szombat, május 02, 2009

Örök Isten

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.”
Zsidókhoz írt levél 13. fejezet 8. verse

Mai gyorsan változó világunkban a változatlanságot már nem tekintik egyértelműen jó tulajdonságnak, erénynek. Sőt a gyártok és a kereskedők a reklámjaikkal azt sulykolják belénk, hogy csak akkor tartunk lépést a korral, ha az aktuális friss termékükkel lecseréljük a régit, legyen szó mobiltelefonról, számítógépről, autóról, vagy csak mosóporról. Indokként azt harsogják, hogy csak a legújabb fejlesztésű termékek képesek megfelelni a jelen igényeinek és elvárásainak, a régebbiek már ósdiak, idejemúltak és nem kielégítőek.

Sokszor ezt az érvelési logikát, ha nem is tudatosan, Istenre, pontosabban Jézus Krisztusra is alkalmazzuk. Problémáink tengerében félve fogalmazzuk meg vajon Jézus tud-e segíteni ma nekünk? Nem volt-e könnyebb a „régieknek”, akik személyesen látták az Urat? Vajon a mai kor problémáit Krisztus megérti-e és képes-e úrrá lenni rajtuk?

Ha időt szánnunk élethelyzetünk és problémáink feltérképezésére, akkor rádöbbenünk, hogy a problémáink lényegi magja – amióta a bűn megrontotta az emberi történelmet – semmit sem változott. Alapkérdéseink:
az anyagi biztonságunk felőli aggodalom,
hitvesünk megtalálása,
ha az előbbit már megtaláltuk, akkor a kezdeti szerelem és harmónia megmaradása a szürke hétköznapokban is,
a bűneink, hibáink rendezésének mikéntje,
az ellenségeinkhez való viszonyulás,
hogyan tartsunk ki a jó és helyes elvek mellet, ha az nem azonos környezetünk elvárásaival,
van-e célja és értelme az életünknek, stb. hogy csak a legalapvetőbbeket említsem.

Ha pedig a problémáink nem változtak, legfeljebb csak a köntösük, akkor a „régi” és a tanúbizonyságok szerint bevált megoldás ma is érvényben van. És éppen a fenti ige miatt, hiszen Krisztus, aki maga a megoldás, „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Segíteni pedig most is azért fog, mint egykoron, mert „nem olyan főpapunk” Ő, „aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid 4:15-16).

péntek, május 01, 2009

Istentől jön minden, ami jó

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való,
és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás,
vagy változásnak árnyéka.”
Jakab 1:17

Az életben sokféle dolog történik velünk. Egyeseket jónak, másokat rossznak ítélünk. Általában az örömmel, egészséggel, jó közérzettel, vagy anyagi biztonsággal járó eseményeket jónak, míg ezek ellenkezőit rossznak ítéljük. Amikor megítélésünk szerint jó dolgok történnek velünk, úgy érezzük, Isten velünk van, amikor ennek ellenkezőjét éljük meg, gyakran úgy kiáltunk fel, hogy miért hagyott el bennünket Isten!

Biztos, hogy Isten elhagyott bennünket, amikor kellemetlen, nehéz dolgok történnek velünk? A Bibliát olvasva felismerjük Isten végső szándékát, amit így olvashatunk Pál apostol egyik levelében: „Aki [Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (1Timótheus 2:4). Isten végső szándéka az, hogy megismerve Őt örök életet nyerjünk. Vagyis az Úr előtt nem az a legfontosabb kérdés, hogy itt, ezen a földön mennyire kényelmes az életünk, hanem az, hogy az öröklétre felkészüljünk! Ebbe pedig belefér némi kényelmetlenség, teher, szomorúság is. Ezt már Pál apostol is felismerte: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Korinthus 4:17). Tudnunk kell, hogy amit az Úr az életünkben megenged, az csakis és kizárólag épülésünket, megjobbításunkat szolgálja. Azt a célt, hogy felkészüljünk Isten országára. A római levélben így olvashatunk erről: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róma 8:28). Más fordítás szerint: „minden együtt munkálkodik a jóra”. Egy keresztény otthonban a falra függesztve a következő feliratot találtam: „Tudd, hogy ami veled történik, az előbb Isten elé került”.

„Testvérem, ha Sátán reménytelenséggel, lehangoltsággal, kétséggel akarja átitatni gondolkodásodat, állj ellent sugallatainak! Ne kételkedj Jézusban, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki. Egy pillanatra se szomorítsd meg együtt érző Megváltódat a kételyeiddel! A legmélyebb érdeklődéssel követi a mennyei ösvényen való előrehaladásodat. Látja buzgó igyekezetedet, figyelemmel kíséri eleséseidet és gyógyulásaidat, reményeidet és félelmeidet, csatáidat és győzelmeidet… Nem imádkozunk eleget és még akkor is takarékoskodunk a köszönettel. Sokkal erőteljesebbek lennének imáink, ha Isten szerető gondoskodása nyomán több hála és dicséret visszhangoznék bennünk.” (Ellen Gould White: Válogatott Bizonyságtételek II. kötet, pp.114, 119.)

szerda, április 29, 2009

Mennyei otthonunk

„Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.”
(Pál első levele a Korinthusiakhoz 2. fejezet 9. vers)
A Szentírás egyik legfontosabb tanítása, hogy nemsokára e bűnökkel szennyezett földi körülmények helyett Isten új eget és új földet ajándékoz nekünk. Egy olyan földet, ahol „Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel.1:4)

Ám amilyen csodálatos ez az ígéret, legalább annyira titokzatos is. Hiszen ahogy az éden kertjéről sem tudjuk, hogyan is nézett ki pontosan, úgy a mennyországról is csak szegényes sejtésünk lehet. A Szentírásból nem derül ki, lesznek-e ott földrészek, szigetek, milyen színűek lesznek a virágok, milyen és mekkora állatok lesznek ott? Sőt egyáltalán mi emberek, milyenek leszünk külsőleg?

Valaki azt mondja; angyallá válunk, szárnyunk lesz, mások szerint az édeni állapotokat állítja vissza az Úr. De bárki bármit mond, kinyilatkoztatás hiányában csak az Örökkévaló ismeri, ami készül.

Hogy miért övezi ekkora titok ezt a mennyei otthonunkról szóló reménységet? Azért, mert Jézus vágya, hogy ne az ott levő dolgok, hanem az Ő személye miatt vágyjunk oda.

Gyermekkoromban, mikor szüleim egy hosszabb út után hazaérkeztek, első utam gyakran a táskákhoz és bőröndökhöz vezetett. Az érdekelt leginkább, hogy mit hoztak és nem az, hogy megérkeztek. Most, mikor csak ritkán látjuk egymást, nem az a lényeg mit hoznak, hanem hogy legyenek.

Mégis hányszor vagyunk mi is lelkileg gyermekek, akiket jobban érdekel, hogy milyen jutalom jár azért, ha elfogadjuk Jézust, ha betartjuk kéréseit és szeretjük társainkat. Jó lenne felnőni végre és nem ’azért’ szeretni Jézust, hanem ’csak’.

Jegyesek oktatásakor, mikor rákérdezek; És hol fogtok lakni? A legtöbb esetben a válasz: padlásszoba a szülőknél, egy alig garzon a város szélén, akár egy sátor, csak együtt legyünk! Hisz az otthon ott van, ahol az, illetve azok vannak, akiket szeretünk.

Így a kérdés nem az: milyen lesz a mennyország, hanem hogy Jézus ott lesz-e? S ha a szoros szövegösszefüggésben értelmezzük Pál kijelentését, nyilvánvaló, hogy itt ő sem a mennyei otthonról beszél, hanem Jézusról, és az Ő szeretetéről, melyet oly kevesen ismernek fel. De „nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által.” (1Kor. 2:10)

Én ma azért imádkozom, hogy Te, aki e néhány gondolatot elolvasod felismerhesd Jézusban az Istent, aki azért halt meg Érted, hogy mikor visszatér Veled lakhasson.
„Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.”

kedd, április 28, 2009

Kecsegtető ajánlat

” Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek URa a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak.”

(Ésaiás könyve 54,5)

Számomra ide kívánkozik az előző igevers is, ami így hangzik: „Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé.”

Külön élés, válás, hétvégi láthatás. Számomra ezek a szavak rettenetesen hangzanak. Már látom is magam előtt ennek az egyre gyakoribb „megoldásnak” az áldozatait. Gyermekek és felnőttek lelki világa szenved maradandó károsodást az említett eseményektől.

