szombat, március 07, 2009

Nem hiába várunk az Úrra!

„Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet.”

Zsoltárok 40. fejezet 2-3. vers

Dávid zsoltára ez, és Krisztusé, a Dávid fiáé (Lukács evangéliuma 18:39), hiszen maga az Ige azonosítja be Krisztus imájának (Zsidókhoz írt levél 10:5-9). Krisztus ugyanis miattunk került a pusztulás vermébe, bűneink büntetését ő vette magára (Ézsaiás próféta könyve 53:5, Zsoltárok 40:13), noha abban telt kedve, hogy Isten akaratát teljesítse, és törvénye mindvégig a szívében volt (9. vers). Az Atya pedig meghallgatta Őt istenfélelméért (Zsidókhoz írt levél 5:7). És pont ezért, mert Krisztus imájáról van szó, méghozzá meghallgatott imájáról, örülhetnek és örvendezhetnek benned mindazok, akik Istent keresik. És akik Isten szabadítására vágyódnak, elmondhatják, hogy nagy az Úr (Zsoltárok 40:17). Mert bár nyomorultak és szegények vagyunk, de Krisztus áldozatából tudjuk, hogy gondol ránk az Úr. Éppen ezért bizalommal mondhatjuk e mai napon is: Te vagy segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj! (18. vers).

péntek, március 06, 2009

Mint a kisgyermek

„És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,
és monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”


Máté 18:2-4

A tanítványok rangvitáját olvashatjuk a fejezet első versében. Jézus ezt a vitát a fent olvasható tanításával dönti el. Abban a korban a gyermekek, csakúgy, mint az asszonyok, nem voltak a társadalom teljes jogú tagjai. Amikor szerető anyák gyermekeiket Jézushoz vitték, hogy áldja meg őket, a jelenlévő férfiak haragra gerjedtek, amiért Jézust gyermekekkel „fárasztják”. Ilyenkor Jézus mindig párfogásba vette a csöppségeket, s megáldotta őket, mit sem törődve a kor szokásaival, a férfitársadalom véleményével (lásd: Márk 10:14; Lukács 18:16).

Gyermekekkel példálózni, komoly tanításokba bevonni őket, rájuk mutatni, nem volt egy népszerű dolog Jézus korában. Ma egészen más időket élünk. Az egész világ a gyermekbálványozás felé tart. Az amerikai társadalom túlnyomó része egy szempillantás alatt levehető a lábáról kutya és gyermek együttes szerepeltetésével. Ma egy előjelében teljesen megváltozott világban élünk, Jézus korához képest. (Úgy látszik, az emberiség az egyik végletből a másikba esik.)

Vajon miért éppen a kisgyermekek példáján akarta Jézus megértetni tanítványaival, hogy kik örökölhetik az ő Atyjának országát? Az Újszövetségben több helyen kerülnek említésre a gyermekek, pozitív előjellel azonban csak Jézus tanításaiban. Pál apostol leveleiben a gyermekkor egy olyan állapot, amit egy Krisztusban hívő embernek mihamarabb ki kell nőnie: „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére: hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban.” (Efézus 4:13-15) A gyermekek tudatlanok, kevés ismerettel, tapasztalattal rendelkeznek, hiszékenyek, könnyen becsaphatók, értékítéletük hiányos. Ezért kívánatos, hogy a keresztény ember mihamarabb elérje a Krisztusban való felnőttkort (lásd még: Zsidók 5:12-14).

Jézus mégis látott a gyermekekben olyan tulajdonságokat, amelyek nélkül nem mehetünk be Isten országába, ezek a megtérés és az alázat. A megtérés bűneink beismerése, elismerése. Ez őszinteség nélkül nem megy. Aki alázatos, az elfogadja a tanítást, a tanácsot, a feddést, a felette álló tekintélyt, hajlítható marad élete végéig a mindenható Isten kezében. A megtért ember engedelmes Isten parancsolatai iránt. Isten országának várományosa csakúgy, mint a kisgyermek, gyorsan túlteszi magát a haragon, hamar elfelejti az őt ért sérelmeket. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek NAGGYÁ tesznek valakit Isten országában.

Imádkozzunk ma reggel azért, hogy úgy váljunk felnőttekké Krisztusban, hogy közben mégis gyermekek maradhassunk.

csütörtök, március 05, 2009

Az Úr útjai

"Bizony a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim- így szól az Úr." Ésaiás 55:8 (új prot.ford.)

Amikor tegnap este a mai reggeli dicséretet szeretettem volna megírni egyszerűen nem akart működni az interneten. Ezért elnézést kérek azoktól, akik korán kezdték a napot és nem tudták olvasni...

Ebben a szakaszban Ésaiás az Istenhez való megtérésre, bűneink elhagyására szólít fel minket. Teszi ezt úgy, hogy az Ige megtisztító, megjavító és célba érkező hatásáról beszél az akkori Izraelnek és nekünk is, a ma élőknek. Isten azért adott le írásban is rendelkezéseket, figyelmeztetéseket és ígéreteket, mert tudta, hogy szükségünk lesz az ihletett Igére, amelyet mintegy tükröt (Jakab 1:23) magunk elé tarthatunk és megtudhatjuk kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk. Az Ige elmondja azt, hogy mindenkinek szüksége van Istenre, a hozzá megtérésre, mert csak így lehetünk boldogok, és így lehet célja életünknek az örökélet.

A bűnös ember útjai és gondolatai távól állnak az istenitől. Mi is történt az Édenben? Volt ügye egy kert, benne sok fával és azzal az eggyel. Aztán volt a kígyó is. De nem is az a lényeg, hogy milyen eszközök voltak ebben a fájdalmas történetben. Az embernek voltak bizonyos elgondolásai önmagáról, amelyek távól álltak Istentől, így ez kiterebélyesedett benne, és felépített magában egy másik világot. Ez a felépített világ kezdett hihetőbb lenni számára, mint az amit Isten teremtett. Aztán az ember tette ezt a gondolkodást igazolta. Éva mást látott jónak, mint amit Isten mondott.

Az a meglátásom, hogy ez ma sincs másképp. Néha szeretnénk előírni Istennek, mint egy vásárlási listában, hogy mit tegyen és mit ne tegyen. S ha nem teszi meg, amit kértünk, akkor sokan letagadjuk létezését, vagy egy rossz képet festünk róla, ami nem biblikus. Istent nem azért kell keresnünk, mert kérni szeretnénk tőle valamit, vagy félünk az esetleges ítélettől, hanem azért, hogy vele legyünk. Önmagáért kell keresnünk őt. A kapcsolatért kell keresnünk őt, nem pedig az áldásokért. Azért mondja Isten, hogy az ő útjai különböznek a miénktől, mert Isten akkor is szeret, amikor mi nem, akkor is elfogad, amikor mi nem fogadjuk őt és akkor is akar minket, amikor mi nem akarjuk őt.

A kereszténység nem szabályok követéséről, rendeletek megtartásáról szól, hanem egy személy követéséről. Ha Jézust követjük, akkor az Isten által kijelölt útón haladunk. Amikor az Ige olvasásával újra és újra ezt a kapcsolatot erősítjük, akkor megismerjük az Isten útját. Isten átalakító ereje ma is formálja át gondolkodásunkat. Lássuk azt, hogy Isten jó, annak ellenére amit magunk körül látunk. Amikor látod az útcán a hajléktalant, vagy a depressziós arcokat és mocskot magad körül, akkor néz fel, Isten is tud róla. Amikor ma kevésbé vagy boldog, és nehéz megoldani a gondokat nézz fel: Isten már régen észrevette bánatodat. Amikor ma úgy gondolod, hogy Isten kevésbé van jelen a világban, mint régen, akkor néz fel: Isten azt mondja: "
Bizony örömmel jöttök ki és békességben vezetnek benneteket. A hegyek is halmok vígan ujjonganak előtettek, és a mező fái mind tapsolnak" (Ésaiás 55:12).

"Sorsunk alakulásában nem láthatjuk mindig Isten kezét, de bizonyosak lehetünk afelől, hogy mindig velünk van" Spurgeon.

szerda, március 04, 2009

Gyógyító vidámság

„A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.”
(Példabeszédek könyve 17. fejezet 22. vers)

Néhány éve a kecskeméti körzetben szolgáltam. Kiskunfélegyházán, ahol laktunk egy kiöregedő gyülekezet volt, illetve a fiatalok többsége beköltözött a jobb munkalehetőség végett a megyeszékhelyre.

Viszont ennek a kis közösségnek tagjai bár idősek és betegesek voltak, de tőlük tanultam meg mit jelent ez a Bibliavers a gyakorlatban.

Egyikőjük, Marika néni különösen sokféle problémával küzdött. Egész életét végigkísérték a betegségek. Vesebaj, magas vérnyomás, csípőprotézis, és mindenféle műtét volt a háta mögött.

Egy alkalommal a bal lábán valamiféle seb miatt súlyos vérmérgezést kapott és az orvosok válaszút elé állították. Vagy amputálják a lábát térd fölött, vagy meghal. Természetesen a családjára is tekintettel az előbbit választotta.

Mikor tudomást szereztünk állapotáról, és hogy a kórházban, melyik szobában találhatjuk meg, elhatároztuk meglátogatását.

Ketten, a nyugdíjas lelkésztársammal kerestük fel a kecskeméti kórházban. Miközben mentünk felfelé a lifttel az ötödik emeletre, azon tanakodtunk, mit is mondjunk, hogyan, milyen szavakkal bátorítsuk. Ha valaki megfázik, influenzás, meggyógyul, ha más baj van, kap rá gyógyszert, de az amputált láb nem nő vissza…

Ahogy odaléptünk az ágyához és megláttuk lefogyva, véraláfutásokkal a karján, infúzióval, még nehezebben oldódott a nyelvünk. Kérdezgettük, voltak-e nála gyermekei, a hittestvérek, meddig tartott a műtét, mit érez…

Soha nem felejtem el, amit és ahogyan ekkor mondott:
- Atyámfiai ne csüggedjetek, az Újföldön az Úr Jézustól olyan új lábat kapok, hogy úgy fogok szaladni, utol sem értek. Sőt már megrendeltem egy műlábat és megtanulok erre a kis időre azzal járni és néhány hét múlva már otthon, leszek.

Marika néni vigasztalt minket és nem mi őt. S bár akkor ott, úgy gondoltuk ebben a korban már nem sok esélye van, mégis néhány hét múlva valóban otthon volt és tényleg megtanult műlábbal és járókerettel járni. Azért, mert nem hagyta el magát, nem roppant össze, nem sajnáltatta magát, bár erre minden oka meglett volna rá. Ő az Isten ígéretébe kapaszkodott és derűs maradt.

A vidám elme, amiről Salamon ír, nem világias, szegényes tréfákból táplálkozik, hanem abból a reménységből, mely Isten ígéreteire támaszkodik, amit Marika néni mélyen a szívébe rejtett. Ez az az öröm az Úrban, amiről Pál is ír a filippibelieknek egy börtöncellában. Ez nem egy kósza érzés, hanem életszemlélet, életfelfogás, hit.

Hagyd, hogy ma Isten a te szívedbe is elültethesse az öröm eme kis virágát, amihez legyen előtted Jézus felhívása:

„Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6:33)

kedd, március 03, 2009

Én és az Atya egy vagyunk

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: "Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk."
(János 10, 27-30)

Ma Jézus úgy mutatkozna be: Én vagyok a jó menedzser. Aki megbotránkozik ezen az állításon, annak két dolgot érdemes megfontolnia: A pásztor Jézus korában megvetett hivatás volt, a társadalom peremén éltek. Jézus hallatlanul felértékelte őket. Jézus nem azt mondta: Én vagyok a pásztor, hanem én vagyok a jó pásztor. Itt is a jó menedzseren van a hangsúly, nem a menedzseren.

Jézus öt pontban fogalmazza meg, mitől jó a menedzser.
Először is munkatársai feltétlenül bíznak benne: hallgatnak szavára. Erre minden okuk megvan, hisz - és ez lenne a második pont - a "Főnök" bensőségesen ismeri őket. Ezt ma kevés menedzser mondhatja el magáról. A munkatárs sokszor csak munkaeszköz. Harmadszor olyan fizetést ad nekik, ami mindent fölülmúl: örök életet. Ebben persze nem lehet vele konkurálni! Hisz még életet se tud adni a menedzser, bármit is meséljen a reklám. Negyedszer a jó menedzser nem csak ismeri az övéit, de hűséges hozzájuk. Megvédi őket minden külső erővel szemben: senki sem ragadhatja ki őket kezéből. Mert hogy kézben tartja őket. És van itt egy ötödik pont: nem önmagában van az ereje. Kisfiúk szoktak hencegni apjuk erejével. Gyerekesnek tűnhet, amikor Jézus azt mondja: atyja nagyobb mindenkinél. Valójában azonban attól lesz Jézus jó menedzser, hogy tudását, készségét egy nála erősebbtől kapja, belőle meríti, és újra és újra feltöltődik ebből a forrásból. Sőt a kiapadhatatlan forrás és ő, Jézus, egyek.

Ha menedzser vagy, főnök - és hát mindnyájan "főnökösödünk" valahol, - akkor ne légy kiskirály, hanem ilyen "kisfiú": jó menedzser. Ha pedig beosztott vagy, és a főnök nagyon mesze áll a fenti eszménytől, fontold meg, nem kellene-e Jézust megtenned főnöködnek, menedzserednek. Mint láthatod, a csere megéri.

hétfő, március 02, 2009

Szabadon a bűntől

„Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet.”

