hétfő, november 30, 2009

Az Úrnak szóló ének

„Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, amíg vagyok!”

Zsoltárok könyve 104:33

Nehezen tudom elképzelni az életet ének-zene nélkül. Énekelünk együtt és egyedül. Hallgatjuk, dúdoljuk, énekelgetjük a jól ismert dallamokat. Honnan jön ez a különös igény és képesség? Miért nem tudunk meglenni zene nélkül? Racionális érveket nehezen lehetne találni, de azt érezzük, hogy szegényebb lenne enélkül az életünk.

Nem tudom mikor, milyen dallam hangzott el először a földön. Talán már az első szombaton is énekben dicsőítették Istent teremtői munkájának csodálatos eredményét. El tudom képzelni akár Ádámot és Évát is, ahogyan munkájuk végzése közben együtt énekelve dicsérték az Urat.

Persze az Ördögöt sem kell félteni, hamar felhasználta saját céljaira a zene érzelmekre ható erejét. A magával ragadó ritmusok és gyomor-rengető hangerő mögött eltűnt az értelmes tartalom. Az Úrnak szóló ének azonban szívből jön és értelmes üzente is van. A Zsoltárok könyvét azért szeretem olvasni, mert nagyon emberi, őszinte módon számol be az Istenben hívő ember tapasztalatairól. Öröm, bánat, keserűség, fájdalom, hála..., mind-mind megjelenik ezekben az írásokban, melyek valójában korabeli énekek. Ezek valóban Istenhez szólnak. Neki jár a hála és dicsőség, de hozzá kell vinni keserűségünket, fájdalmunkat is.

Mindezeket elmondhatjuk imában is, de sokkal mélyebbek és tartalmasabbak megénekelve. A legfontosabb mégis az imádó lelkület, amit nagyszerűen fejez ki a fiatalok körében biztosan jól ismert keresztény ének refrénje:

„Adj nekem, Uram, imádó szívet, ami csak rólad szól
Mi csak rólad szól, Jézus
Ne ródd fel nekem, hogy mássá tettem
Ami csak rólad szól, csak rólad szól, Jézus.”