szombat, január 31, 2009

A megtartó Isten öröme

„Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.”
(Zofóniás próféta könyve 3,17.)

Egy kisiskolásoknak rendezett mezei futóversenyen minden szülő teli torokkal biztatja gyermekét. A következő pillanatban az egyik gyermek megbotlik és elesik. Ekkor az egyik apuka kiválik a biztatók közül és odaszalad az elesett gyermekhez, letörli a könnyét és megpuszilja, majd valamit a fülébe súgva talpra segíti. A mezőny közben már messze elhúzott. A kicsinek esélye sincs, hogy érdemileg beleszóljon a versen kimenetelébe, de édesapja bátorítva rendületlenül biztatja, és amikor utolsóként beér a célba az apja ujjongva örül, hogy gyermeke sikeresen teljesítette a távot. Mert a győzelem ebben az esetben nem az első helyezés elnyerését, hanem a táv teljesítését jelenti.
A mi Istenünk ugyan ezzel az örömmel figyeli utunkat. Ha megbotlunk, szeretetével lábra állit és szavával bátorítva új erőt tölt belénk. „Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.”(Zsolt. 138,3.)
Milyen rendkívüli lehetőség, hogy mi, halandó emberek, örömet tudunk szerezni a halhatatlan Istennek. Ezt az örömszerzést azzal kezdtük, hogy megtértünk, mert „Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön”(Luk. 15,7). De nem kell ennyivel beérnünk. A mai nap is számtalan jó lehetőséget rejt, hogy Isten örömét lelje bennünk. Ezt kívánom neked, kedves olvasó: minden mai tetted – és itt nem valami eget rengető tettre gondolok, hanem a leghétköznapibb, legszürkébb dolgaidra, amiket már-már gondolkodás nélkül végzel el, mint amilyen az evés és ivás, amit Pál apostol is megemlít az Isten dicsőítésének lehetőségeiként - ujjongó örömet fakasszon Istenünkben.

péntek, január 30, 2009

A kitartás fontossága

„Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt,
kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.”

Zsidókhoz írt levél 12:1


A kitartás, vagy állhatatosság Jézus tanítása szerint az egyik legfontosabb keresztény jellemtulajdonság: „De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül” (Máté 24:13). Az állhatatosság gyakorlása előfeltétele az üdvösségnek. Állhatatos az az ember, akit belső döntésében nem ingatnak meg a külső körülmények. A külső körülmények ebben az esetben a „megkörnyékező bűnöket” jelentik. Sátán nagyon ügyesen ténykedik nap mint nap azon, hogy Isten iránti bizalmatlanságot ébresszen szíveinkben. Ha tudatosan nem védekezünk ellene, sikerrel fog járni.

Pál apostol hitünk megerősítése céljából tanácsolja: „annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül…” Mi az, hogy annak okáért, és miféle bizonyságokról beszél az apostol? Az annak okáért kifejezés visszautal az előző fejezetre, ahol a hithősökről szóló leírást találjuk. Itt sok-sok ember kitartását, Isten iránti rendíthetetlen bizalmát és engedelmességét láthatjuk, akik az életveszélyes körülmények között és ellenére kitartottak Isten mellett. Pál ezekre mutatva mondja: tartsunk ki mi is! Ők az előttünk járó „bizonyságok”, akik életükkel bizonyították, hogy lehetséges kitartani, hűségesnek maradni Hozzá. A római levélben így beszél erről az apostol: „Mert amelyek régen megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vigasztalása által reménységünk legyen.” (Róma 15:4)

Ami erőt ad a kitartáshoz, az a hitből fakadó reménység. Amiként a hit hősei, hit által reménykedve tekintettek a jövőbe, mi is csak így tarthatunk ki Krisztus mellett, Sátán kísértéseinek kohójában. Erről a reménységről így olvashatunk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön” (Zsidók 11:13).

Olvassuk többet a Bibliát, töltsünk több időt az Istennel való beszélgetésben, hogy egyrészt az előttünk járók tapasztalatait látva hitünk meggyőződéssé szilárduljon, másrészt erőt kapjunk Istentől, hogy kitarthassunk a legnehezebb körülmények között is. Adjanak erőt és bátorságot a következő igeversek, hogy félre tudjunk tenni minden akadályt, s kitartással fussuk meg ki-ki a maga küzdőterét: „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik. Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. De mi nem vagyunk meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsidók 10:35-39)

Isten segítsen, hogy ma is győzni tudj életed küzdőterén!

csütörtök, január 29, 2009

Istent dicsőíti az égbolt is
„Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.”
(19. Zsoltár 2. vers)
Ahogy itt ülök a gép előtt és olvasom ezt a zsoltárt, kinézek az ablakon, felnézek a vöröslő égre, már ami az utcai lámpák fénye mellett látszik belőle.Az ide-oda szálló hópihlket látva merengek, hogy mennyit változott ez a világ.

Dávid, aki ezeket a sorokat írta biztos nem egy gép elé ült le reggel, nem kapcsolt villanyt, nem a fürdőszobába ment mosakodni és nem egy pöfögő ’bádogdobozba’ vágódva ment napi teendőit végezni egy csupa beton világba…

De hol van már Dávid világa tőlünk? Hol van a természet közelsége? Néha- néha, egy kirándulás alkalmával megsejthetünk valamit abból az életből, de melyikünk vágyódik vissza abba a korba. Egy-két hétre jó kaland, de megborzongunk, ha arra gondolunk, milyen lenne csak úgy a földön aludni, fejünk alatt egy kő vánkossal, mint Jákob, vagy barlangokban lakva vándorolni a juhokkal, mint a patriarkak. Sajnálattal vegyített csodálattal nézzük a televízióban az őserdőben élő törzsek életét. Olyan távolinak és idegennek tűnnek azok a 'vademberek'.

De valljuk be őszintén, nemcsak a természettől idegenedtünk el, hanem magától az Istentől is. Nemcsak a teremtényektől kerültünk messze, hanem saját teremtőnktől is. Ahogy elvesztettük az Édent és saját világot építettünk ki, az Éden Istene helyébe más ’isteneket’ teremtettünk.

Az evangéliumokban Jézus életét és tanításait tanulmányozva egy érdekes dolgot fedezhetünk fel. Bár Jézus iparos emberként élte élete nagy részét, mégis tanításaiban nem az ács, vagy az asztalos szakmából merítette példáit, hanem a mezőgazdaságból, a természetből. Jézus számára a természet az Atyával való kapcsolat helyszíne volt. Ott kezdte szolgálatát és oda vonult vissza valahányszor mennyei erőre volt szüksége.

Mai modern világunkban is van még egy-egy olyan ’szigete’ a környezetünknek, ahova elvonulva mi is rácsodálkozhatunk teremtőnk csodálatos voltára.

„Isten felhívja a tanítókat, hogy szemléljék az eget, tanulmányozzák Isten természetbeli alkotásait. Vessük emlékezetünkbe a természet tanításait. Nyissuk meg érzékeink szemét, csodáljuk Isten szépséges alkotásait. Jó lenne, ha gyakran elolvasnánk a 19. zsoltárt, hogy megértsük, Isten miként köti össze törvényét természetbeli alkotásaival.

Gondolkozzunk el Isten csodálatos művein, s ismételjük el gyermekeinknek a természetből tanult leckéket, hogy megtanítsuk őket felismerni az Isten teremtett műveiben megnyilvánuló tudást, hatalmat és nagyságot.” (A Te Igéd igazság - E.G.White ihletett szövegmeglátásai 66.o.)

Határozd el magadban, hogy ma megpróbálsz odafigyelni az Isten által teremtett környezetre. Figyeld meg a virágokat, fogj kezedbe egy-egy levelet. Érintsd meg a földet, a zöld füvet, majd nézz fel az égre és adj hálát az életért Teremtődnek!

szerda, január 28, 2009

Az Úr bíztatása

„És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!”
(Ézsaiás könyve 43. fejezet 1. vers)

Sokan különbséget tesznek az Ószövetségben és az Újszövetségben megnyilvánuló Isten között. Míg az előbbit kegyetlen, bosszúálló Istenként aposztrofálják, addig az evangéliumokban megjelenő Jézus, a megtestesült szeretet. Viszont, aki teljességében szemléli a Szentírást, látnia kell, hogy a Bibliának egy Istene van.

Ézsaiás könyvében, a 39. fejezetben arról olvashatunk, hogy Babilon fogságba viszi majd a népet, és mindenét, amiért hűtlenül megfeledkeztek az Örökkévalóról, amiért emberekben és azok hatalmában, gazdagságában kezdtek bízni.

Ám a próféta az elhurcolás meghirdetése után rögtön elmondja az isteni ígéretet, hogy a fenyítés nem tart örökké. Ebben a részben is arról olvasunk, hogy Isten nem hagyja az övéit bizonytalanságban a jövő tekintetében. Ézsaiás annyira biztos volt a szabadulás ígéretében, hogy már úgy ír arról, mint ami már megtörtént. „Megváltottalak.”, tehát "Ne félj!"

Életünket ma egyre inkább birtokba kívánja venni a csüggedés és a félelem. Jézus szavai, miként az utolsó időben „az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek.” (Luk.21:26), még ránk, keresztény emberekre is igaz néha.

Ha olvassuk ezt az Igét, higgyük el, hogy az az Isten, aki megteremtett bennünket, aki naponta formálja az életünket, ma sem hagy magunkra. Mennyei Atyánk, mint földi szüleink, megdorgál, de nem tagad ki a mennyei családból. Néha úgy tűnhet, túl keményen fenyít meg, néha úgy érezzük talán nem figyel ránk eléggé. Vagy, mint kisgyermek korunkban, mikor valami rosszat tettünk, úgy gondoltuk erre bizony nem lesz bocsánat és féltünk bevallani, hogy mit csináltunk.

Az Örökkévaló azonban feltétlen szeretetéről biztosít. Ő nem azért szeret, mert jó, mert tökéletes vagy, hanem azért, mert az Övé vagy. Megváltott téged, az életét adta érted. Azért, hogy vedd észre te is, mit jelentesz Neki.

Nemcsak a nevedet ismeri, hanem egész lényedet, szívedet és lelkedet. Ma úgy szeretne közel kerülni hozzád, ahogy vagy. Ne félj tehát és ne várj arra, míg magadtól jobbá leszel. Engedd most a szívedbe!

„A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!” (1 Ján. 4,18-19)

kedd, január 27, 2009

Gazdagság vagy szegénység?


"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban."
Pál Apostolnak a Filippibeliekhez írt levele 4:19


Az elmúlt napokban megszaporodtak az öngyilkossági hírek az újságok lapjain.
„Minden valószínűség szerint öngyilkosságot követett el Németország egyik leggazdagabb embere, Adolf Merckle”
„A pénzügyi válság nyomán világszerte nő az öngyilkosságok száma.”
Ilyen és ehhez hasonló hírek látnak napvilágot.

Vajon ez Isten büntetése a gazdagokra? Hogyan viszonyuljunk a gazdagsághoz és a szegénységhez? Bízhatunk-e Istenben a pénzügyi válság kellős közepén is?

Sátánnak van egy kétirányú csapdája. Egyik oldalán a jólét áll, amely miatt az ember hajlamos megfeledkezni Istenről, és azt mondja: "Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot" (5Mózes 8:17). Másik oldalán a nyomor van, ilyenkor az ember Istent okolja szerencsétlenségéért.

Gyakori tévedés, hogy a jólét együtt jár a sikerrel, a szegénység és a kudarc pedig összetartoznak. A zsidók olyan messze mentek ebben, hogy a jólétet Isten áldásának, a szegénységet Isten átkának tulajdonították. Ami messze áll a valóságtól.

A gazdagság jó vagy rossz?
A menny egy csodálatos hely lesz, ahol arany utcák lesznek, gyöngyökből kirakott kapukkal.
Amikor Salamon bölcsességért imádkozott, hogy kormányozni tudja Izrael népét, Isten azt mondta neki:
"A bölcsességet és a tudományt megadtam néked, sőt gazdagságot, kincset és tisztességet is" (2Krónika 1:12).
A vagyon értékes és kívánt dolog. Áldás és becses kincs lehet, ha körültekintően, bölcsen használják, és nem élnek vissza vele.
- Our High Calling, 193. old.

Habár jólétre és gazdagságra mindenki vágyik, mégis van ennek egy velejáró veszélye.
Nem az üres csésze hordozása okoz problémát számunkra; a csordultig teli csésze egyensúlyozásánál kell nagyon óvatosnak lenni.

Egy bölcs ember, Agur kiegyensúlyozott élet körülményekért imádkozott:
Szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel. Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével.
- Példabeszédek 30:8,9

Pál azt tanácsolta: "Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek" (1Timótheus 6:8).

Ahogy a gazdagság veszélyes lehet a lelki egészségre, úgy a szegénység is. „Ha valakit fellegek vesznek körül, zavarba hoznak a körülmények, vagy szegénység, nyomor kínoz, Sátán azonnal ott van, hogy kísértsen, bántson. Jellemünk gyenge pontjait támadja meg. Arra törekszik, hogy megingassa Istenbe vetett bizalmunkat; ha ő egy jó Isten, akkor miért engedi meg mindezeket.”
Jézus élete

Földi áldásokban azért részesülünk, hogy bebizonyosodjék, vajon ránk bízható-e az örök gazdagság.

„Amikor a keresztényeket a menny elvei irányítják, akkor míg az egyik kézzel szétosztanak, addig a másikkal szereznek valamit. Ez az egyetlen ésszerű és egészséges pozíció, amit egy keresztény betölthet, amíg még van és még keresi a pénzt.”
- Testimonies for the Church, 2.köt., 240. old.

hétfő, január 26, 2009

Elhagyatott nyáj

„A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledelévé lettek, tévelygett nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána járjon, nincs aki megkeresse.”

