kedd, szeptember 08, 2009

Az alázatos bölcsessége

"Kevélység jő: gyalázat jő; az alázatosoknál pedig bölcsesség van."
Példabeszédek könyve 11. fejezet 2. verse


A játszótéren játszanak a gyerekek. Az egyik gyerek a homokvárakat szándékosan összetapossa, a gyerekek biciklijét szó nélkül elveszi és kiveszi kezükből a játékokat. Egyre több a síró gyermek a játszótéren. Az egyik nagymama odafordulva a rosszalkodó kisfiú anyukájához a következőt kérdezi tőle.:
- Mi lesz így ebből a gyerekből?
- Manager mondja az anyuka büszkén.

Ma egyre természetesebb, hogy az emberek úgy gondolkodnak, hogy annak van jövője, aki élelmes, aki a másik ember fölé tud nőni, aki eltapossa az ellenségét. Sok szülő eleve ilyennek neveli a gyermekét. Ezt tartják sokan értéknek.

A ma reggeli igénk éppen az ellenkezőjére tanít bennünket. Azt mondja, hogy egy ember igazi értéke az alázatosság.

Mit jelent alázatosnak lenni?
Egy bibliai személy életén keresztül próbáljuk ezt megérteni.

Pál apostol életét jól ismerjük. Régi életében Saulként üldözte a keresztényeket, de Jézus szólt hozzá és ő meghallotta ezt a hangot, és krisztuskövetővé vált. Ezek után ugyanolyan erővel, ahogyan üldözte a keresztényeket, most Jézus örömhírét hirdette. Hatalmas munkát végzett Krisztusért, de nem azt mondja: ugyan, ugyan, említésre sem méltó, amit én csináltam.
Hogyne lenne említésre méltó? Gyülekezetek sora jött létre az ő alázatos szolgálata nyomán. Sőt, lemeri írni ezt: többet munkálkodtam, mint az apostolok együttvéve, noha én vagyok a legkisebb, és nem is érdemlem meg, hogy apostolnak nevezzenek, mert közülük egyik sem üldözte a Krisztus tanítványait, én meg ezt a szörnyűséget is elkövettem. De Isten nekem ezt megbocsátotta, újat kezdett velem. Kihívott engem ebből a vakságból, megajándékozott sok jóval, és én most minden képességemet, erőmet, időmet annak a szolgálatába állítottam, aki engem elhívott, és semmi más feladatot nem látok magam előtt, minthogy mutassam másoknak a hozzá vezető utat. És így többeket vezettem eddig Krisztushoz, mint az apostolok együttvéve, de nem én, hanem az Istennek bennem való kegyelme.
Ez az alázat.
Ha azt mondja: semmi, szóra sem érdemes, ez hazugság lenne. Nagyon is szóra érdemes, és dicsőíteni kell azt a Krisztust, aki Saulból Pált tud formálni, és sokféle betegséggel, fizikai gyöngeséggel megverve is hatalmas dolgokra használja. Ő tudatában van annak, hogy kivé formálta őt Krisztus, és amit ő cselekedett, annak a végső alanya maga az élő Krisztus.

Hatalmas ez a Krisztus! Pál csak eszköz a kezében, de ennek a nagy Krisztusnak a kezében eszköz. Így tud beszélni az eredményekről, amik véletlenül sem az ő munkájának a gyümölcsei, hanem Krisztus munkájának az eredményei. Nem én, hanem az Istennek bennem való kegyelme.
Ő tudja, kicsoda Isten, kicsoda ő, mi a feladata, s hogy ki cselekszik itt, amikor emberek hívővé lesznek.

Alázatosnak lenni, nem „meghunyászkodást” jelent, nem „bocsánat, hogy élek” életet kell élnem, hanem Krisztus kegyelmét elfogadva, bízva az ő segítségében kell végezni azt a feladatot amit tőle kaptam.