk bízni és teljesen az elfedező áldozat érdemére hagyatkozni. Tekintsünk a megfeszítette és feltámadt Üdvözítő érdemeire! Ha ezt tesszük, soha el nem veszünk. Soha! Könnyű erősnek lenni a kegyelemben akkor, amikor fény árad az ösvényünkre. Amikor viszont körülvesz bennünket a homály és sötétég, és türelmesen kell várakoznunk a reménységben, olyan hitre és átadatottságra van szükségünk, amely megkívánja, hogy akaratunk elmerüljön Isten akaratában. Túlságosan hamar elcsüggedünk, és szívünk mélyéből kérjük a próba eltávolítását, ahelyett, hogy türelemért és kegyelemért könyörögnénk a próba elviseléséhez és a győzelem kivívásához.

Akik teljes szívvel, lélekkel és értelemmel fordulnak Istenhez, nyugodt biztonságra lelnek Őbenne… Isten ismeri szükségleteinket, és azt is tudja, hogy mit vagyunk képesek elviselni. Az általa megengedett próbák és nehézségek elhordozásához kegyelme által erőt ad. Szüntelenül azért imádkozom, hogy egyre közelebb lehessek Istenhez.

A szerető Isten igyekszik kifejleszteni bennünk Lelkének drága ajándékait. Megengedni, hogy zaklatás és nehézség érjen minket, de nem átokként, hanem a legnagyobb áldásként. Minden kísértés, amelyek ellenállunk, minden bátran elviselt próba új tapasztalattal gazdagít, és elősegíti jellemünk építését. Aki isteni erővel ellenáll a kísértésnek, az az ég és Föld előtt Krisztus kegyelme hatékonyságát nyilatkoztatja ki.

Akik Isten vezetésére bízzák, és szolgálatára szentelik életünket, sohasem kerülhetnek olyan helyzetbe, ami Isten gondviselésén kívül esik. Bármilyen legyen is a helyzetünk, ha Igéjének cselekvői vagyunk, van vezetőnk, aki igazgatja utunkat; bármilyen bonyolult is a problémánk, biztos tanácsadónk van; bármi a bánatunk, veszteségünk, vagy bármilyen elhagyatottak vagyunk is, együttérző barátunk van. (Ellen Gould White, Isten csodálatos kegyelme, Advent Kiadó, Budapest, 2003. 114.o.)

csütörtök, május 21, 2009

Isten előtt nincs lehetetlen

„Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges."
Máté evangéliuma 19:26

Egy gazdag és gyermekkorától fogva hívő fiatalember ment oda Jézushoz. Afféle „nemlehetrólarosszatmondani”-típus. Köztiszteletnek örvendő, makulátlan életű, jóra, szépre, igazságra vágyakozó ember. Nem olyasféle, aki csak áhítozik a nemes életre, tudja ő, hogy mi a jó, de sohasem sikerül a gyakorlatot pontosan az elmélet méretére szabni. Nem! Ő éli azt, amit mond. Magasra teszi a mércét, de el is éri azt. Múltja, jelene és jövője folt nélküli. Ráadásul nemcsak áhítozik isteni áldások után, hanem azok megfogható és megszámolható módon, folyamatosan áradnak az életében. Egy igazán irigylésre méltó ember.

Ez a férfi egy kérdéssel a szívében érkezik Jézushoz, amelyből kitűnik, hogy ő nem vár el ingyen semmit, nem akarja a dolgok könnyebbik végét fogni. Úgy tudja, hogy örök életet, amelyet nem árulnak a sarki piacon, hanem csak Istentől lehet megkapni, elnyerni kell, melyben fontos szerep jut az ő tetteinek. Jézus nem utasítja el, és arra a törvényre irányítja a figyelmet, ami a Tízparancsolatból az emberek egymás közötti kapcsolatának szabályozója. A férfi csalódott válaszából az tűnik ki, hogy Jézustól valami olyant tudott meg, aminél már gyermekkorában is többet ismert. Mégis érzi, hogy kell lennie egy válasznak, ami valódi kihívást jelent neki, amit nem becsukott szemmel, ösztönösen tesz, hanem igazi erőkifejtés szükséges hozzá.