(Ezékiel 34:4-6)

A pásztor képe többször is visszaköszön a bibliai példabeszédekben. „Az Úr az én Pásztorom…” mondja a 23. zsoltár jól ismert szövege. „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” – mondja Jézus önmagáról (János 10:11). „Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat.” (Ezékiel 34:11) – mondja Isten miután látja, hogy megbízottai nem végezték el munkájukat.

Az imént idézett fejezet végén Isten ezt mondja: „Mert ti az én juhaim, az én legelőm nyája vagytok. Emberek vagytok, én pedig Istenetek!” (Ezékiel 34:31). Az üzenet eddig világos: Isten a jó pásztorhoz hasonlóan gondoskodik rólunk, táplál, védelmez, a javunkat szolgálja.

De mi történik akkor, amikor ember az ember pásztora? Az ószövetségi időben elsősorban a király, az uralkodó szerepe hasonlít leginkább a pásztoréhoz. A nyája javát, gyarapodását kell szem előtt tartani, gondoskodni róluk, védelmezni őket. Ugyanakkor a nyáj áldásaiból, javaiból ő maga is részesedett. Ami miatt Isten szomorú, és haragos, hogy a ember-pásztorok a Jó Pásztorról elfeledkezve elhanyagolták a nyájat, hagyták szétszéledni, nem törődtek velük ill. csak a saját maguk hasznát keresték. Ez a magatartás csak romláshoz, pusztuláshoz vezethet.

A jó hír ebben a szomorú helyzetben, hogy soha nem hagyja magára az övéit. Lehet, hogy a felelősséggel megbízott vezetők önzően viselkednek, de Isten feláldozta Krisztust (mint áldozati bárányt), bizonyítva szeretetét, önzetlenségét.

Kilépve a példabeszéd nyelvezetéből – kinek szólhat ma ez a régi prófétai figyelmeztetés? Kik lehetnek ma hasonló helyzetben, akiknek meg kell hallani Isten figyelmeztetését?

Lelkészként, meglehetősen érintve vagyok, mert „lelki-pásztorként” Isten embereket bízott rám a gyülekezetekben és azon kívül is. De ha nem lennék lelkész, Isten akkor is bízna rám embereket, akiket erősíteni, gyógyítani, táplálni kell, mert Isten rajtam kéri számon.

Jézus pásztornak nevezte magát, ugyanakkor juh is volt, aki feláldozta magát. Ezt várja el tőlünk, követőitől is. Feláldozva magunkat, viseljünk gondot a ránk bízottakra.

vasárnap, január 25, 2009

Az igazgyöngy értéke

„Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.”
Máté evangéliuma 13:45-46

Emlékszem gyermekkorom csillogó kincsire. Mekkora értéke volt egy-egy műanyag katonának, kulcstartónak. És hogy mekkora izgalom, várakozás előzte meg a birtokbavételt. A reménykedés karácsony vagy születésnap előtt, az ácsingózás a kirakat előtt. Pedig azoknak a dolgoknak csak gyermekvilágomban volt értéke.

Mennyivel több egy igazgyöngy! A kereskedő szeme tágra nyílt, erszényében összekocogtak a már megvett gyöngyök. Csupán sápadt utánzatok voltak a hatalmas, tökéletes ragyogású gyöngy mellett. A kereskedő megpróbálta elnyomni szívdobbanását – torkát köszörülte, és tettette, mintha nem is érdekelné a gyöngy. „Ha délután még itt lesz ez,” – mondta kissé elfojtott hangon – „és másnak nem kell,” – széttárta kezét – „akkor én megvenném!” Aztán elsietett, eladta a frissen megvett gyöngyöket, nem baj, ha áron alul is! Aztán összeszámolta pénzét és rásandított tevéjére. Azon is túladott. Összeszámolta a pénzt újra, és eladta díszes köpenyét. A gyöngy árához már csak az inge és a gatyája ára hiányzott. Amikor egy órával az után, hogy elment, újra belépett a gyöngyöt áruló bazárba, megigazította alsóneműjét: „Milyen meleg időnk van!” – mondta. „Látom, hogy másnak nem kell az a gyöngy! Hát jó, én megszabadítom magát a további árulgatás terhétől!” – és letette a teli pénzes zacskót az asztalra. Az asztal lábai kissé meghajlottak a súly alatt. Rajta volt az élete: háza, pénze, tevéje, inge gatyája, szívdobbanása.

Az igazság az, hogy Isten országa nem a gyöngyhöz hasonló, hanem a kereskedőhöz! Ahhoz, ahogyan mindenét, egész életét felteszi egyetlen lapra.

Jézus is erre hív bennünket:

„Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.” (Máté evangéliuma 6:33)