szerda, augusztus 05, 2009

Az élet rövid
„Emlékezzél meg rólam: mily rövid az élet! Mily semmire teremtetted te mind az embernek fiait!.”
(89. Zsoltár 48.vers)

Emlékszem, gyermekkoromban többször épp a fenti megállapítás ellenkezője fogalmazódott meg bennem. Mikor már csak alig volt vissza néhány hét az iskolából, vagy amikor közeledett a születésnapom, bizony iszonyat hosszú volt minden nap.

Sőt azóta is előfordul, hogy ezer évnek tűnik egy-egy pillanat. Mikor sietni kell, de a feleségem még nincs kész, amikor nem jön a vonat, vagy késik a busz. És lehetne még sorolni, mely élethelyzetek ’hosszabbítják’ meg életünket (Fogorvos, vizsga, unalmas várakozás).

De miért van az, hogy az egyik élethelyzet hosszabbnak érződik, mint a másik. Mi határozza meg, mi befolyásolja ezt az érzetet?

Nézzük meg, mikor tűnik rövidnek az élet! Amikor álmaid nőjével randevúzol, amikor ott vagy a tengerparti nyaraláson, mindig akkor, amikor olyan dolgot csinálsz, amit élvezel, amit szeretsz.

Ha elolvassuk a teljes zsoltárt, a zsoltáríró is azon kesereg, hogy meddig nézi még Isten népének szenvedését? Mikor támad fel ismét a régi korok dicsősége? A szenvedés hosszú, de az élet túl rövid, hogy csak abból álljon.

Jézus második eljövetelét megelőző borzalmakat látva, nekünk is hosszúnak tűnhetnek a napok, az évek. Apáink, nagyapáink remélték, hogy még az ő életükben vége lesz e földi viszontagságoknak, és Jézus visszajön, és most mi reméljük helyettük ugyanezt.

Látjuk, érezzük magunkon az idő forgását, melyet néha megállítanánk, néha előre, vagy visszatekernénk. S még mielőtt tovább csavargatnánk ide-oda képzeletben az időt:

Kérjük az Urat, tanítson meg úgy élni, hogy életünk egyetlen pillanatát se érezzük hiábavalónak!

Segítsen, hogy itt ebben a földi környezetben, lelki szemeinkkel az örök élet boldogságát szemlélve élhessünk, tudva, hogy létünknek és az eljövendő világnak sohasem lesz vége!