péntek, szeptember 18, 2009

Könyörgés Istenhez

„Seregek Istene, állíts helyre minket;
világoltasd a te orcádat, hogy megszabaduljunk!”

Zsoltár 80:8


Ez a zsoltár egy imádság, méghozzá a nyomorúságból Istenhez kiáltó ember imádsága. A zsoltáros úgy érzi, Isten nem védelmezi meg gyermekeit az ellenségtől, így azok csúfolódhatnak rajtuk, bánthatják őket. Isten népe könnyhullatással eszi kenyerét, a járókelők pedig kedvükre „szaggathatják” őket. (13. vers)

Ahelyett, hogy a zsoltáros Istent vonná felelősségre, helyette háromszor is kiált Ahhoz, akinek hatalma van segítséget nyújtani. Az Istenhez való kiáltás szavai háromszor ismétlődnek a zsoltár-imádság alatt (4., 8., 20. vers). Nagy tanítás van ebben az imádságban.

Először is figyeljük meg, hogyan szólítja meg az Urat: „Seregek Istene”. A Bibliában Istennek ez a megszólítása általában a háborús helyzetekben hangzik el. Ez a megszólítás elsősorban Izrael seregeinek isteni Vezérére utalt, másrészről pedig, mint a mennyei angyalseregek Urát jelölte. A Seregek Ura a pogány isteneknek is Ura, így mindenek felett álló Úr.

Másodsorban a zsoltáros azt kéri, hogy Isten (Seregek Ura) állítsa helyre (helyére) az ő népét. Ez azt jelenti, a zsoltáros felismerte, hogy a harcmezőn átélt vereségek azért következtek be, mert a katonák nem álltak a maguk kijelölt helyén. Kimozdult helyükről azonban nem látják a sereg vezérét, nem hallják az ő hangját, ezért szenvedtek vereséget. A zsoltáríró azért imádkozik, hogy a Seregek Ura állítsa őket vissza arra a helyre, ahol állniuk kell. Nem a vezér tapasztalatlansága miatt következett be a vereség, hiszen Ő a leghatalmasabb Úr, földi és mennyei seregek Ura. A vereség oka a helyüket elhagyott katonákban keresendő.

Talán néha velünk is megtörténik, hogy vereséget élünk át. Ilyenkor tartsunk önvizsgálatot, mert lehet, hogy nem azon a helyen állunk, ahová az Úr helyezett bennünket. Isten segítsége csak akkor érkezhet, védelme csak akkor lehet hatékony, ha mindenki a maga helyén áll! Ott, ahova Isten rendelte őt! Ha elhagyjuk a Sereg Ura által kijelölt helyünket, ne csodálkozzunk azon, hogy az élet harcmezején egyedül maradunk, s így sérülések, fájdalmak érnek bennünket.

Hogyan viselkedünk, amikor vereséget szenvedünk? Istent ültetjük a vádlottak padjára, s számon kérjük Tőle, hogy hol volt Ő éppen akkor, amikor bennünket bántalom ért, miért nem segített? Vagy a zsoltárossal együtt felismerjük, hogy elhagytuk kijelölt helyünket, ezért érnek bennünket a csapások. Imádkozzunk ma azért, hogy a keserűségek ne vádaskodást, hanem önvizsgálatot és még nagyobb vágyat ébresszenek bennünk az imádságra.