A gondoskodás kötelessége
„Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”
Apostolok Cselekedetei 20:35
Pál nevéhez már szinte rutinból hozzáillesztjük az „apostol” jelzőt. Van is rá okunk, mert élete volt az a küldetés, amit Istentől kapott, amit teljes hűséggel elvégzett. A már életében elért elismertséget és tiszteletet mégsem tartotta természetesnek. Nemcsak azért mert nem bőven akadtak ellenségei és irigyei, hanem ő mindvégig szolgának tekintette magát.
Pál az egyik missziós körútján Milétosznál magához kéreti az efézusi véneket, mert fontosnak tartotta, hogy bátorítsa, tanácsolja őket. Talán szavainál is beszédesebb az az áldozatkészség, amit szolgálata során tanúsított. Semmi más nem számított, csak hogy a Krisztus evangéliumát elvigye oda, ahová Isten küldte. Sok-sok nehézségen ment keresztül, de ő csak ment előre, megállíthatatlanul. A 20:24-ben ezt mondja: „még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.”
Ezek után jön a felhívás: „viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.” (20:28). Korábban, mikor erről az igéről hallottam, vagy olvastam, az volt kihangsúlyozva, hogy Krisztus mennyire szereti az egyházát, hiszen életét adta érte. Mióta lelkészi szolgálatot végzek nem kerülhetem el a másik részét sem az üzenetnek, gondot viselni magamra és a rám bízottakra.
Egy kis öniróniával élve, sokszor úgy érzem, hogy csak a „futásomat” végzem, és szolgálatra nem marad erőm, időm, figyelmem. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Mégsem lehet mentsége egyetlen felelős szolgálattevőnek sem, mert ha csak Pál szolgálatát nézem sohasem hivatkozott a zsúfolt időbeosztására, a korlátolt lehetőségeire. A lelki dolgok mellett, ha kellett kétkezi munkát végzett, hogy fenntartsa magát, vagy segítsen másokat. „Minden tekintetben” megmutatta, hogy milyen keményen lehet dolgozni, és gondoskodni az erőtlenekről.
Mi lehetett Pál titka, amit ma is elvihetünk magunkkal. A 20:22 verset hadd emeljem ki: „…én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe…” Pálnak megvolt az Istennel való emlékezetes találkozása, utána pedig a Lélek vezetését követte lépésről lépésre. És miközben odaadta magát teljesen Istennek és az embereknek, valami nagyobb boldogságot, békességet élt meg, mint bármilyen nagy ajándék, vagy emberi megbecsülés.