Rómabeliekhez írt levél 6:22

A szimbólumoknak nagy ereje van. Kifejeznek valamit. Emlékeztetnek, reményt adhatnak. A szabadságnak is vannak szimbólumai. Szinte minden nemzet használ valamilyen szimbólumot, melyek a szabadáguk elnyerésére emlékezteti őket. Egy szobor, egy oszlop, egy tér vagy emlékmű. Szinte bármi lehet. A lényeg, hogy emlékeztessen a dicső múltra, a hősökre, áldozatokra, a győzelemre.

A keresztények „szabadság-szobra” az a kereszt, melyen Jézus függött, ahol a bűn rabszolgaságából megváltott.
A szabadságnak ára van. Egy rabszolga önmagát képtelen megszabadítani. Nincs lehetősége, nincs hatalma, nem tud annyit dolgozni, hogy keresetéből megváltsa magát, mivel vagy ingyen, vagy éhbéren dolgoztatja gazdája. A szabadságát tehát valaki másnak kell megváltani, egyébként semmi esélye nincs.

Sátán – a világ legnagyobb rabszolgatartója – mivel valódi hatalommal nem rendelkezik, ezért csalással, megtévesztéssel tartja fogva övéit. Elhiteti az emberekkel, hogy az az igazi szabadság, amit ő kínál fel. Múló örömöket, felelősségtől, szabályoktól mentes életet ajánl, megad bizonyos dolgokat, melyek hiúságunknak, önző természetünknek tetszenek. Mindeközben észre sem vesszük, hogy „luxusbörtöne” foglyai vagyunk.

A Biblia azt mondja, hogy Krisztus kiszabadított a bűn (Sátán) rabságából. A végtelen nagy árat is kifizette minden emberért.
A kérdés az, hogy mihez kezdünk ezzel a szabadsággal. Tudjuk-e elfogadni, értékelni, megélni ezt az új életet, vagy visszasírjuk a „húsos fazekakat”?
Az Egyiptomból szabadult izraeliták, bár jogilag szabadok voltak, szívükben még mindig szolgák maradtak. A hosszú vándorlás ideje alatt próbálta velük Isten megértetni, hogy mi az ő szabadító tervének a lényege. A Bárány vére által megtapasztalták a megtisztulást, a bűnterhektől való megkönnyebbülést. A szolgálat közben egyre közelebb kerültek Istenhez, végül Isten bevitte őket az ígéret földjére.

Ma is ezt teszi velünk Isten. Szabaddá tesz, vezet a megszentelődés útján végül bevisz az országába. Pál ezt akarja olvasóiban tudatosítani. Higgyük el, hogy Krisztusban valóban szabadok vagyunk a bűntől. Ha pedig ez így van, tanuljunk meg élni ezzel a lehetőséggel, hogy Isten hű szolgái lehessünk.

vasárnap, március 01, 2009

Az Úrtól rendelt út

„Egy szívet és egy utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak is.”
Jeremiás 32:39

Tejfehér köd volt. Szinte semmit sem lehetett látni. Próbáltam kivenni az útpadkát, ahogyan araszoltam előre. Közben azon gondolkodtam, vajon még mindig az úton vagyok? Néhány tábla jelezte csak, hogy nem a szántáson zötykölődöm. Aztán megpillantottam egy halványpiros fényt. Egyre erősebben látszott, és mikor egészen közel ért, láttam, hogy feljebb van: egy teherautó. követtem ezt a különös csillagot teljes bizalommal. Fentről minden jobban látszik…

Teljes volt a sötétség. A nép messze járt Isten ismeretétől. A völgyekben gyermekeiket áldozták fel, a templomba pedig bálványt állítottak és a felkelő napot imádták. Azokat pedig, akik Isten útjain jártak volna, üldözték. Ebbe a sötétségbe visz Isten Igéje reménysugarat. „Összegyűjtöm majd népét mindazokból az országokból, ahová szétszórtam lángoló haragomban és nagy felháborodásomban. Visszahozom őket erre a helyre, letelepítem, és biztonságban lesznek.” (Jeremiás 32:37)

Ma, ha úgy érzed, hogy körülfog a sötét, hogyha azt gondolod, hogy nem maradt jó az életben vagy az emberiségben, tekints fel Istenre. Az Izráelnek adott ígéret ma is él, mégpedig beteljesedve! Hiszen Jézus Krisztusban Istennek minden ígérete „igen és ámen”.

„Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama napok múltán”, így szól az Úr: „Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; bűneikről és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg.” (Zsidókhoz írt levél 10:16-17)

„Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” János 14:6

Járjuk ma azt az utat, amit Jézus készített számunkra, és használjuk azt a szívet, amit ő teremtett bennünk. Tekintsünk fel Jézusra és bízzunk benne! Fentről minden jobban látszik!