vasárnap, május 03, 2009

Keresni az elveszettet

Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja?”

Lukács 15:8.

Jézus tanításai olyan élet és képszerűek, hogy azokat olvasva, úgy érezzük, ott vagyunk, látjuk, halljuk mindazt, amiről szó van. Akár mi is lehetnénk szereplői a történetnek. Szinte átéljük azokat az alkalmakat, amikor mi is elveszettnek éreztük magunkat, tanácstalanok voltunk, segítségre szorultunk. Azt, amikor választ szerettünk volna kapni kérdéseinkre, de nem volt kitől. A mai eseményeiben felgyorsult világunkban mindenki olyan elfoglalt, rohan, nehogy lekéssen, lemaradjon valamiről, egy idő után azt tapasztaljuk, hogy láthatatlanok vagyunk. Nem keresnek, és mi sem érdeklődünk mások után. Nemcsak ismerőseink, magunk szemében sem vagyunk fontosak.

Amikor a csúcstechnológiák világában gyermekszegénységről kell beszélni, amikor azt a sok hajlétalan, kallódó, embert látjuk kiknek életlehetőségei az elemi szükségletek minimumát, sem érik el, felszakad lelkünkben a fájdalom; Mennyit ér egy ember?

Az elveszett drachma példázata azt hangsúlyozza, milyen határtalan értéket tulajdonít Isten egy embernek. A történet szerint egy asszony elvesztett egy drachmát a tízből. Tűvé tette érte az egész házat, világosságot gyújtva keres, kutat, mindent megmozgat, mert az érmék nem csak együtt, külön - külön is nagyon értékesek. Lehet, hogy már belepte a por, de amikor megtalálja, megtisztítja. Boldogságában a megtalált öröksége feletti örömét másokkal is megosztja.

Fontosak vagyunk Isten számára! Az ember lelkének igényei mélyebbek annál, hogy földi javak kielégítsék. Ezért elküldte Fiát, hogy életet és világosságot, hozzon számunkra. Az Ő öröksége vagyunk. Az Ő ábrázatát hordjuk magunkon, hogy viselni is tudjuk, a Golgotán mutatta meg mennyit ér egy ember élete.

Jézus –e példázaton keresztül bennünket is megszólít, engedjük megtalálni magunkat, fogadjuk el kegyelme gazdagságát, és felszólít, hogy a megtaláltság, a hála örömével keressük azokat, akik még távol vannak Tőle, igaz értékük és szépségük forrását.(Pócsi Lászlóné)