szombat, augusztus 08, 2009

Megerősödés, felvirágzás

„Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái.”
Hóseás próféta könyve 14. fejezet 6. verse

A hajnali csapadék, amit harmatnak hívunk nélkülözhetetlen a növényeknek, mert ekkor nedvességhez jutnak, ami életben maradásukhoz és növekedésükhöz nélkülözhetetlen. Ahogy Isten tápláljak a növényeket, felülről származó eledellel, úgy kívánja táplálni hívő népét is, Izráelt, mint egykoron, amikor „ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott” (4Móz 11:9).
A gond csak ott van, amikor kívánságaink támadnak, és másra vágyunk annál, amit Isten mindennap a növekedésünkre biztosít. Amikor keresztény életünket a korábbi, megtérés előtti életünkhöz viszonyítva „koplalásnak” érzékeljük, lemondásnak. Az Izraelitáknak a manna az egyhangúságot jelentette, és visszavágytak Egyiptomra, ahol más is terítékre került: halfélék, uborka, dinnye, póréhagyma, hagyma és fokhagyma (lásd 4Móz 11:4-6). Olvasni is nevetséges, hogy egy isteni táplálékot dinnyéhez meg hagymához hasonlítanak, de vajon azok a dolgok, amiket előző, keresztségünk előtti életünkből olykor becsempésznénk keresztény életünkben, hogy azt ízesebbé tegyük, vajon nem éppen olyan nevetségesek? Ráadásul, ha belegondolunk, hogy a mi felülről származó eledelünk nem a manna, amit atyáink „ettek a pusztában, mégis meghaltak. [Jézus mondja,] Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él” (Jn 6:49-51).
„Harmat leszek Izráelnek: virágzik majd, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánon fái” – csodálatos ígéret ez Isten részéről. „Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül” (Mt 6:28-29). „Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus. Az Úr házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain. Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az Úr, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!” (Zsolt 92:13-16).