Jézus az előbbi, mindenkire érvényes kőtábla-parancsolatoknál sokkal egyszerűbb, kéttételes kérést intéz hozzá, amely mellé egy hatalmas ajándékot ígér: add el a vagyonodat, kövess engem és kincsed lesz a mennyben. A férfi elnémul, csak a távolodó hátából következtethetünk a szívében meghozott válaszára. Ennél talán egy kicsivel kisebb áldozatot szeretett volna maximálisan az örök életért meghozni. Ezzel a reakcióval ellentmondott annak az igényének is, hogy ő maga szeretne valamit az üdvösségéért tenni.

Jézus a tanítványokhoz fordult és egy megdöbbentő törvényszerűséget osztott meg velük: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bejutni. Sokszor hallani egy magyarázatot erről a mondatról, úgy, hogy volt Jeruzsálemben egy kapu, ahova a tevék nagy nehézségek árán, csak térdepelve tudtak bemenni. Ez azonban minden alapot nélkülöz. Jézus a tű lyukjáról beszél és valódi tevéről, az ottani ember legnagyobb elképzelhető állatát és a legkisebb nyílást hozta kapcsolatba egymással.

A tanítványok azonnal értették a hasonlat képtelen voltát, hiszen még egy katicabogárnak is csoda lett volna átjutni a tű fokán, nemhogy a tevének. Megrémülve kérdezték Jézustól, hogy ebben az esetben van-e egyáltalán valakinek esélye. Jézus megérti a tanítványok félelmét, mert embereknél ez valóban lehetetlen - mondta, de van egy olyan ajándék, ami túl hatalmas ahhoz, hogy mindig a szemünk előtt legyen, mégpedig, hogy Istennél minden lehetséges. Egyetlen dolgot tehetünk: kevesebbet foglalkozunk azzal, hogy mi mit tehetünk magunkért, de foglalkozunk Azzal a Valakivel, Aki mindent megtehet értünk...

szerda, május 20, 2009

A láthatatlan dolgok bizonyossága

„Mert hitben járunk, nem látásban.”
(Korinthusiakhoz írt 2. levél, 5.fejezet 7.vers)
A hit az a dolog, amiről sokat lehet írni, és még többet beszélni, prédikálni, de hogy rendelkezünk-e vele, avagy sem azt az élet mutatja meg.

Nemrég olvastam egy könyvet, melyben volt egy idézet mely mélyen elgondolkodtatott: „Sajnos sok keresztény a könnyű élet és áldások „homokján” építette hit-házát. És tragikusan mikor a nehézségek vihara, a szenvedés jelentkezik, ezeket a vihar teljesen elsöpri.” David Wilkerson

És hányszor sodort, sodor el engem is a csüggedés vihara…

Mert könnyű vallást tenni, fogadkozni: „Hiszem, hogy Isten létezik, hogy a Szentírás az egyetlen mérce, hogy Jézus a testben megjelent Krisztus, hogy Isten törvénye változhatatlan…”, de milyen hit az, melynek csak valamicske hatása van az életemre?

A héten egy vak emberrel találkoztam az egyik üzletben és figyeltem milyen ’ügyesen’ tájékozódik a hangok alapján. Valóban igaz, hogy ha az egyik érzékszerv sérül, vagy elvész, egy másik a helyébe lép.

Talán azért oly gyenge a ’hitszemünk’, mivel leginkább ’látásban járunk’, a látás pedig elnyomja a hitet. S tulajdonképpen, mivel látunk, nincs is szükségünk igazán a ’hit-szervünkre’, és ezért nem tudja a hit igazán átformálni az életünket.

Mostanában a Szentírásból az apostoli leveleket olvasom és lenyűgöz, az az odaszánás, az a hit, mely egyszerű embereket tett képessé olyan dolgokra, melyekre semmiféle oktatást nem kaptak.

Csodák, gyógyulások, hatalmas megtérések, viszont manapság, mintha valaki elzárta volna a ’Szentlélek csapját’. Vagy talán nincs még mustármagnyi hitünk sem?

A baj az, hogy még bennünket, keresztényeket is komolyan megkörnyékez az a hamis nézet, hogy a hit csodákhoz vezet, csodákat eredményez. Ám a Biblia másról beszél. Mind a hit, mind a csoda, sőt még az Írás is csak eszköz a célhoz; Jézus Krisztushoz.

S ha összefüggésben vizsgáljuk meg a fenti Páli szakaszt, világosan látszik, hogy az apostol ezért a célért, Jézusért kész lenne már most mindent odaadni, akár ’elköltözni’ is ebből a világból.

Valóban, milyen jó lenne már Jézussal lenni! Ám addig is hunyd be szemed és tanuljunk meg ’vakon’ élni, ahogy Jézus mondja:

„boldogok, a kik nem látnak és hisznek.” (Ján.20:29)

kedd, május 19, 2009

Ha nehéz az élet

„Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.”
1 Péter 5,7


Egy pianínót kellett felvinnünk Budapesten a Szív utca egyik magas bérházának a legfelső emeletére. Hárman voltunk, de egyikünk sem volt egy kigyúrt bútorszállító. Nagy nehezen bevittük a lépcsőházba, de a neheze még előttünk állt. Valahogy a lépcsőkkel meg kellett küzdenünk. Ketten elől emelték, egyikünk hátulról tolta. Végre nagy nehezen felértünk a harmadik emeletre. Beforgattuk az ajtón, majd a végleges helyére tettük és kipróbáltuk.
Szörnyű hangot adott ki, lehangolódott.

Arra gondoltam, ha hivatásos bútorszállítók szállítják, vajon miért viszik fel olyan könnyedén?

Nem csak azért, mert erősebbek, - ezért is- hanem mert tudják hol kell megfogni, hová kell helyezni a kötelet hogy könnyen fel lehessen emelni.

Mindannyian küzdünk nehézségekkel, gondokkal.
A fenti ige azt mondja, hogy ezeket a gondokat adjuk át Jézusnak, és neki is gondja van ránk.

Hogyan segít hordozni a terheinket?

Ha elhagyott valaki, ha munkahelyi, családi problémákkal küzdesz, és ezek elviselhetetlenül nehezek add át Jézusnak. Te egyedül összeroskadsz alatta. Jézussal együtt minden teher könnyebb. Ezek után sem lesz probléma nélküli életed, de Jézus megtanít, hogyan kezeld a nehézségeket.

Máté evangéliumában maga Jézus mondja, hogy „Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”

hétfő, május 18, 2009

Felszabadultan a bűn hatalma alól

De hála az Istennek, hogy csak voltatok a bűn szolgái, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok! Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.”

Rómabeliekhez írt levél 6:18

Fájóan megkerülhetetlen a szolgaság kérdése. A legtöbb ember hallani sem akar arról, hogy rabszolga legyen. Az Ige viszont nem engedi, hogy becsukva szemünket, fülünket egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk a tényeket. Csak két lehetőség van: „bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra?” (16.v.)

Pál azokhoz szól, akik már felszabadultak a bűn alól (olvassuk el az egész 6. fejezetet), és új életben járnak. A Római levél 6. fejezete nagyszerűen bemutatja a keresztségben rejlő mély tanítást és tapasztalatot. A keresztségben eltemetettünk Krisztussal együtt a halálba és feltámadtunk egy új életre. Újjászületés, mely után új élet következik.

Sokszor úgy tűnik, hogy ez az új élet, bármennyire új és szép, kísértetiesen hasonlít a régire. Ha ez így van, akkor valami nincs rendjén. Végig kell gondolni, hogy mit jelent a keresztség, az újjászületés az életemben. A Róma 6:7 azt mondja: „Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.”

Isten azt mondja: bűnös vagy, a bűn fogja, de én megszabadítottalak. Fiam vére volt a váltságdíj. Tartozol nekem. Mivel a bűn „jogos fizetsége” a halál, két lehetőséged van. Megfizeted az árat, vagyis meghalsz, vagy kapsz egy új személyazonosságot, új lehetőségekkel. Ehhez viszont rám kell bíznod magad. El kell temessük régi énedet és feltámadsz új emberként…. És hogy félreértés ne essék, többé nem szolgálsz a bűnnek, hanem csak nekem.

Pál apostol arra kér, hogy legalább olyan buzgalommal és odaadással szolgáljuk Istent, mint korábban az Ördögöt.
A jutalom természetesen nem marad el!

vasárnap, május 17, 2009

Gyermeki lelkület szükséges

"Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kis gyermek, nem jut be oda."
Márk 10:15.

Az Írásokban azt láthatjuk, hogy Jézus gyöngéd szeretettel fordul a gyermekek felé, míg a korabeli felfogás szerint a nők és a gyermekek alacsonyabb rendű, értéktelenebb személyek voltak. Jézus viszont Isten országáról szóló tanításaiban a gyermekek példáján keresztül a hitélet, és az abban való növekedést nagyon is befolyásoló, meghatározó, alapvető igazságait jelentett ki.

Nyilvánvaló, hogy tanításában nem egy földrajzi helyről beszél, hanem egy viszonyról, egy kapcsolatról Isten és ember között. Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Az Isten országa Isten Igéjének szelíd ihletése, Lelkének belülről ható munkája által jön el, és annak a közösségnek az útján, amelyet az ember az Istennel ápol, aki számára maga az élet. Jézus tanítványainak nem volt elegendő Isten országának természetéről tanulni. Szívbéli, változásra volt szükségük, amely összhangba hozza őket a mennyei alapelvekkel. Hasonló képen korunk értékrendje, teljesítmény és sikerorientált szemléletmódunk bennünket is nagymértékben akadályoz ennek megértésében és Krisztus követésében.

Az a tény, hogy az evangéliumokban az Üdvözítő gyakran normaként, követendő példaként állítja a gyermekeket hallgatói elé: a „gyermekség” fogalmát nyilvánvalóan a maga legeszményibb jelentésében használja. A felszólítás Isten előtti alázatra, keresztényi életük kiteljesítésére vonatkozik. A jézusi értelemben vett igazi nagyság titka: kicsinnyé lenni, mint egy gyermek. Mert az Isten országa, az Istennel való közösség visszanyerése, az üdvösség, egyáltalán az értelmes Istennel eltöltött földi élet és az örökélet nem a mi teljesítményeink jutalma, akár mennyire igyekeznénk kiérdemelni, hanem az Isten meg nem érdemelt szeretetének kegyelmi ajándéka.

Kisiskolás éveim nyári szüneteit nagyszüleimnél töltöttem, ahol néhány évvel idősebb unokatestvérem mindig így „szerelt le”: „Te csak hallgass, mert kicsi vagy és vagyontalan!” Mondanom sem kell mennyire rosszul esett. Sikertelenül, de kitartóan lázadoztam ellene. Most már tudom, hogy valóban kicsi és érdemtelen vagyok. Elfogadni, beismerni önmagamra nézve is igaznak a bibliai emberkép céltévesztett állapotát, gyermeki alázatot igényel. Elfogadni, és befogadni a mennyei Atya szeretetét, a melyet Krisztus megváltói oltalmában kínál fel egyedüli út, igazság és élet gyanánt; ez gyermeki hitet és bizalmat igényel. Vezetésére, gondviselésére, ígéreteire hagyatkozni gyermeki nyitottságot, akaratának követése, a mindennapi szolgálat és kereszthordozás gyermeki függőséget és engedelmességet igényel. Emberi kapcsolatokban a szeretet, a tisztaság a megbocsátás gyermeki szabadsága a példa.
Krisztusban újra élhető és megőrizhető az elveszített gyermeki lelkület és vele együtt, az elrejtettség biztonsága és szabadsága a Szentlélek által, ami nem más, mint Isten országa.
Pócsi Lászlóné