kedd, szeptember 15, 2009

Ne ítélj!
”Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.”
(Máté 7,1)


Az egyik, Jézus életéről szóló filmfeldolgozásban a Jézust alakító színész eljátssza, hogyan is fest, amikor valaki szeméből egy gerenda lóg ki, de nagyítóval keresi társáéban a piciny kis szálkát. Vicces és mindeközben elszomorító a hatás, ami a nézőben marad.

A hegyi beszéd szerkezetéből adódóan bizonyosak lehetünk benne, hogy az ítélkezés mechanizmusáról szóló tanítás címzettjei elsősorban a képmutató zsidó vallási vezetők. Ők azok, akik összetévesztették a bűntől való elszakadást az emberektől való elkülönüléssel. Isten bírói székébe ültették magukat, így visszautasították azt a rendezési módot, amit Isten bűnnel szemben a kegyelem által kínál fel az embernek. Ezért Isten az ő általuk felállított „megoldási formát” érvényesíti velük szemben.

Ilyenkor önkéntelenül is megfogalmazódik bennünk, hogy ezek az írástudók ilyenek, meg olyanok, s máris egy vagyunk a farizeusok közül. Úgy gondolom, hogy közösségünk nagy múlttal rendelkezik ebben. Sok esetben igazi CIA-ként nyomozunk gyülekezeti tagjaink viseltes dolgai iránt, s mert a Bibliából és E.G. White írásaiból felhatalmazást vélünk kiolvasni, még meg is veregetjük a vállunkat, milyen jó munkát is végeztünk.

Ma Jézus szava így szól hozzánk: Az ítélet az én Atyám dolga, s nem a tiéd. Amikor meglátod a testvéredet egy bűn, gyengeség hálójában vergődni, ne hallgass. Fogd meg a kezét a vétkezőnek és imádkozz vele. Mondd el neki (de csak neki!), hogy olyan akadályt látsz az életében, ami megfoszthatja az üdvösségtől. Küzdjél érte! Ez a szeretet cselekedete.

A Jézus Élete című könyvben azt olvashatjuk, hogy Jézus a lehető legnagyobb tapintattal fordult a bűneikkel küzdők felé. Egyedül a megátalkodott, öntelt írástudókat szólította meg az ítélet kemény hangján.

Sikertelensége mutatja, mennyire hatásosan irtja ki az embertársi szeretetet az ítélkezés.

Kérjük Jézust, hogy győzze le megrontott, ítélkező emberi természetünket!