Mai igénk éppen egy ilyen környezetbe van beágyazva. A feleségnek vaj van a füle mögött - valószínűleg megcsalta férjét. Van miért „szégyenkeznie”, „pironkodnia”. Méltó büntetése a „gyalázat”.

A házasság az esetek döntő többségében két olyan ember közötti szeretetalapú szerződés, akik nincsenek szoros rokoni kapcsolatban. A mennyei Férj azonban egy másik képet is alkalmaz önmagára. Ő a felesége apukája. Ezt lehetne akár képzavarnak is titulálni. Mégis talán éppen ez jelzi Isten és ember között fennálló kapcsolat határtalanságát. Nincsen olyan élethelyzet, amely az Úr számára túl bonyolult lenne ahhoz, hogy üdvözítsen minket. Ez aztán az evangélium!

Minden kijelentésnek az szabja meg az értékét, hogy ki az, aki mondja. Ki is mondja a fentieket? A Teremető, a „Seregek Ura”, „Izráel Szentje”, „az egész föld Istene”. Elegendő ajánlás, ahhoz, hogy hitelt adj ennek az ajánlatnak. Nemde?

Bizony nagy dolog elköteleződni valaki mellett egy életre. Ma egy olyan ajánlatot kaptunk, amit nem elfogadni lehet, csak éppen bánhatjuk, mint az a fiatal, aki a párválasztásnál inkább hallgatott az ösztöneire, mint a szeretet finom hangjára.

hétfő, április 27, 2009

Igazság, irgalom, alázat

„Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.”

Mikeás 6:8


Felháborító igazságtalanságok történtek Isten népe körében, amikor Mikeás által egyértelműen szólt az Úr. Az egész társadalmat áthatotta a képmutatás, a gonoszság, a kizsákmányolás. A gazdagok erőszakoskodnak és elveszik a szegények földjeit. A nép bálványimádó gyakorlatot folytat, és hamis próféták tanításai fertőzik az embereket. A vallási és politikai vezetők gond nélkül elfogadják a megvesztegetést. Ezrével ontják az áldozati állatok vérét, miközben engedetlenek Istennek… Ez így nem mehet tovább!

Isten nem kér nagy dolgokat, csak annyit, hogy mindenki tartsa magát a megállapodáshoz, pontosabban a szövetséghez. Mert az úgy nem működik, hogy én felrúgok minden szabályt, de a másik fél maradéktalanul teljesítse a maga részét. Itt Isten nem a cselekedeteket emeli a hit és hűség fülé, hanem azt mondja, hogy váltsuk tettekre azt amiről beszélünk. Az igazságot nem elég hirdetni, gyakorolni kell – egymás irányában különösen. De mit jelenthet ma az igazságságot cselekedni. Mi nem vagyunk korrupt vezetők, kizsákmányoló gazdagok… De van-e kellő bátorságunk észrevenni és nevén nevezni az igazságtalanságot, „igaztalanságot”? Tudunk-e félelem nélkül kiállni az igazság mellett, még akkor is ha ezzel nem leszünk népszerűek? Igazságot cselekedni csak hosszú távon gondolkodva lehet, mert rövid távon lehet, hogy csak feszültséget teremt. Mégis, Isten azt kéri: „váltsd tettekre az igazságot”.

A irgalmasság gyakorlatilag arról szól, hogy hogyan bánunk egymással. Az irgalmasság nem kezeli könnyelműen a bűnt. Nem azt jelenti, hogy szemet hunyok más hibái felett, mert nekem is van mit takargatnom. Az irgalmas ember önként lemond saját jogos igényeinek érvényesítéséről, és kegyelmet gyakorol.

És végül a mai igénk arra kér, hogy járjunk alázatosan Istenünkkel. Lehet egyáltalán másként? Bizony sokszor szemtelenül szembe megyünk Isten akaratával, a kegyesség látszatát gondosan megőrizve. Látványosan áldozatokat hozunk az Úr „művéért”, közben elfeledkezünk az igazságról és irgalomról.

Talán így is összegezhetnénk a mai üzenetet: ha alázatosan jársz Isten jelenlétének tudatában, nem tűrheted az igazságtalanságot és szerető irgalommal bánsz az embertársaiddal.

vasárnap, április 26, 2009

Válasszatok még ma!

De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” Józsué 24:15.

Józsué Sikemben szólt utoljára Isten népéhez. A hely történelmi szellemisége megfelelő alapul szolgált a találkozásnak. Itt történt Jahve és Ábrahám közötti szövetségkötés és elkötelezettség megerősítés. Ezen a helyen kap első ízben ígéretet az Úrtól, hogy leszármazottainak adja Kánaán földjét. Ennek emlékére oltárt épített ott az Úrnak. Később Jákób is itt kap egy kritikus esemény után felhívást Jahvétól, amire ő és családja bálványaiktól megszabadulva készültek fel. Izráel idős vezetője nem véletlenül választja ezt a helyet, amelynek két hegyéről csaknem át lehetett látni örökségük egész területét. Még álltak a törvényt megörökítő oszlopok felidézve a honfoglalásban az Úrnak értük vívott harcait és saját esküjüket. Ez újabb szövetségmegerősítés első részeként Isten összefoglalva népe történetét felsorolja mi mindent tett meg értük. A nemzet jóléte, nagysága nem annak erején múlott, hanem a Mindenható kegyelme gazdagságán. Ahhoz, hogy áldásait tovább élvezhessék szükséges volt dönteniük, kit választanak, kit követnek. Visszatérnek atyáik hagyományához, őseik bálványaihoz, vagy választják környezetük befolyására, koruk modern isteneit, de kifejezhetik Jahvéhoz való ragaszkodásukat ezektől való elfordulásuk által, mert fél szívvel nem lehet Istent imádni sem néki szolgálni.
Józsué példája több évezredes bizonyíték: az ember hitben képes arra, hogy megfelelően szemlélve a múltat, a jövőt illetően jó döntéseket hozzon maga, családja és környezete számára. Amikor élete alkonyán visszatekint népe múltjára, látja Isten jóságát ősei kiválasztásában és vezetését történelmük eseményeiben. Annak ellenére, hogy ő is megszenvedte a negyven évig tartó pusztai bolyongást, hite nem gyengült. Mindvégig látta Isten csodáit, mellyel népét megóvta és jóságát, amivel egész idő alatt ellátta és megajándékozta őket. Most amikor végére értek egy útnak és új utak nyíltak előttük, megkérdezi; Hogyan tovább?
Rohanó világunkban az események is felgyorsulnak: a változó társadalmi, gazdasági politikai helyzet; új eszméket, célokat, érdekeket, hatalmi törekvéseket, mozgósit. Új érték, értéktelen-rend, elszegényedett kapcsolatok, érdekkapcsolatok jönnek létre. A megváltozott élethelyzetekben feladjuk, vagy megfosztatunk emberi méltóságunktól is.
Manapság sok törvény rendelet változik, módosul. E miatt bizonytalannak elveszettnek érezhetjük magunkat. Van –e valami állandó, stabil dolog ebben a világban, amely irányt mutat, eligazít, révbe vezet?
Pál apostol bizonyságtétele: „Jézus Krisztus tegnap, és ma és mindörökké ugyanaz” hittapasztalat, amely bármely korban kiállja az idő próbáját!
Jó, egyre sűrűbben feltenni magunknak a kérdést: látom–e Isten vezetését tapasztalom–e szeretetét, irántam való jóságát mindabban, ahogyan mindezidáig vezetett? Ha a múlt csupán mások-okozta teher, ami kifogásokat szül a jelenben, és bénító árnyékként vetődik a jövőre,- akkor nem. De ha a múlt eseményeiért hála tölt el, szeretete motivál másokat szolgáló életre, és a jövő a kilátástalansága ellenére is reménységben vagyunk; – akkor igen. Az is meglehet, hogy csak egy fájó űr, egy megmagyarázhatatlan hiányérzet gyötör, vágy valami új érték után, - ez is kegyelmének munkája. Szent Ágoston ezt így fogalmazta ezt meg: „Magadnak teremtettél Uram és nyugtalan mi szívünk, amíg Benned meg nem nyugszik!”
Életünket sorozatos döntéseink halmaza befolyásolja. Minden nemzedék, minden ember eldönti, hogy kit követ. Naponta választunk hasznos és az igaz, a mulandó és örékkévaló, Isten és a bálványok között. Jézus mindannyiónkat hív: „Kövess engem!” János 1:44. (Pócsi Lászlóné)