kedd, október 06, 2009

Engedelmesség és szeretet

” Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat."

(Jn 14:21)

Vajon szeretet-e az, amikor az anyuka, apuka az üzlet előtt hisztiző két-három éves gyerekének megvesz valamit, amiről tudja, hogy kicsinyének allergiás tüneteket fog okozni? Vagy igazi szeretetről beszélünk-e akkor, amikor a szülők megvásárolják a legcsodásabb audiovizuális technológiát gyerekük szobájába, azért, hogy „lefoglalja magát valamivel a gyerek”?

Az igazi szeretet, amit Krisztus megélt bolygónkon, egészen más alapokon nyugszik. Jézus szerint szeretet az, amikor egy személyt a maga komplexitásában nézve szemlélünk, s megvizsgáljuk, mi szolgálhatná üdvösségét.

Világunk éppen az ellenkezőjére épül, s valljuk be, mit sem érdekli az a fajta örök élet, amit Jézus kínál. „Akkor szereted magadat, és másokat amennyiben a pillanatnyi vágyakat, igényeket azonnal kielégíted” - halljuk. Ezért van annyi konfliktus keresztény és ne keresztény között. Ezért van az, hogy amikor azt mondod „szeretet”, az evangéliummal közösséget nem vállaló ember egészen mást ért rajta, mint te.

Amikor valaki, aki megértette, mit tett érte Jézus, és ki szeretné fejezni szeretetét iránta, mit gondolsz, mit kellene tennie? Sokan mondják, hogy elegendő, ha mély szeretetét kifejezi az istentiszteleti éneklésben, amelynek végén, ha lehet sírja is el magát. Vagy mások azt tanácsolják, a jó keresztény olvasson naponta 20 oldalt a Bibliából, esetleg imádkozzon fél órát térden, vagy menjen a főtérre és szólítson le minden arra járót Bibliával a kezében?
Nem rossz, ha ezt tesszük. Csak sajnos helyes indíték nélkül inkább hasonlítunk Tartuffe-höz a kisstílű, hatásvadász ficsúrhoz, mint Jézushoz, aki belehal az irántunk érzett szeretetbe.

Ma és holnap is, és minden nap álljunk oda Jézus elé. Mondjuk el, ki is Ő nekünk. Énekeljünk, akár sírva is, olvassuk a Szentírást, ha egy oldalt, akkor annyit, imádkozzunk, amennyit csak tudunk, s osszuk meg Őt másokkal, de mindezt tegyük azzal a belső meggyőződéssel, hogy nem tudunk egy pillanatig sem Jézus nélkül élni. Szükségünk van tanácsaira, „parancsaira”.

Amikor ez megvalósul, kitárul egy új világ. A menny világa, s Jézus kijelenti magát nekünk.

Ámen