A világosság cselekedetei

„Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”

János evangéliuma 3:21

Mit kezdünk a földre jött Jézussal? Hová tesszük az életünkben? Történik-e valamilyen változás?

Hadd keressek némi párhuzamot a karácsonyi időszak és a mai igénk között. Most, hogy már túl vagyunk az ünnepnapokon, és visszatérnek a mindennapi teendőink, gondoljuk át, hogy mit jelent életünkben Jézus jelenléte. Úgy érzem, hogy sokszor a hívő emberek sem tudnak mit kezdeni azzal, hogy Jézus megszületett. Halljuk a Jézuskázásokat, átéljük a betlehemi romantikát, de a lényeg, az igazi kincs eltűnik a szemünk elől. Persze nem baj, ha ünnepelünk, megemlékezünk, elmélkedünk. A baj inkább az, ha ott marad minden a múlt homályában.

Az ünnepek többnyire emlékeztetnek egy történelmi eseményre, előremutatnak valamilyen jövőbeli reménységre, közben a jelenben is tettekre, hálára, változásra késztetnek. A múlt és a jövő ez esetben adott: Jézus két adventje, a születése és második eljövetele. De itt van a jelen, és a jelenben is köztünk élő Krisztus. Mit kezdünk vele?

János apostol úgy ír Jézusról, mint a világosságról, aki megjelent ebben a sötét világban. Az Isten testté lett a Sátán által bitorolt világunkban. Testté léte, szolgálata, halála önmagában megváltoztatta a világot. Nemcsak kortársainak kellett dönteni mellette vagy ellene. Ma is ragyog tisztasága, igazsága és leleplezi életünk sötét dolgait. Világossága oda is bevilágít, ahol talán még mi sem látunk tisztán, mert annyira megszoktuk hibáinkat.

Két lehetőségünk van. Együtt élünk bűneinkkel – de akkor zavarni fog a világosság, nem kell Jézus.
Befogadjuk Jézust, örülünk jelenlétének – és nyugodt lelkiismerettel, tiszta szívvel vállalhatjuk tetteinket, jellemünket és Mesterünket.
Egy olyan világban, ahol nyíltan felvállalnak szégyenletes bűnöket, hol vannak az igazság cselekvői, képviselői? Láthatók-e, hallhatóak-e? Mi vagyunk-e azok, akik nyíltan Isten szerint cselekszenek?

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet