szerda, június 03, 2009

Kivirul a pusztaság
„Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul, mint őszike. Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét.”
(Ézsaiás könyve 35. fejezet 1-2. vers)
Ha nincs eső a kertben kókadoznak a virágok, a veteményesben a paprika, paradicsom levelei elfonnyadnak, szinte látni, hogy mennyire sóvárogja, szomjazza a föld az üdítő záport, melytől minden új életre kel, minden feltámad, minden ismét erőtől duzzadva pompázik.

Bizony a mi szívünkre és életünkre is igaz, hogy gyakran olyan, mint egy kiszáradt kert, melyben hervadoznak a szeretet és öröm virágai, de persze a gaz nő a szárazságban is, mint a gomba…

Sokan úgy érzik, hogy lelki sivárságuk oka az Isten, mert nem hullat elég esőt, elég áldást életükre. Csak a rosszat látják maguk körül és belőlük is csak panasz árad.

Viszont Jézus követőjeként fel kell ismernünk, hogy szívünk nem az Örökkévaló miatt kietlen és puszta. Nem Ő irtja ki az örömet. Ellenkezőleg, ahogy egykor a pusztaságból megformálta Éden kertjét, úgy akarja bensőnket lelki Paradicsommá alakítani. Rá kell ébrednünk, mi kapáltuk ki életünkből a boldogság virágát az állandó aggodalmaskodásunkkal és elégedetlenkedésünkkel.

Pedig Tőle mindent megkapunk, hogy felismerhessük és megérthessük Őt. Ám visszatükrözni Teremtőnk képmását, ami a mai világban nem is olyan egyszerű, hiszen annyi gond és bánat vesz körül bennünket. Bizony hamar elcsügged a legbátrabb szív.

Sokan már egyáltalán nem tudnak örülni, nem tudják élvezni, értékelni a menny áldásait. Nemrég a televízióban láttam egy istentiszteletet, és ahogy ráközelítettek egy-egy hívő arcára, az egész világ fájdalma sugárzott vissza. Pedig ők is mosolyognak néha, s ha nem is az istentiszteleten, de legalább utána, mikor elmesélik egymásnak a legújabb vicceket.

A mi örömünk és boldogságunk azonban nem könnyed tréfálkozáson alapszik. Jézus élete a példa számunkra, s „Bár élete az önmegtagadás élete volt, melyet fájdalom és gond árnyékolt be, de kedélye, lelkülete nem volt nyomott. Arcvonásai nem mutattak haragot és bosszúságot, hanem mindig békések, derűsek voltak. Szívéből az élet kimeríthetetlen forrása áradt, s bárhová ment is, oda nyugalmat, békét, örömöt és vidámságot vitt.” (E.G.White Jézushoz vezető út, 97.o.)
De mi a helyzet veled? Mitől vidul fel az arcod? Örülsz annak, hogy meg lettél váltva? Mosolyogsz, amikor Jézusra gondolsz, mikor megszólítod Őt, vagy amikor Róla beszélsz? Számunkra az öröm nem lehetőség, hanem isteni parancs „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom örüljetek!” (Fil.4:4)