vasárnap, május 10, 2009

Az igaz barát

Minden időben szeret, a ki igaz barát,
és testvérül születik a nyomorúság idejére.”
Példabeszédek 17:17.

Egy régi történet jut eszembe; két gyülekezetemet összehoztuk egy kirándulásra. A gyerekek hamar összebarátkoztak. A kisfiúk, akik alig lehettek tíz évesek, feltűnő érdeklődést mutattak a vendéglátó gyülekezet kislányai iránt. Az egyik pici lány figyelméért két fiúcska is versenget. Néhány órán belül kiderült, hogy ki lett a „befutó”. A másik kis fiú visszahúzódott, töprengően komoly és hallgatag lett. Beszélgetésünkben egy emberöltő tapasztalatának benyomásával lepett meg; „Tetszik tudni! Nekem a barátság többet ér.” Arcán még a veszteség vonásai, de szemében a megőrzött kincs feletti öröm ragyogása volt.
Mivé lett ez a kötődés? Kiállta az idő próbáját, elhalványult, vagy szertefoszlott? Nem tudom. De akkor, ott ez a barátság életre-halálra szóló volt.
A Himnusz írójától; Kölcsey Ferenctől olvastam egy idézetet: „.. nincs szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátjainkban leltük fel az egész világot.”
A világról, önmagunkról, való gondolkodásunk, másokhoz fűződő kapcsolatainkról való elképzelésünk változóban van. Mindent a számítás, az érdek, a felszínesség hat át, pedig a lelkünk eleped egy szempár után, amelyben valódi énünk tükörképével szembesülhetünk. Lényünk legbelső igénye egy olyan kapcsolat, amelyben nincs versengés, hanem kölcsönös szeretet, elismerés, elfogadás, támogatás van. Legyen, aki hall és hallható, aki ért és érthető akár szavak nélkül is.
Biblia meglepően sokat beszél a barátságról és annak próbájáról. Ami önzetlen, mások érdekeit előtérbe helyező szeretet és szolgálat. „a legnagyobb emberi próba és szerep” (Márai Sándor)
János evangéliomában Jézus arról az örömről beszél, amelyet a Benne szabaddá lett, önzetlen szeretetre képes ember él meg kapcsolataiban Isten és embertársai felé.

„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig, barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.”
János 15:13-16

Boldogító tudat az, hogy a világ Ura és Megváltója a Barátom. Annyira szeretett, hogy életét adta értem. Ő kezdeményezte ezt a kapcsolatot, Ő keresett és hívott. Ő ajándékozott meg istenismerettel és hittel. Ő halmozott el ajándékaival. Ő hatalmazott fel arra, hogy gazdagító, gyümölcsöző, Istent dicsőítő kapcsolatban éljek. S ebben nem az a kérdés, hogy ki az én barátom, hanem az, kinek vagyok én a barátja!?
Pócsi Lászlóné