A hívőknek szóló ígéret

„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.”
Zsoltárok Könyve 91:14-15

Sosem felejtem el, míg élek! Beültünk a kocsiba. Barátom a volánnál, én pedig az utasülésbe. Ő imádkozott, hogy Isten őrizzen meg bennünket – pedig csak a boltba mentünk. Aztán tolatni kezdett, majd hátranézett... „Ez aztán a hit!” - gondoltam, pedig a java még hátra volt. Egész úton valami fontosat magyarázott, volt, hogy két kézzel. A kanyarokat elegánsan levágta, sőt mindeközben legtöbbször rám nézett, és nem az útra. Azóta nem felejtkezem imádkozni, bárhova is indulok kocsival!

Megtanultam valamit ugyanis. Nem feltétlen az erős győz a harcban. Nem is az okosé az kitüntetés. Sokszor, aki lassabban jár, ér a célba, és aki nem tud vezetni, az fog balesetmentesen közlekedni. Akkor persze, ha ott van vele Isten és őrzi őt!

Tudunk Istenben bízni, függetlenül érdemeinktől, tehetségünktől, jótetteinktől? És tudunk-e bízni Istenben függetlenül érdemtelenségünktől, tehetetlenségünktől, hibáinktól? A hit mércéje sokszor az utóbbi és nem az előbbi. Talán jobban méri Isten kegyelmét is.

Az Istenhez való ragaszkodás feltétel nélküli – ez az, amit Isten meghallgat. Rá mered bízni magad a mai napon? Isten olyan hatalmas, hogy még a halálból is képes kiragadni bennünket!

Legyen egy jó napod, hiszen teljes biztonságban vagy Isten mellett!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia