Meglátni a láthatatlant

„Hanem hirdetjük, amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, azt készítette el az Isten az őt Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.”

1. Korinthusbeliekhez 2:9-10

A mai napig elevenen emlékszem azokra a kínokra, melyeket az általános iskola ötödik osztályának számítástechnika fakultációin átéltem. Ültünk a fekete-fehér Junoszt TV-k (mint monitorok) előtt, melyekre rákötötték az akkor elterjedt Commodore 64-es gépeket. DOS-os parancsokkal bíbelődtünk, amihez körülbelül semmi érzékem nem volt. Az egyedüli felüdülést az jelentette, mikor valamilyen őskori játékot beindíthatunk a kazettás meghajtóról.
A számomra érthetetlen és misztikus világot mások mégis értették és élvezték (a két dolog összefügg).
Később a középiskolában tértek rám az újabb rémálmok, ahol a „kegyelem” kettesért is meg kellett küzdenem. Akkor is csak „program-nyelveken-szólás” rejtelmeit kellett elsajátítanunk, de már felvillant a fény, mikor élőben láthattuk a Windows 3.0 káprázatos színes világát.

Eltelt újabb néhány év. A DOS-hoz a mai napig nem értek, de naponta órákat ülök a gép előtt, melyen épp a blogot írom a legújabb irodai szoftver segítségével. Ha annak idején előre látom számítástechnikában rejlő lehetőségeket, lehet, hogy több motivációm lett volna a tanuláshoz.

Sok-sok ember ugyanígy van a Lélek dolgaival kapcsolatban. Pál szerint egy olyan titkot (misztériumot) hirdetünk a világnak, amit még senki emberfia nem látott, nem hallott, és még csak meg sem sejtett. Mégis Isten Jézus Krisztus által mindezeket közel hozta, kinyilatkoztatta a hívőknek. A lelki emberek értik, érzik Isten dolgait, felismerik Krisztus életében, halálában a megváltás „eleve elrendelt” csodálatos tervét.

Elámulunk azokon a leírásokon, melyek megpróbálják emberi szavakba önteni a dicsőséges mennyet. Néhányan már láthatták lélekben ezt a szépséget. Pál azonban nem elsősorban erről a jövőben elérhető dicsőségről beszél.

Jézus eljövetelével már földre jött ez a lelki ország. Nem mindenki látja, csak akiket a Lélek lelki szemekkel ajándékozott meg. Az látja meg a dicsőség országát, aki képes meglátni és felismerni Krisztust már most. Akinek mindennél szebb Jézus szépsége, a szerető Isten szépsége.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet