csütörtök, szeptember 03, 2009

Örök dicsőség reményében

„A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.”
Péter első levele 5:10

Isten - sokak véleményével és képzelődéseivel ellentétben – nem a bosszúállás, hanem, a kegyelem Istene. Egy ilyen Isten nem azt nézi, hogy mikor esnek bűnbe a szolgái, hanem azért munkálkodik, hogy minél előbb odaadhassa ezeknek a tévedő szolgáknak azt a jutalmat, amelyért Ő mindent megtett.

Amikor Ádám és Éva bűnbe esett, akkor Istennek volt három választása. Először is, semmisnek tekinti azt az egy harapást – amellyel örökre teljesen játszhatatlannak kiáltotta volna ki az életet. Ebben az esetben lehetett volna törvényeket fogalmazni, bárki megfogalmazhatta volna őket, de mindenki meg is szeghette volna azokat. Rövid idő után mindenki rájött volna, hogy nem érdemes semmit sem megfogalmazni, mert minden jelentés nélküli és felesleges. Senkinek semmihez nem kell tartania magát, még Istennek sem, hiszen Ő is kér, azután pedig nem von felelősségre senkit, és nincs semminek következménye. Teljes anarchia.

Egy mások verzió szerint Isten azonnal végrehajthatta volna az ítéletet, amelyet előre közölt is az emberpárral – ha esztek a tiltott fáról, meghaltok. Ez a halál pedig az a fajta lett volna, amit második halálnak nevezünk, amiből nincsen feltámadás, nincs fellebbezés, vagy második tárgyalás, a halálos ítélet végrehajtása után nincs visszaút. Teljes reménytelenség.

A harmadik – és valljuk be, a leginkább hihetetlen – megoldási lehetőség Isten részéről az volt, amit megváltási tervnek nevezünk, aminek a teljes megértéséhez egy örökkévalóság is kevés az embernek, a teljes kibontakozásához, és teljes fényben való bemutatásához 7000 évre van szüksége Istennek – az idő részben az ember nehéz felfogóképessége miatt nyúlik ilyen hosszúra. Egyetlen harapás az Univerzum történelmének a következő 7000 évét azonnal meg is szabta.

Hosszú-hosszú korszakok, tele vérrel, könnyel, szenvedéssel. Az Univerzumtörténet csúcspontján pedig Maga Isten Fia a legteljesebb kínok között az életét – a saját, mindenkire Tőle átruházott életét – leteszi a második, azaz megváltoztathatatlan halálba azért, hogy a porszem embereknek ne kelljen ezzel a halállal meghalniuk örökre, hanem örök dicsőséget adhasson nekik.

Ennél nincs nagyobb csoda! Isten a saját örök dicsőségét adja azoknak az embereknek, akik elfogadják ezt az áldozatot, azért, hogy a végtelen árat fizetett Isten legalább néhány embert megmenthessen a teljes pusztulástól. Mi, bűnös emberek – akik nem csak örököltük Ádám bűnét, hanem a sajátjainkat is már tudatosan elkövettük – hálát kellene éreznünk Isten iránt, ha a vétkeinkért „csak” a szenvedés nélküli örök halált kapnánk fizetségért. Pedig Isten nem ezt adja, hanem végtelen áron visszavásárolta az emberiséget – a Halhatatlant adta oda a halandókért –, hogy az örök dicsőséget adhassa az embernek ajándékul.

Ez az, ami igazán felfoghatatlan…