szombat, december 19, 2009

Szükségben, bőségben

„Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem.”
Filippi 4.12

Azt mondják, két nagy ellensége van a hitnek: a szegénység és a gazdagság. A szegénység annyira sanyargató, oly sok keservet rejt magában, hogy az az ember, akit sújt, elveszti minden reményét. És amikor ez megtörténik, a reménnyel oda lesz a hit is. Kétségbe vonja a szerető Isten létét, mert nyomorúsága nem engedi látni. A gazdagság pedig annyira elhalmozza az embert minden jóval, hogy már nem kíván semmit sem. Nincs semmi, ami érdekelné, ami felkeltené a figyelmét. Így a bőség szaruja eltakar mindent a szemei elől és azt sem érzi, hogy valójában Istenre van a legnagyobb szüksége. Ez az elmélet azt állítja, hogy a szegénység és a gazdagság, mint valami elemi erővel rendelkező hatalom, uralja az ember sorsát.
Pál azt tanítja, hogy ez nem így van. Nem vagyunk kiszolgáltatva a sors kénye-kedvének, nem vagyunk kiszolgáltatva az „egyszer fenn, egyszer lenn” teóriának, hanem mi uraljuk életünket. Így Istenbe vetett bizodalmunk sem attól függ, hogy gazdagok, szegények vagyunk. A hitünk nem egy szükségvallás, egy „Jaj, Istenem!” kereszténység, amely csak addig tart, amíg Isten óvó- és áldó kezét mozdulni látjuk. A hitünk tapasztalatokon nyugvó vallás, amelyben megtapasztaltuk a jót, a rosszat egyaránt, és megtanultunk azzal élni a magunk, és mások javára. Számunkra a végső cél nem a szegénység elkerülése, vagy a gazdagság megszerzése. Számunkra „az élet Krisztus” (Filippi 1.21), ahogy Pál számára is. Mert Ő Úr minden fölött, így fölöttünk is, és célja, hogy minden körülmény dacára hitünk erős maradjon mindvégig. Éljünk bármilyen életet, szükségben vagy bőségben, legyünk bármilyen körülmények között, példánk úgy álljon minden ember előtt, hogy ösztönözve legyenek Krisztus követésére.
Restás László