Az Istennek tetsző áldozat
„Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”
Rómabeliekhez írt levél 12:1-2
Ahhoz, hogy nagyobb legyen a kontraszt, hadd fessem fel először a sötét hátteret. Mert ha, van „okos”, értelmes istentisztelet, kell, hogy legyen „értelmetlen”, hiábavaló istentisztelet is. Ha van Istennek tetsző áldozat, van olyan is, ami nem tetszik neki.
Az értelmetlen istentisztelet vagy imádat azért nem feltűnő, mert már megszoktuk. Látszatra minden az előírások szerint folyik. Nem áll ellentétben a Gyülekezeti Kézikönyv és gyülekezeti hagyományok iránymutatásaival. Úgy tűnik, mindenki teszi a dolgát, szép rend uralkodik. A szolgálattevők szolgálnak, a résztvevők részt vesznek, az adakozók adakoznak.
A hétköznapokra kitekintve rendszeres imaéletet élő és Bibliát olvasó hívőket látunk, akik még arra is találtnak némi időt, hogy valamilyen szolgálatot végezzenek a gyülekezetben, vagy azon kívül.
Ezt látjuk mi. De mit láthat Isten? Láthat olyan embereket, akik miközben Istent tisztelik, magukat imádják. Láthat rendszerető embereket, akiknek rendezetlen a lelki életük. Gyakorló hívőket, akik nem bíznak Istenben. Szolgákat, akik uralkodni szeretnének. Bőkezű adakozókat, akik önző módon élnek.
Ennyit a sötét háttérről. Az igaz istenimádó nemcsak a látható dolgokra figyel. A gondolat-, és érzésvilága formálódik át olyanná, amely Isten tetszésének megfelel. A helyes istentiszteletben minden Istenért és Isten jelenlétében zajlik. Isten szeme a szívünket figyeli, az átadásunk mértékét. A „sötét háttérben” azért vannak világosabb részek is, de a félszívvel végzett szolgálat legjobb esetben is csak „szürke”. A „legyen meg a Te akaratod, de az enyém is” – nem működik.
Életünk teljes átadása nem könnyű dolog. Bizalmat, komoly elhatározást, bátorságot igényel. Legalább annyit, mintha úgy döntenénk: felmászunk az áldozati oltárra, hogy ott megsemmisülve, teljesen Istennek ajánljuk fel magunkat.
Jézus ugyanezt tette. Feláldozta magát a kereszten, de utána feltámadt egy dicsőséges életre. Micsoda kiváltság, hogy ezt tehetjük mi is!
