szombat, március 14, 2009

Ne állj bosszút!

„Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: "Enyém a bosszúállás, én megfizetek" - így szól az Úr.”
Rómabeliekhez írt levél 12. fejezet 19. verse

Elég félelmetes arra gondolni, hogy Isten bosszúálló, aki indulatból fizet meg az ellene és a hívei ellen elkövetett bűnökért. Így a keresztények bosszúról való lemondása sem tűnik olyan nagy önmegtartoztatásnak, hanem inkább a káröröm egyfajta megnyilvánulásának.
De ha jobban megvizsgáljuk a szöveget, akkor láthatjuk, hogy ekdikészisz görögszó elsődleges jelentése: igazságszolgáltatás, megvédelmezés, és csak a másodlagos jelentése: büntetés, megtorlás, bosszú.
Isten nem bosszút áll, hanem igazságot szolgáltat. Tettének célja nem pusztítás, hanem a jobb belátásra bírás.
Mi alkalmatlanok vagyunk az igazságszolgáltatásra, mert nem látjuk át a körülöttünk, sőt még a velünk történt eseményeket sem. Ezért a mi igazságszolgáltatásunk csak bosszúállás lenne, a sértett önérzetünk elégtétele. A bosszú újabb és újabb bosszút szülne, s a végére már azt sem tudnánk, hogy valójában mért is harcolunk egymással.
Istenünknek viszont más a célja, mert nem azért jött, hogy az embert elvessze, hanem hogy megtartsa. Ezért az igazságszolgáltatást kiveszi az ember kezéből, mert az ember nem tud igazságot szolgáltatni! A békességszerzést viszont rábízza: „Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel! ” (2. Korinthus 5,19-20) A kérdést feltehetjük hogyan végezzem a békéltetést? Pál apostol tanácsa a következő: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.”
Kedves olvasom ilyen győzelmet kívánok neked a mai napra is!

péntek, március 13, 2009

Aminek mi is örülnénk…

„Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek,
mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal;
mert ez a törvény és a próféták.”

Máté 7:12

Jézus tanításainak a végén gyakran találunk summás kijelentéseket. Ez a vers is egy ilyen rövid, de tömör kifejezésekbe foglalt, nagyon tartalmas összegzés. A 7-11 versekben az imádságról, illetve kérésről elhangzott tanítás veleje összegződik itt.

Jézus arra buzdít bennünket, hogy bátran kérjünk Istentől, mert ő örömmel ad a hozzá forduló gyermekeinek. Példának a szülő-gyermek kapcsolatot idézi. Amennyire magától értetődő és természetes dolog, hogy a szülő csak jót kíván adni gyermekének, ugyanígy Isten is csak jót készít az őt szeretőknek. Sőt, amennyivel Isten hatalmasabb és szentebb az embernél, annyival jobbak az Ő ajándékai a mieinknél.

Ennek a példának a kapcsán hangzik el a 12. vers tanítása: mivel Isten ilyen jó hozzánk, ezért mi is legyünk jók embertársainkhoz. Egyébként is az egész Ószövetség erről tanít! (Az Ószövetségi szentírást a zsidók három részre osztották: (1) törvény; (2) próféták; (3) írások. Bővebben lásd: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bibliai_kánon). A jó meghatározása is nagyon egyszerű: az, amit magunknak kívánunk.

A tanítás lényege, hogy nem viszonzásra szólít fel, vagyis hogy tégy úgy másokkal, ahogyan veled bánnak. Jézus forradalmian új dolgot tanít itt: tégy úgy másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled bánjanak. Vagyis viszonzás helyett megelőlegezett jócselekedetekre bátorít! Éppen itt van a nehézsége ennek a tanításnak, ugyanis emberi erőből erre senkinek sem telik. Csak az tud előre jót tenni másokkal, aki ezt a jót az Istentől már megkapott szeretet viszonzásául teszi. Vagyis csak az tud engedelmeskedni Jézus szavainak, s ezzel együtt a törvény és a próféták tanításainak, aki az Isten feléje áradó szeretetét már megtapasztalta. Isten tanításainak engedelmeskedni, emberekkel jó kapcsolatot ápolni, csak Isten szeretetének a személyes megtapasztalása által lehet.

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy meglássuk Isten irántunk való szeretetét, hogy aztán az emberek felé megelőlegezett jóságunk, Isten eme szeretetének gyümölcse legyen általunk.

csütörtök, március 12, 2009

Csodálatos békesség

"Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."
Pál levele a filippibeliekhez 4:7

Csodálatos ígéret! Ma a békességre van a legnagyobb szükségünk. Valami olyan békességre, ami minden értelmet meghalad. Pont ilyent ígér nekünk ez az ige. Miért van szükségünk erre a békességre? Mert mi mindenért szeretünk aggódni. Sokszor nem tudunk nem aggódni. Isten megmondta a receptet az örökös aggódásra.

Miért aggódunk? Mert sokféle kérésünk és vágyunk van, de mi kisebbek vagyunk az elérendő célnál, ezért ki vagyunk szolgáltatva egy rajtunk kívül álló hatalomnak. Az ember mindig igyekezett menekülni ebből a kiszolgáltatott-függő helyzetből, mert maga szerette volna irányítani teljesen az életét. Pedig teljesen reménytelen mindentől és mindenkitől függetlenül élni. Nekünk embereknek függnünk kell valakitől. Ez a Valaki pedig nem kiszolgáltatottságot, hanem ráhagyatkozást kér tőlünk.

Az aggódás a legmeddőbb és a legenergiapazarlóbb magatartás a világon. A legrosszabb pedig az, hogy nem lehet leszokni róla. Minél inkább szeretnénk szabadulni tőle, annál inkább még emiatt is aggódni fogunk. Egyetlen gyógymódja van: az ellenjárat törvénye, vagyis az, ha hálásak vagyunk, már akkor, amikor kérünk. Ez nem azt jelenti, hogy előre megköszönünk Istennek mindent, amit szeretnénk, és biztosan megkapjuk. Hálaadással kívánságot megfogalmazni azt jelenti, hogy semmit nem teszünk a boldogságunkért felelősnek, és nem engedjük, hogy a körülmények határozzák meg az életünket. Aggódás nélkül élni annyit tesz, mint mindent Isten kezéből venni azzal a tudattal, hogy Ő mindent, amit megenged, okkal enged meg, és mindent a javunkra tud fordítani.

Az aggódás abbahagyása nem azt jelenti, hogy mostantól nem lesznek vágyaink és semmit sem szeretnénk már az élettől kapni. Pál arról beszél, hogy van helye a kéréseknek, de nem a görcsös irányítási kényszer színeiben, hanem a teljes ráhagyatkozás, belenyugvás, és elfogadás lelkületével. Nem a kéréssel van a baj, ugyanis a kérésben elismerjük a függő helyzetünket és hajlandóságunkat az elfogadásra, bármilyen is legyen a válasz. Ha egy kérés nem ebből az alapból nő ki, akkor még emberi értelemben is megcsúfoljuk vele a kérés szót.

Ha van bennünk akarat ennek megvalósítására, akkor sem a miénk a produktum, mert Isten felülmúlhatatlan békessége fogja megőrizni a mi értelmünket, érzelmeinket és akaratunkat. A mi részünk az, hogy folyamatosan elfogadjuk a függő helyzetünket, és úgy fogalmazzuk meg a kéréseinket, hogy ne akarjunk a független pozícióba kerülni, hanem hagyjuk, hogy Isten legyen az, Aki mondhat igent, de nemet is a kéréseinkre – még akkor is, ha már előre megköszöntük. A békességet más úton nem lehet elérni.

szerda, március 11, 2009

Akik nem fáradnak el
„De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”
(Ézsaiás könyve 40. fejezet 31. vers)
Mind a mai napig szeretek kerékpározni, annak ellenére, hogy ma kevesebb időm van rá, mint kamasz koromban. Akkortájt, főleg hosszabb távokon tekertem. Nemegyszer 150-180 km-t is hajtottam egyhuzamban. Közben mindig volt olyan időszak, úgy két-három óra után, amikor már-már feladtam az egészet. De aztán, ahogy túllendültem ezen a holtponton többé nem volt probléma.

Mivel ez az egyik kedves Igém, akkortájt ezt festettem a biciklim vázára és, mikor éreztem elfogyott az erőm, lenéztem és erőt adott, lelkesített.

Ugyanakkor azt tapasztaltam, minél rendszeresebben kerekeztem nagy táv előtt, annál rövidebb volt a holtponti időszak. Azt hiszem, ez így van minden sportágban, ha valaki eredményt akar elérni, annál többet edz.

Így van ez a zenében is. Ha egy új, nehéz darabot odaadnak egy muzsikusnak, ahhoz hogy eljátszhassa gyakorol, gyakorol és gyakorol.

Az Úrban való bizalom sem passzív filozofálás. Ahogy a Szentírás mondja; az Istenbe vetett hit az abból fakadó cselekedetekben nyilvánul meg.

Ahhoz, hogy erős hitünk legyen, gyakorolni kell. De ezen a gyakorláson nem csupán az istentisztelet látogatását kell érteni, hanem a naponkénti személyes elmélkedést, imádságot, Igetanulmányozást és bizonyságtevést.

Ha úgy érzed lelki életedben át kéne lendülni végre a holtponton. Ha úgy érzed túl gyenge vagy, hogy másoknak szolgálj. Akkor neked szól Ézsaiás üzenete. Mert, ha erősödni akarsz, gyakorolnod kell.
„Krisztus arra szólít, hogy bárhol vagyunk, vállaljuk azt a feladatot, amely éppen kínálkozik. Ha családunk igényli szolgálatunkat, végezzük el szívesen, hogy otthonunkat kellemessé tegyük! Ha anya vagy, neveld gyermekeidet Krisztusnak! Ez éppúgy Istenén végzett szolgálat, mint a lelkészé a szószéken. Ha a konyha a munkaterületed, igyekezz tökéletes szakács lenni! Készíts egészséges, tápláló és ízletes ételeket! És miközben a legjobb hozzávalókból főzöl, gondolj arra, hogy értelmedet a legjobb gondolatokkal kell megtöltened! Ha a földet kell művelned, vagy bármi más foglalkozást kell űznöd, végezz ott is jó munkát! Figyelj arra, amit csinálsz! Minden munkádban képviseld Krisztust! Tégy úgy, ahogy Ő tenne a helyedben!” (E.G.White: Krisztus példázatai 249.o.)

kedd, március 10, 2009

Az Úr vezet

„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.”

(Példabeszédek 16,9)

Olykor hatalmába kerít a megelégedettség, hogy milyen hatékonyan is vezetem az életem. Máskor meg búnak eresztem a fejem, mert éppen küzdelmes időszakot élek kereszténységemben.
Gondolom a kedves olvasó is tapasztalta már a fenti kísértést, és megannyi fájdalmas következményét. Salamon sok évtizedes élettapasztalata, az Istennel való járás éveinek esszenciáját így határozza bölcs „egymondatában”: „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.”
Ma úgy mondanánk, a keresztény ember (de bizonyos értelemben a Istenben nem hívő is) Isten vezetését, élvezheti. Olyas Valaki irányítását, aki soha életében nem hozott hibás döntést. Az igevers első rész beszél arról a feladatról, amit minden felelős kereszténynek meg kell tennie időről-időre. Ez nem más, mint a tervezés. Meg kell határoznom egy életpályát, amelyhez képest értékelhetem a felmerülő eseményeket. Ezt mai kifejezéssel életvezetésnek nevezzük.
Az életvezetés nem játék. Egyének, családok, nagyobb közösségek, időnként országok, sőt, mint napjainkban akár az egész világ is válságba kerülhet egy-egy ember helytelen vezetési gyakorlatának köszönhetően. Nem szólam, hogy a vezetőnek egyre nehezebb dolga van ebben a világban.
Ha akarjuk, ha nem mindannyian vezetők vagyunk. Valaki milliókat, legtöbben csak egy embert - önmagukat - vezetik. Ebben a kontextusban már nem is annyira fenyegető a mi kis szólásunk, miszerint „Ember tervez, Isten végez”. Miközben Salamonnal együtt tudom, a felelősséget nem lehet másra tolni a döntéseinket illetően, jó tudni, hogy bűnösségünkből fakadóan bár születhetnek rossz döntések életünk során, azok nem képeznek okot a végső elkeseredésre.
Az igazság az, hogy az Úr abban az esetben, ha beavatjuk életünk vezetésében, kontrollálja az eseményeket.
Milyen jó ezt tudni.
Köszönjük Uram!

hétfő, március 09, 2009

Maradandó kincs gyűjtése

„hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.”

Máté evangéliuma 6:20


Mostanra már a legoptimistább emberek is belátják, hogy valóban bajban van a világ gazdasága. Lassan mindannyian érezzük a problémákat saját bőrünkön, vagy ha még nem is, a bizonytalanság szelét érezhetjük.
Amikor Jézus a mennyi kincsek gyűjtéséről beszélt nem volt ilyen napi aktualitása üzenetének. Nem a válság miatt beszélt a földi és a mennyei kincsekről, mert nem is ezzel függ össze.

Van egy érdekes dolog a sorok között. Jézus nem mondja el, mit ért „kincs” alatt. Nem is az a fő kérdés, hogy mi a mi kincsünk, hanem az, hogy mit kezdünk vele, ott lesz e az a mennyben. Ha nem vihetünk magunkkal semmit sem a mennybe, akkor milyen „gyűjtésről” lehet itt szó?
Az új Jeruzsálem leírásában arról olvasunk, hogy arany lesz az utcakő, drágakövek, hatalmas gyöngyök vesznek körül bennünket. Egészen más értéke van így valaminek. Amiből sok van, és mindenki számára elérhető, azt nem becsülik nagyra. Az egyedi, vagy ritka dolgoknak olykor mérhetetlen ára van. „Eszmei” értéke van egy neves festő alkotásának, vagy egy-egy fennmaradt Sradivari hegedűnek.


A mennyei kincsek tehát nem elsősorban tárgyi, anyagi természetű dolgok. A kincs az, amit Isten is igazán nagyra értékel. Ez pedig te és én vagyunk, és minden emberi élet.
„tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (1Péter 1:18,19)

Jézus mindig is szegény embernek számított a földi élete során, viszont elkezdte gyűjteni a „Kincseit”, melyet a mennyben is megláthat majd. Ha maradandó kincset szeretnénk, nekünk is be kell fektetni bizonyos dolgokat. Emberekbe kell fektetni, kapcsolatokba – szavaink által, tetteink és imáink által – mert ennek lesz „hozama” még a mennyben is.

vasárnap, március 08, 2009

Utolér a büntetés

„De ha nem így cselekszetek, vétkeztek az ÚR ellen. Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése.”
Mózes 4. könyve 32:23

Senki sem szereti azt a szót: büntetés. Nem is szeretjük, ha ott lebeg felettünk. Inkább próbálkozunk pozitív célokat kijelölni és elérni, és inkább a dicséret erejével ösztönözni magunkat. A büntetés szó mögött mindig azt feltételezzük, hogy van valami rossz, amit elkövettek. De ez nem mindig van így.

Valamikor réges-régen Izrael népének egy szigorú büntetést kellett elszenvednie. Az ígéret földjének határán megtorpantak. Elkedvetlenedtek, mert meghódíthatatlannak látták Kánaán földjét. A következmény 40 év pusztai vándorlás lett, ami alatt ez a generáció kihalt. Vajon miért a szigorú büntetés? Talán azért, mert hit nélkül amúgy sem hódíthatták volna meg az „Ígéret földjét”. Elgondolkodtató. Utolér a büntetés, ha Isten hatalma helyett a nehézségekre összpontosítasz!

Idézett igénk erre a történetre emlékezteti azt az új generációt, akik a 40 év után újra az Ígéret földjének határára érkeztek. Ott állt az egész nép a Jordán folyónál, ami önmagában is csoda volt. Hiszen Isten segítette őket győzelmekkel, hogy addig is elérjenek. Néztek és csodálták leendő hazájuk. Volt két törzs azonban, akik hátrafelé sandítottak. Rúben és Gád törzsének, akik állatokkal foglalkoztak, nagyon tetszettek a folyó innenső részének dús legelői. Bárcsak maradnának! Milyen nyugodt és gyarapodó életük lehetne! Ott volt azonban a tíz törzs, akiknek még nem volt hazája…

Mózes ebben a helyzetben emlékezteti őket, arra, hogy ki kell állniuk testvéreikért. Oda kell állniuk testvéreik mellé, hogy nekik is lehessen otthonuk. Mózes így figyelmezteti őket: „De ha nem így cselekszetek, vétkeztek az ÚR ellen. Tudjátok meg, hogy utolér benneteket vétketek büntetése.” A büntetés újból nem azért volt, mert valami rosszat tettek volna. Inkább azért, mert elmulasztanának valami jót tenni testvérükért. Isten nem titkolja el, hogy bizony azt is számon kéri az emberen, amit nem tesz. „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jakab 4,17) És ez hatványozottabban igaz akkor, ha az embertársainkkal való jó cselekedetekről van szó. „Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.” (Máté 25,41-45) Nyugalom? Gyarapodás? Örök élet? Vajon elérhetők-e mindezek, ha közben nem segítünk hozzá másokat is?!

Vajon ma cselekedhetnénk jót?