Nem a kárhoztatás szándékával

„Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.”

János evangéliuma 3:17

Ítélet és üdvösség. Úgy tűnik, hogy ez a két lehetőség áll előttünk, és Jézus tette mintha magyarázatra szorulna. Nem provokálni akarok csak tisztán látni a dolgokat. Ha tisztán akarjuk látni a valóságot, akkor néha fájdalmasan igaz dolgokat kell elismernünk. Ma témánkkal kapcsolatban azt, hogy a világ még mindig (és egyre inkább) Istent vádolja a világ bajaival.

A János 3:16 egyértelműen elmondja, hogy csak két lehetőségünk van: örök élet, vagy a teljes megsemmisülés. Azzal, hogy Jézus emberré lett és meghalt helyettünk két dolgot is „elintézett”: a megváltást és az ítéletet is. Mindkét dologra a megváltottaknak van szüksége. Nem lehetnénk ott Isten országában Jézus áldozata nélkül, és nem lehetnénk békességben, ha nincs a gonoszok felett ítélet végrehajtása.

János azért mondja, amit mond, hogy ne legyen senkiben sem kétség afelől mi Isten alapvető motivációja. Ő nemcsak egy kellemetlen „ügyet” akart megoldani, hanem minden érintett számára a lehető legjobb megoldást kínálta fel. Nemcsak túl akar lenni az egészen, hanem ahogyan Péter apostol fogalmazta: „hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” (2Péter 3:9b)

Azt gondolom nagyon nem kell mindezt bizonygatni. Egy kérdéssel azért még nézzünk szembe őszintén. Hogyan tekintünk azokra az emberekre, akiknek a „jó hírt” el kell vinnünk? A megmentésük, örök sorsuk számít, vagy az, hogy „letudjuk” a nagy misszióparancs teljesítését? A hallgatók pedig vagy elfogadják, amit mondunk, vagy nem. Az ő dolguk.
Igen, a döntés egyéni és elkerülhetetlen. De az, hogy mi az ítéletre vagy az üdvösségre helyezzük a hangsúlyt már a mi dolgunk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia