Veszélyek közt is biztonságban

„Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon,
azok el nem borítnak,
ha tűzben jársz, nem égsz meg,
és a láng meg nem perzsel téged.”


Ézsaiás 43:2

Sokak számára a hívő élet azt jelenti, hogy bajok, veszélyek, szenvedések, fájdalmak nem érhetik az embert. Ha mégis bekövetkezik, ez két dolgot jelenthet: (1) az illetőnek nem elég erős a hite, (2) Isten nem elég hatalmas, hogy megőrizze övéit a bajoktól. Mindkét elgondolás téves. A Szentírásban sehol sem találjuk annak ígéretét, hogy egy hívő ember sohasem betegedhet meg, nem veszítheti el az állását, vagy az életét.

Jézus főpapi imájában a következőket kérte követői számára: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (János 17:15). A „világban való maradás” nem csak azt jelenti, hogy Krisztus követői ne vonuljanak el kolóniákba „szentek táborát” alkotva, hanem azt is, hogy a világ fiaival együtt őket is érheti sok-sok szenvedés.

Mai igénk határozottan rámutat arra, hogy másként éri a veszély azokat, aki Krisztuséi, s ismét másként azokat, akik nem hisznek Őbenne. Isten ugyanis azt ígéri, Ő ott lesz minden veszélyben, minden megpróbáltatásban. Más szóval, Isten gyermekeit nem érheti olyan veszély, amiről Ő ne tudna, sőt amelyben Ő maga is ne lenne jelen. Vezessen utunk akár vízen, akár tűzön keresztül, az Úr velünk tart, Ő ott van, elérhető távolságban.

Arra is rávilágít ez az ige, hogy Isten ellenőrzése alatt tartja a bennünket ért veszélyeket. Így olvassuk: a folyók el nem borítanak, a tűz nem éget meg. Isten szab határt a nehézségeknek, ő korlátozza a veszélyhelyzeteket. Ő mindent felügyelete alatt tart. Pál apostol is eljutott erre a felismerésre. „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (1Korinthus 10:13). Ezért lehetünk biztonságban veszélyek között is. Isten szerető keze őrködik felettünk, a bennünket ért eseményeket ő irányítja, pontosan megszabva a veszélyhelyzetek mértékét, személyre szabottan kimérve a próbák erősségét.

A keresztény tehát nem abban különbözik az átlagembertől, hogy őt sohasem érik bajok. Az ő élete a Mindenható irányítása alatt áll, mert bízik Benne, s az Ő kezébe tette le életét. Éppen ezért nincs egyedül a betegágyán, vagy ha szerettei meghalnak; nem marad támasz nélkül, ha elveszíti munkahelyét, vagy ha barátai elhagyják. Megérthetjük, hogy Isten munkamódszere az, hogy inkább segít nekünk a kihívások és a nehézségek között, mintsem megszabadítana tőlük.

Egyik lelki író, Ellen Gould White a következőket fogalmazza meg: „Istennek célja van azzal, ha próbát enged meg gyermekei életében. Sohasem vezeti őket másképpen, mint ahogy ők maguk is választanák, ha látnák a kezdettől fogva a véget, és fel tudnák fogni, milyen dicső az az elgondolás, amelyet betöltenek. Mindaz, ami megpróbálja őket, azért van, hogy erejük legyen szolgálni és szenvedni az igazság ügyéért.” (Ellen Gould White, Próféták és királyok, 358.) Ezek a gondolatok adjanak mára bátorságot, reménységet és bizalmat. „A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk!” (Zsoltár 46:12)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet