szombat, szeptember 26, 2009

Ne sóhajtozzatok...
"Ne sóhajtozzatok egymás ellen, atyámfiai, hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll."
Jakab 5:9
Ne sóhajtozz! Pedig van miért panaszkodnunk, és sokszor jogosan. Ahogy nyitott szemmel járunk-kelünk a világban, nem győzzük megérteni, felfogni, de egyszerűen még csak megszámolni sem, hogy mennyi-mennyi panasz van az emberek száján. A sok jajt látjuk a televízióból, halljuk a rádióból, olvassuk az újságokban és a legmodernebb interaktív médiából, az internetről is árad. Online panaszkönyvek általánosan és külön témákra kihegyezve. Politika, szórakozás, tanulás, szolgáltatások, egészségügyi problémák, pénzügy… 2009. szeptember 6-ig 3 millió panasz érkezett egy bizonyos cégcsoporttal kapcsolatban az illetékesekhez. És a legújabb: már kézikönyvben is tanítanak minket panaszt tenni. Mit tegyünk, ha…? Kihez fordulhatunk, ha…? Milyen apróságokra kell odafigyelnünk, amikor…? Szinte törvényszerű, hogy ez az áradat nem kerülheti el a családi és a gyülekezeti közösségeinket sem. De biztosan jó ez, még ha meg is van rá az okunk?

Ne sóhajtozzatok egymás ellen! Amikor haragszunk, először hallgatunk. Majd jobb lesz… Majd megváltozik. Meg jó is várni, hogy bocsánatot kérjen, hogy megalázkodjon, hogy kiengeszteljen. Alig várom. A hallgatás jó büntetés lehet, elég csak sóhajtani, nem szólni. A másik úgyis érti. Mert értenie kell (?), hiszen pont akkor és pont úgy sóhajtok, hogy értse. Ó, hány szívettépő sóhajt hallottunk és hallattunk már, mire történt valami. Csak pont ez a baj, a várakozás, a hallgatás. Mert bénít. Nem visz a megoldás útjára. Nincs kommunikáció, nem beszéljük meg. Nincs szó az érzelmeinkről, a szívünkbe ne lásson senki! Mert olyat látna, hogy még… Marad a duzzogás, és kialakulnak a játszmák. Hála az égnek, legalább vannak szabályok. Így legalább mindenki tudja, mi a dolga, és amikor már muszáj, teszi is. De lehet-e muszájból szeretni?

Ne sóhajtozzatok egymás ellen, mert jön a Bíró! Jézus Urunk a Bíró. Ez a mai evangélium. Mert az ítélkezik fölöttünk, aki önmagát adta értünk; aki a helyettesünk, a védőügyvédünk; aki már készíti a helyet, mert alig várja, hogy velünk legyen újra és mi vele lehessünk. Ott mindenkivel együtt lehetünk, aki Őt szereti; így egymással is. De tudunk majd együtt lenni, ha egészen addig csak sóhajtoztunk, csak játszmákat játszottunk? Krisztus követésében az a legjobb, hogy felszabadít minket ezek alól. Őszinték lehetünk, megnyílhatunk, szerethetünk, mert elfogadhatjuk egymást. Ahogy mi Krisztusban vagyunk, ahogy életünk minden hibáját Ő javítja ki, úgy teszi ezt minden Benne bízóval, Őt követővel. És ha van miért sóhajtanod a másik ellen, tudd; ez csak azért van, mert Jézusnak még várnia kell rá, ahogy rád is másban. Hát ezért ne ítélj, ne sóhajtozz, csak szeress és bocsáss meg!